Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Pomogáts Béla: Távlat a történethez - Orbán Ottó verseiről
fejezik ki: széles költői freskók, amelyek a visszatekintés, a számvetés ábrái között a történelem vérgőzös futását idézik fel, a vereségek részeg fájdalmát, a semmibe kergető csalódásokat. A történelem és az emberi létezés tragikus értelmet kap, az emberiség történelmi útját minduntalan irracionális események szakítják meg, és pusztító viharok kavarják fel az értelem rendjét. „Sunyi farkasfajzat lakja a történelmet” — szól a Földsziget című költemény; „Világnagy pupillák: a Föld, ahogy zöld ruhában tengert és tavaszt hazudik az égő csillagok között” — hangzanak a Chile című vers sorai. Orbán Ottó sötét látomásaiban a Föld mészárlásoktól és népirtásoktól véresen halad megszabott útján a közönyös csillagok között. Ezek a vörösben és feketében égő látomások tragikus történelmi tudatra vallanak, az irónia mindazonáltal nemcsak olyan óhajtott, de kiürülni látszó fogalmakat vizsgál felül, mint a biztonság, az értelmes rend és a történelmi fejlődés, hanem a kétségbeesés, a csalódottság érzéseit is. Orbán elborzadva nézi a történelem véres máglyáját, ugyanakkor az emberi élniakarás, a józan választás, az életöröm jelzéseire is figyel, mintha éppen iróniája mentené meg a végső kétségbeeséstől és szerezné vissza számára a már-már elvesztett történelmi távlatot. A történelmi színjáték hatalmas szcénái és mozgalmasan vad jelenetei után a köznapi világban, a törékeny létét és tünékeny szabadságát okosan oltalmazó humánumban találja meg a bizalom talán gyenge, mégis eleven forrásait. Ez a kételyektől és csalódásoktól sem mentes humánum jelöli ki a költészet feladatait, jelöli meg a költészet helyét az egyéni és közösségi életben. Orbán Ottó nem azzal a váteszi öntudattal beszél a költészetről, mint a romantikusok, nem tekinti mindenhatónak a verset, sőt nagyon is ismeri az alkotó munka hatásának kényszerű korlátáit. Mindazonáltal bízik a költészetben, bízik abban, hogy a vers az emberiség közös szellemi, erkölcsi értékeinek a fennmaradását segítheti elő. Erről a bizalmáról beszél A visszacsavart láng iróniától és őszinte hittől egyszerre átitatott prózaverssoraiban: „Olyan korokban, amikor a lámpa viszacsavart lággal ég, a költészet nem a vers, a zenével nyakon öntött látomás. (...) a költészet: behajlított tenyér, ernyő a huzatban haldokló láng fölött, mert valahol, valamikor, valamiben, ki tudja. .. föllobog... föl kell lobognia, hisz emberi természet az övé is, eszelős bizakodás a semmiben . . . Költői magatartása, amelyet e visszaszerzett távlat és megtalált bizalom következtében kialakít, józanságból, óvatosságból, egyeztető hajlamból, ugyanakkor a felismert igazsághoz való csendes és konok ragaszkodásból épül. Integritása erős, szabadságára gondosan ügyel, fellépésében ugyanakkor nincsen semmi váteszi gőg és romantika, tapasztalatait és felismeréseit akarja megosztani az olvasóval, s nem önmagát akarja kinyilvánítani. Ezek között a tapasztalatok és felismerések között igen nagy szerepe van a nemzeti történelemmel kialakított kapcsolatnak. Orbán Ottó minden elfogódottság nélkül járta be a világot, érdeklődő figyelemmel ismerkedett Párizs, Amszterdam, New York, San Fransisco és Delhi köznapi életével, amerikai utazásának élményei nyomán egy kötetre való vers, indiai látogatásának hatására egy személyes megfigyelésekben gazdag, kitűnő útirajz, az Ablak a földre született. Mégsem „világpolgár” a szónak abban az értelmében, hogy közönyös fölénnyel nézné szülőhazájának sorsát és életét, ellenkezőleg, ismeri múltját, féltő gonddal figyeli jelenét, és felelősséget vállal jövője iránt. A nagyvilágban kóborolva érzi igazán, hogy mennyire idekötik tapasztalatai, emlékei és álmai, még a szerencsétlen történelmi tapasztalatok ellenére is. Erről az elrendelésszerű kötődésről tesz félig ironikus, félig megrendült vallomást Magyarnak lenni című versében: „Igen, még e tégla és vas léghajóban is, gyalog repülve is, obeliszket és farmeröltönyt nézve is, a Hyde Parkban öt és fél pennyért egy nyugágyban lebegve is, a nemzetközi gitár- pengetésben és karattyolásban is, a földi súlytalanság állapotában a világ görbületét látva is, a nyüzsgéstől berúgva is, Londonban is, a kéthetes fáradtságtól félholtan is, akárhol és akárhogy is, olyan valótlan, olyan lehetetlen az a kép az áruház kirakatában — arról a kékcsíkos öltönyben szállongó buborékról azt gondolni ÉN.” A kötődés, amelyet ösztönösen érez és tudatosan vállal, nemcsak szülőföldjéhez, ennek népéhez és történelméhez fűzi, hanem tágabb értelemben egy egész kultúrá269
