Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Dobos Marianne: Madarat tolláról, embert...?! - interjú Panek Zoltánnal
két, a sárkányfogveteményeket, krokodilkönnyeket hullátokat, az öszvértermésze- tűeket, a vizslatekintetűeket, a hangyaszorgalmúakat, a felszarvazottakat, a medve- mozgásúakat, a kutyahűségűeket, a falu bikáit, a struccpolitikusokat, a hárpiákat, a birkatürelműeket, a pókhasúakat, a sasszeműeket, a lajhársebességűeket, a hörcsöggondosakat, a részeg disznókat, a hiúzszeműeket, az éjjeli baglyokat, a nyúlszívűe- ket, a farkasvakságúakat, a lófogúakat, a házisárkányokat, a kakaskodókat, a kaméleonokat, a borjúszájú inget viselőket, a nyúlcipősöket, a kecskeszakállúakat, az őzikeszelídeket, a Jaguár gépkocsiban ülőket, a Mustang gépkocsikat vásárolókat, az őzlábúakat, a fennhéjázóakat, a karcsú lórikat, a tyúkeszűeket, a kakukkfiókákat, a békaseggűeket, az őszapókat, a piaci legyeket, a cápafogakkal vigyorgókat, a hableányokat, a hattyúdalukat zengőket, az ostoba libákat, a hernyózöldeket, a kilógó lólábúakat, a kacagó hiénákat, a nevető ludakat, a kacagó gerléket, a kacagó békákat, az ausztráliai rongyhalakat, a verébszürkéket, a csizmáskandúrokat, az iszós gödényeket, az imádkozó sáskákat, az egérutat keresőket, az embernek ember farkasokat, a majomparádékat, a veszett kutyákat, az őrült kakadukat, a csókolózó galambokat, az áspiskígyókat, isten báránykáit, a faltörő kosokat, a bűnbakokat.” Feleségét pedig azért lőtte le, mert nyuszifogú volt. A közvádló nyuszifülű, a bíró farkasnyakú, a védő nyúlszájú, az esküdtek pedig rókalelkűek. És lehetne, azt hiszem, a végtelenségig folytatni; a magyar nyelv képekben oly gazdag, hogy szinte kimeríthetetlen. Kérdésem: ki marad életben? Ha ennyi „állati” tulajdonsággal rendelkező embert lepuffantunk. Életben szerintem azok maradnak, akik meg tudnak küzdeni magukért, de főleg talán vágyottan inkább azok, akik másokért tudnak megküzdeni. Maradunk még így is elég sokan. De a fenti felsorolásból kimaradt még valaki? Jócskán, mert végeredményben minden emberi tulajdonságot nem lehet azért állati hasonlattal leírni; és az állatoknak is vannak olyan tulajdonságaik, amelyeket még nem tudtunk megfogalmazni, és talán az emberektől vehetnénk, egy jobb emberiségtől, egy majdan felnövő és reménybeli emberiségtől vehetnénk olyan hasonlatokat, amelyekkel őket alaposabban tudjuk leírni. Tőlük már elvettünk szinte mindent. Mindaz, amit tőlük magunkra fogunk vagy egyáltalán tőlük kölcsönveszünk, nem biztos, hogy valós tulajdonság nálunk. Mert példának okáért az ausztráliai rongyhalról talán kevesen tudják, hogy ha megtámadják, egyszerűen mosogatóronggyá alakul át. A támadója, látva, hogy egy teljesen értéktelen rongycsomó úszik az orra előtt, abban a pillanatban abbahagyja a támadást és az ausztráliai rongyhal megmenekül. Aztán természetesen újra összeszedi magát; fölveszi megint kényelmesebb, megszokott formáját. Ismeri Krisztus evangéliumát, miszerint ha pofonvágnak jobbfelől, tartsd oda a bal orcádat is. ö nem tartja oda a bal orcáját is; átalakul nem-övé. Mosogatóronggyá válik, ez ugyanaz. Ez az a mozdulat, amitől a támadó abban a pillanatban, miután ilyenre nem várt, biztos, hogy nem üt. Ha a rongyhal elúszna, ha menekülne, ha visszaütne — mindebből verekedés lenne, nem-kétes kimenetelű küz.- delem. De ha odatartja a másik orcáját is, hogy: tessék, üss! — ez a bátorságnak az a foka, és az eszességnek az a foka, amivel az ellenfél nem tud szembeszállni. Érzésem szerint a rongyhal is ezt próbálja fölhasználni. Ki bánt egy rongycsomót? Senki. És csak az győzheti le az ellenségeit, aki ekkora bátor önfegyelemmel legyőzni önmagát. 179
