Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Sándor Iván: Helyesen gondolkozni: erkölcs (A Németh László-életmű margójára)
szellemvilág összefog, hogy a tényeket megint a szellem rendezésében lássa.” A szellem emberének nem a kor filozófusát tekinti, hanem azt, aki a különböző gyakorlati lépéseket is vállalja, mert „nem olthatja el magában a teljesség szomját, s nem nyomhatja el az egész iránti felelősségérzetét”. Ennek a még kitágítottabb változatát jelentő görögségeszmének az életéből „remekművet csináló” nép ideája lesz a minőségeszme másik forrása. Ahhoz, hogy magának a minőségeszmének mindvégig megtartott szerves egységét jól lássuk, itt a látszólagos kanyarokat figyelve, kitérőt kell tenni. 1940-ben, A minőség forradalma címmel kötetbe gyűjtött írások elé írt, a Tanú-indításra visz- szapillantó Tanú-redivivusban ezt mondja: mikor „azoknak” a tanulmányoknak az írója „ma is úgy érzi, hogy ha egyes magyar kérdésekben másoknál korábban és világosabban látott: azért volt, mert nem belőlük indult ki; hanem az európai kultúra nagy (sokszor „elvont”-nak vagy „irodalmi”-nak látszó) kérdéseiből, s azokon kinyílt szemmel fordult a magyar ügy felé... az első sorskérdés-tanulmány... csak az ötödik füzetben bukkan fel; így parancsolta ezt a magam elé írt út: a ,metaforától az élet felé’”. Az élethez a metaforától, később, a vásárhelyi években majd az élettől a világismeretet szolgáló gondolkozásig eljutó közelítés fontos különbözőségeket jelent. Az előbbinek jellegzetessége és programja: a heroizmus. Az utóbbinak: az önismeret. Nem jelenti a változatokban mutatkozó különbség azt, hogy két évtized múltán Németh feladná a minőségprogramot. Sőt, visszatekintve kiindulópontjára, kifejlődését még szervesebbnek látja. Mégis: miként bölcselői útján eljutott egy újabb pontra Vásárhellyel és Vásárhely után, minőségeszményében is eljut. És ez csak látszólag ellentmondás. Olyan ellentét, amit a minőségeszme elemzése felold, miközben láthatóvá teszi a látszólagos különbözőség mögött munkálkodó szervesebb erőhatást. Németh gondolkozásmódja mindkét esetben azonos önmagával. Abban, hogy erkölcsén nem változtat: amit hirdet, azt a húszas-harmincas évek fordulóján is, két évtizeddel később is létproblémaként éli át. A Tanú-alapítás idején a kor esélyeit kutatva, a minőségben azt a „fényes öv”- et kereste, amelyben a válság fölé tud kerülni. Utaltunk rá, hogy a Németh-élet- mű nehezen szakaszolható, éppen azért, mert búvópatakszerűen haladnak, élnek tovább benne az időlegesen eltűnni látszó vezértendenciák. Mégis megtalálhatjuk azokat a fordulópontokat, amelyek hatással voltak rá. Egész világ- és korlátását (mint megmutatni próbáljuk majd, történelemszemléletét is) a harmincas évek közepéig a válsággal való szembeszegülés esélyei alapozták meg. Reformprogramjának bukástudatától, a Tanú megszüntetésétől kezdődik a váltás, amelyet a kudarcérzés vezérel. Élete utolsó két, pályája utolsó másfél évtizedében a kiegyenlítettebb felismerés, a lét, a történelem csapdahelyzeteinek kikerülhetetlen, ám felmérhető ellentmondásaival, a morál és létezés, az erkölcs és történelem ütközéseivel való szembenézés van rá a legnagyobb hatással. A minőségeszme fólyamatának különböző szakaszait figyelve pedig úgy látjuk, hogy (bár a szakaszok mindig és mindvégig egymásba játszanak) a pálya első évtizedében leginkább, a minőség harsonás, korszaknyitó, azt követően óvó-megőrző-átmentő, végül pedig szembenéző jellege kerül előtérbe. Ami állandó, s ezzel önmagához való következetességét, egységét megadja, az a minőség az emberi magatartásokban, életvitelben, lelki atmoszférában mindvégig inspirált-elvárt lényege. Visszatérhetünk most már a kiindulóponthhoz. Az Ortega-hatás a sokat emlegetett enciklopédikusságban mutatkozik meg leginkább. Viszont Németh nem hangzott össze Ortega két fontos gondolatával, a játékos szemlélettel és a jelent is korszaknak, már történelemnek tekintő állásponttal. Jól látja, hogy a játékosság Ortegánál nem csak vérmérséklet, hanem szemlélet és program, hiszen ő eldőltnek látja az élet-csatákat. Csakhogy a XX. századot, vallja Németh, „hagyjuk csak meg az idő tenyészkúpjának. Kiszámíthatatlan, hogy ebből a kúpból miféle gyökerek erednek. A jelent az látja jól, aki kaotikusnak és sematizálhatatlannak látja.” Ezt 1930-ban írja, utána, követve Ortega újabb munkáit, némi elégtétellel állapítja meg, 262
