Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)
disszertáltam 1931-ben —, van egy darabja: a Bertalan-napi Vásár. Jóformán semmi cselekménye nincs, piaci vásár a színhely, fantasztikus csürhe népesíti be: halaskofák, katonák, zsoldosok, kurvák, szentek, zarándokok, lócsiszárok, cigányok, azt hiszem, még magyarok is. Nem vicc! Talán ebben hangzik el a hungry Hungarian szójáték. Erre a színdarabra emlékeztetett a Philopatrisz című dialógus vásári nyüzsgése. A második Lukiánosz-utánzat, a Timarion, az alvilágba visz el bennünket. Az pedig nekem az Orpheus-világ. Miért? Mert mind az eredeti lukiánoszi alvilágban, mind az őt utánzó alvilágban együtt vannak filozófusok és istenek: Arisztotelész, Platón, Szókratész, isten és hetéra és halott, és félhalott és kísértet és féltest... Közel áll hozzám Lukiánosz és epigonja is: Orpheusom Eszkoriál című részében összetalálkoznak a kínai Konfuciusz és a taoista Lao Cse Konfuciusz az államrendnek, egyháznak miniszteriális híve, Lao Cse meg egy misztikus, fantasztikus, filozofikus, számomra giccs-spirituális alak, ő az államrenddel szemben a szélsőbaloldali anarchista. Ez jutott eszembe, olvasva a Timarion-1, ahol a Hádeszben együtt vannak a legkülönbözőbb alakok. K. L.: Zárójelben: Lukiánosz neked mikor jelentett első élményt? SZ. M.: Nézd meg kérlek, az első és az utolsó oldalon oda szoktam írni, hogy mikor olvastam. K. L.: Lukiánosz: Istenek, halottak, hetérák, utolsó oldal: „1958. június 2. 50 éves vagyok: 1) senki és 2) boldogtalan". SZ. M.: Na, ezt jó hangosan mondd! K. L.: Ez van bejegyezve, aztán több későbbi dátum is. De azelőtt Lukiánoszt nem olvastál más kiadásban? Azért kérdezem, mert említetted, hogy a Szent Orpheus Breviáriumában vannak olyan felépítésű jelenetek, amelyek rokonok Lukiánosszal. Tehát ha Lukiánoszt húsz évvel később olvastad, mint hogy az Orpheust említett részét írtad, így nem Lukiánosz inspirált téged. SZ. M.: Igen, ez így van. Létezik, nem is ritkán, ilyen későbbi ráismerés: nini, egy régi rokon és nem is tudtam róla, vagy eltemetődött az emlékezetemben. Most jut eszembe, illetve titkárnőm, Tompa Mária súgja nekem: a legutolsó Orpheus-kötet, a Véres Szamár bevezető szentéletrajza Villanovai Tamásról szól. Abban is van egy hasonló jelenet: a mitológiai Orpheus száll le az alvilágba, aki szintén a legheterogénebb alakokat találja együtt. Meg kell jegyeznem, hogy nem blöff bői, hanem azért, hogy érzékeltessem: a legtávolabbi korokban is az emberi jellemek végeredményben nagyon hasonlóak. De folytassuk a Timarion-elemzést. Az Alvilágról eszembe jutott minden alvilág. Sokszor végigkutattam például az Ószövetségben, hogyan állunk ott a túlvilággal, van-e örök élet. Tengernyi Ószövetség-tanulmányozásom után úgy láttam, hogy az örök élet, a túlvilág náluk nem volt divatban. Jehova mindent a földön jutalmaz, ha jó vagy; a földön büntet, ha rossz vagy. Dávid írja egyik zsoltárjában: Uram, el ne pusztíts engem, mert a Séolban aztán már nem tudok énekelni a Te dicsőségedre. Üjabb olvasásaim alapján ezt korrigáltam, most csak kettőt idézek. Dániel könyve, 12,2: „Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.” Izajás próféta, 26,19: „Életre kelnek majd halottaid és holttestünk feltámad. Keljetek föl és ujjongjatok mind, akik a porban nyugosztok! Mert világosság harmata a te harmatod, és az árnyak országa szülni fog”. E gyönyörű idézet után megemlítek még néhány alvilágmotívumot, amit fel302
