Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Jánosy István: Platón ma (esszé)
JÁNOSY ISTVÁN Platón ma Introitus Bölcsészkoromban négy évig Aiszkhülosszal, Pindaroszszal és a náluk kb. száz évvel később élt Platónnál foglalkoztam igen alaposan. Nagyrészt ennek a stúdiumnak köszönhető, hogy utóbb lefordítottam Aiszkhülosz öt tragédiáját, Pindarosz hét győzelmi ódáját és Platón Lakomáját és Államát. Miért éppen velük foglalkoztam? Talán azért, mert ez a három jellemzi a legjobban az emberiségnek azt az eddig soha vissza nem tért fénykorát, amelyet a nagypolitikában Themisztoklész és Periklész neve fémjelez. E csodálatos korszaknak az üzenetét mindig újra és újra kell fogalmaznia az emberiségnek, amikor egy-egy magasabb szférába készül lépni. Az emberiség történetében ugyanis vannak sajátos inflexiós pontok, amelyekben az emberiség fejlődése gyökeresen irányt változtat: egész további léte, emelkedése attól függ, hogy ez az irányváltoztatás sikeresen ment-e végbe. Nos, azt hiszem, mindenki érzi, hogy inflexiós pont — irányváltoztatás előtt állunk: az emberiség szinte egy végső nagy vizsga előtt áll: a jelen atomkorszakban vagy le tud mondani az emberölésről mint az embercsoportok közti ellentétek megoldási módjáról — szóval az emberirtásról és az emberi fészkek (lakóterek) elpusztításáról és egyáltalán mindenfajta erőszakról... vagy elpusztul. Most már nem részlegesen, hanem teljesen. És az egyes embernek is minőségileg kell megváltoznia; vadállat-emberből „angyallá” kell válnia: egészen új etikai kvalitásokat kell elsajátítania. Ez előtt állunk. Ilyenkor jó visszanézni az előző nagy inflexiós pontokra. Például: az ún. Pe- riklészi korra és a kereszténység elindulásának századára. Nem véletlen, hogy mint filológus ezzel a két korszakkal foglalkoztam a legtöbbet. Talán az sem véletlen, hogy 190 évvel ezelőtt szinte ugyanezzel a célzattal foglalkozott e korszakkal a németek legnagyobb költője, Hölderlin. Foglalkozott? Ez a szó kevés erre. Átélte olyan tökéletesen, ahogy erre csak egy szkizofréniás prófétai személyiség képes. Széttöredező elmével még megsejthette Pindarosz — Platón — Krisztus, sőt a francia forradalom szintézisét. Ez az óriás szintézis-élménye tulajdonképpen most érik be a mi lelkűnkben. Hölderlin ma a „legmodernebb” költő! Ez a maga korában észre sem vett zseni a maga „ógörög” képzelgés világában már azt az emberiséget álmodta meg, amilyenné ennek az atomkor nagy irányváltoztatása nyomán kell válnia. S hogy ezt az álmot meg tudja teremteni, merült el minden kortárs-filológusnál mélyebben a Periklészi kor visszaidézésében. Valahogy így vagyok én is. Mióta újra az Állam fordításával foglalkozom, — immár két éve — szinte csak Platón búvárlásával múlattam el időm, de mégsem mondhatom el, hogy adeptusnak tartom magamat. Hiszen ha valaki egy életen át foglalkoznék Platónnál, akkor sem állíthatná, hogy ismeri, érti. Már puszta terjedelmi okokból sem. Műveinek összessége talán a legterjedelmesebb gyűjtemény, amely az ókori görögöktől egyetlen szerző neve alatt fennmaradt — terjedelme vetekszik az Ószövetségéével. És a róla szóló irodalom? Egy egész könyvtár! így hát egyetemista koromban is és most is csak arra szorítkozhattam, hogy néhány Pla- tón-problémát kiemeltem, amely izgat titokzatosságával, és amelyet különösen sokatmondónak vélek a mai ember számára. Egyetemi dolgozatomban ilyenek voltak a következők: A timaioszi világteremtés. Ez a világ vajon a lehető legjobbnak van-e teremtve? A Timaiosz démiurgosza (Teremtője) azonosítható-e az Állam-beli Jó 251
