Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Pomogáts Béla: Távlat a történethez - Orbán Ottó verseiről

hoz. A magyar irodalom viharos története során a költő nem egyszer kényszerült választani magyarság és európaiság között, s a legjobbak mindig elutasították azt a hamis alternatívát, amelyet ez a választási kényszer jelent. Elutasították, abban a meggyőződésben, hogy a két fogalom, a két ideál között nincs ellentét, magyarságot és európaiságot együttesen kell választani. Ez a meggyőződés hatja át Orbán Ottó költészetét is, midőn egyszerre tesz hitet a nemzeti hagyományok és az európai tradíciók mellett. E tradíciók érvényességét, megtartó erejét távol Európától fedezte fel igazán, midőn Amerikában járva egy másfajta hagyománnyal és mentalitással ismerkedett. Európa című versében fejezi ki hűségét az iránt a kulturális és humanisztikus örökség iránt, amit Európa fogalma jelent: „Mindig fáztam ettől a szótól. A harmincas években ez a megállapítás, hogy valami európai, any- nyit jelentett: francia. És mi az, hogy csak akkor? Hát az előző századokban? Milyen véres lecke volt megtanulni, hogy Európa nem csak a Notre Dame, hanem Balmazújváros is! Amerikában mégis európai voltam. S nem az országrésznyi városok meg effélék miatt. Az eltérés nem a méretekben volt. Az az idő, mely engem fölnevelt, mindig is kényelmes pallérként dolgozott, évezredes mozdulatokkal. Népre nép, eszmére eszme, így épült a ház, az istálló s valami titkos nyomvonal, melyhez annyi későbbi alaprajz igazodott. A kezdet és a vég azon a földön mindig összeért. S a rejtekfolyosók végén mintha valami fénysugár ... vagy rögeszme ... de mi más a remény?”

A magyar hagyományok és az európai kultúra iránt érzett személyes hűség már annak a történelmi távlatnak a következménye, amely Orbán Ottó költészetében, ennek a költészetnek a gondolati övezetében alakult ki. A távlat megteremtésének igénye azonban a szemlélet tárgyiasságát, az értelmi tevékenység fegyelmét feltételezi, sőt követeli, s Orbán verseiben ezt a tárgyias látás és fegyelmező erő is érvényesül. Mindez benső küzdelmek eredménye, hiszen indulása idején éppen feltétlen személyessége és alakváltó, kísérletező hajlama tűnt fel olvasóinak. Aíkkor a modern európai és amerikai költészet hangnemeit váltogatta, kihívó álruhákat öltött, hogy egyéniségének mindig valamely másik oldalát mutassa meg. Azóta is bátran és bőven él az ifjúkori kísérletek eredményeivel, a gazdag és változatos formavilágon mégis minduntalan átüt az erős alkotó egyéniség vízjele. Első verskötete, a Fekete ünnep 1960-ban hagyta el a nyomdát, azóta tizenkét verseskönyv, amellett műfordítások, esszék és útirajzok adtak számot személyes és közösségi tapasztalatairól, s teremtették meg a kor által megszabott nemzedéki történet egyéni szellemi távlatát. Azt az egyéni és nemzedéki számadást, amelynek összefoglaló erejéről, egyszerre ironikus és elégikus szemléletéről a legutóbb megjelent verseskönyv záródarabja, A teljes élet tanúskodik:

Nemzedékem, a délibábos évek lángoló hajú szabadcsapata rokkantán süllyed a kórházszagú sötétbe; töredék életművek, önpusztító mániák, s a világminta, melyet a művészetek bizonytalan szövőszékén próbáltunk újraszőni, maradt a régi, háborús keresztöltés . ..

A megbízható, múlt századi kézimunka: tarkóra tett, fölemelt, hátrakötözött kezek.

S méregfelhő az űr csapágyán forgó Föld körül.

270