Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Szentkuthy Miklós: Ikon erotikon logikon (Szent Oprheus arcképe a bizánci irodalom tükrében. Kabdebó Lóránt magnetofonfelvétele alapján szerkesztette Tompa Mária)

Most három késői Lukiánosz-utánzat következik (majdnem ezer évvel későbbi, mint Lukiánosz élt.) Philopatrisz, vagyis hazafi, hazaszerető. Ennek a X—XI. századi szatírának az alapja az, hogy valamelyik bizánci császár keserves adókat rótt ki az egyházra, a főpapokra. Erre egy pátriárka dühében misztikus szektát gyűjtött maga köré, álmo­kat, víziókat láttak, hallucináltak, megjósolták, hogyan fog elpusztulni a császár és egész Bizánc. Ennek a szektának a tagjai prédikáltak piacokon, templomokban és templomok mellett. Nem akartak fizetni, erre kitaláltak a császár ellen mindenféle misztifikációt zavargásokról, lázadásokról, vereségekről, a szerencsétlenséget szülő város pusztulásáról. Miért ragadott meg engem ez a Philopatrisz, Lukiánosz stílusában írt politikai pampflet, dialógus? A misztifikációkat ki nem állhattam egész életemben. És Lu­kiánosz hasonlóképpen. Álmisztérium, giccs-eleuzisz... (ezek a — pátriárka által kitalált — jóslatok amolyan ál-eleuziszi misztériumok a császár ellen: kísértetek, halottak, erinnüszök jönnek, pusztulást hoznak, mert a császár kért egy kis pénzt a gazdag főpapoktól); mindez olyan nekem, mint a vurstliban a barlangvasút: megy a vonat, itt egy halálfej lóg, amott egy cefet rongy lebegteti meg az utasok arcát. Több ízben volt alkalmam kifejteni a véleményemet a giccs-apokalipszisről, itt csak ennyit: sok és idegen számomra az Ingmar Bergman-f ilmek pszicho-eroti- ko-freudiko-misztifikációja. Idegenek a garasos freudisták. Mert a freudi lélektudo- mány komoly részében benne vagyok pro és pro és pro, de a hulladék, ami rész­ben üzlet, részben dilettancia, arra nincsen semmi szükség. Nem szeretem például Tarkovszkij: Stalker című filmjének „szimbolizmusát”. Mikor irodalomtörténetben vagy festészettörténetben szimbolizmusról olvasok, két dolog jut eszembe. Egyik az, hogy bizony nem ritka esetben szimbolistának nevezik azt a költőt, azt a festőt, aki­nek a nyelvezetét nem értik. A másik pedig az, hogy az igazi szimbolizmus nem olyan érthetetlen! Ady Endrét gyerekkoromban szimbolistának nevezték. Olyan ért­hetetlen A fekete zongora című verse? A jó szimbólum érthetőbb dolog, mint so­kan képzelik. Azonkívül divatba jött a zen-buddhizmus, ami nálunk főleg intellek­tuális huliganizmus. Én sok zen-buddhista szöveget olvastam, amelyek tele vannak értékes, pezsdítő, jó gondolatokkal. De ez csak akkor jó, ha nagy gondolkozó, nagy művész és nagy fantaszta dolgozza fel! De ez a hippi zen-dülés! Moon, misztikus szekta vezetője ... K. L.: Többmillió a vagyona. SZ. M.: Az hozzátartozik. Többmilliós vagyona van, elcsábítja a fiatal lányokat és fiúkat, ennek ellenében több szolgálatot nyújt: kéjgyilkosság, üdvösség, ópium, ha­lál, amit akarsz. Spiritizmus, antropozófia! Isten megáldott azzal, hogy erős a gyom­rom. A templárius lovagok a középkorban és később szintén mindenféle misztériu­mokat gyakoroltak, keleti erotikus-misztikus irányban sodródtak el. Ez mind eszem­be jutott, mikor olvastam, ahogy a Lukiánosz-utánzó a misztifikálókat karikírozza. Ide tartoznak még idegenkedéseim a művészeti manifesztók iránt, amelyek el­szaporodtak a XX. század elején. A művészeti manifesztókról, profetikus jóslatok­ról, programokról már beszéltem, mikor megnyitottam 1982 decemberében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen A Dada Magyarországon című kiállítást. Sőt, még bő­vebben írtam a Kortárs című folyóiratban erről a témáról a Gondolatok a képtár­ban című cikkemben, ami 1985. januárban jelent meg. No és a vallásos látomások! Szűz Mária leveleket ír egy portugál leányzónak, hogy ha a világ nem javul meg, Fia elpusztítja. Én Jézus Krisztussal vagyok, ezt zölddel, kékkel, ezüsttel, arannyal alá kell húzni. Hogyan vagyok? A teológiai rész­leteket most mellőzöm. De hogy Jézus Krisztus elpusztítja a világot?! Továbbá irracionális misztika: USA-ban az a rengeteg vallási szekta, Jehova tanúi, vagy a régi időkben Swedenborg és sok más utálatom tárgya, sorolhatnám őket a végte­lenségig. 300

Next

/
Oldalképek
Tartalom