Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Czímer József: Az utolsó dráma (A Kiegyezés születéséről)

kerültek, de öt most még elsősorban az emberek, a főhős és környezete foglalkoztatták. Ehhez jegyzeteket is készített. Viszonylag hamar megfogalmazódott az öreg alakja, egy valamiféle Justh-Szabó Ervin alkat, akinek a közművelődés szívügye, és akinek ez a demokrácia alulról való építésének egyik eszköze. Az erkölcsi és filozófiai ütközésen kívül ez a politikai ütközés is casus belli a darab kiegyezésbeli konfliktusához. (A darab címe ekkor már Kiegyezés.) Most aztán elég hamar élni kezdett a család, amelybe az egykori rab hazatér, és amely család már a megváltozott viszonyok haszonélvezője. Különösen érdekelte Illyést az Öreg menye, akiben a hazatérés éppen családi életében az öregéhez hasonló konfliktust vált ki. De a darab egész elkészülte folyamán küzdött ez ellen a saját érdeklődése ellen, és többször, később is, hangsúlyozta, hogy „nem akarok magánügyekről darabot írni”. A beszélgetések során aztán tisztázódtak az összeütközés további résztvevői is, akik mind az Öreg egykori rabtársai. Így a jelenlegi miniszter, a kiegyezés egyik tevékeny létrehozója, aztán a másik szélsőség, a most is illegalitásban élő, megalkudni nem hajlandó, némiképp terrorista hajlamú, némiképp romantikus fiatalember, majd az egykori köztörvényes, az intellektuális ügyeskedő, aki nagyon hamar megtalálja az érvényesülése lehetőségét, hiszen a börtönviseltség most bizonyos értelemben még előnyt is jelent.

Miután maguk az eszmei, gondolati kérdések, sőt a történetiek is Illyésben eleve tisztázottak voltak, az alakok szinte maguktól alakították ki a dráma cselekményét. Ekkorra azonban Illyés számára már végleg világos volt, hogy a drámát nem tudja konkrét történelmi körülmények közé helyezni. A dramaturgiai beszélgetésekbe ugyanis, mint egyébként is, folyvást beleszövődtek saját korunk politikai kérdései („A mérleg nyelvén ülünk”, mondta egyszer). De világpolitikai kérdések, a kiegyezés szükségének és lehetetlenségének dialektikája is. A főhős magatartása, amely a dráma alapja, hogy erkölcsi igazából nem tud engedni, de igazsága korszerűtlen, ezért tragikus, túlságosan korszerű és egyben túlságosan általános ahhoz, hogy akár a mára, akár a dualizmusra lehetne a cselekményt korlátozni.

Ha nem Illyés Gyula a költő, ajánlhattam volna a teljes absztrakciót. A hagyományos dramaturgia és az absztrakt dráma dramaturgiája között ugyanis az a különbség, hogy a hagyományos dráma elmond egy konkrét — ez esetben történelmi — cselekményt, amelyet aztán a néző magában általánosít. A Bánk bán egy történelmi esemény elbeszélése, de a néző számára minden nemzeti és társadalmi elnyomás tükre. A Tartuffe egy csaló és egy csalás története, de a néző számára minden olyan helyzet példája, amelyben egy szélhámos meg tudja sütni a maga pecsenyéjét, ha a kor ideológiáját szajkózza azok fülébe, akik ebben az ideológiában őszintén hisznek. Az absztrakt dráma hatásmechanizmusa éppen fordított. Maga a dráma egy végletekig általánosított helyzetet ábrázol, amelyet aztán a néző konkretizál és vonatkoztat a sajátjára, vagy az általa feltételezett vagy az általa ismert helyzetre. A várva várt Godot a darabban semmit sem jelent: valami, amit nagyon várnak, amiért napról napra visszatérnek, az a valami, amivel vagy akivel való találkozás a szereplők különben sivár, értelmetlen életének értelmet ad, aminek létezésével a szereplők hitegetik magukat, bár folyvást csalódnak. Mármost a néző választhat, mi az a Godot, aszerint, hogy ő miben hisz, amiért neki élnie érdemes. Istenben, társadalmi igazságban, boldogságban, erkölcsben vagy az igazi szerelemben, akármiben, az mind öncsalás. Illyést ezt a fajta absztrakciót mindig elutasította, nem az ő világa, mondta, neki már a Faust és a hasonló allegorikus és szimbolikus irodalom is idegen. Így hát már tulajdonképpen a vázlat is készen volt, de még mindig bizonytalan maradt, milyen koordinátarendszerben fog a történet megjelenni.

A propos vázlat: az előzetes megbeszélésekhez és megbeszélésekről Illyés feljegyzéseket készített, én nem. Természetesen én is felkészültem a megbeszélésekre, nem is akárhogyan. Gondolatokkal is persze, de elolvastam sok mindent, ami a tárgyhoz tartozott. Ha történelmi anyagról volt szó, igyekeztem mindenekelőtt azokkal a forrásokkal megismerkedni, amelyek alapján Illyés dolgozott, arra is volt pél201