Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. (tanulmány)
A Boldogasszony ágyába tűt szúrnak, boggyei felfelé, bogy a boszorkány meg- szúrja magát (László, HMNÉ 89, 25.). „Sose hagytam úgy -benn egyedül a gyereket, amíg nem tettem melléje az ollót vaj a kést, a tűt. Valamit úgy melléje tettem, hogy „Vigyázz a gyerekemre, ki ne cserélje a gonosz!” tudhatjuk meg moldvai csángó adatból (Dömötör T., i. m. 105.). Általánosan elterjedt az a hit, hogy Luaanapján nem szabad varrni, nehogy „bevarrják a tyúkok seggét” (Tálasi I., Kiskunság. Bp., 1977. 295., Szabó L., Jászság. Bp., 1981. 248., vö. Dömötör T., A népszokások költészete. Bp., 1983. 71.). Ennek ellenére a magyarság szellemi néprajzi emlékeiben kevés a tűvel kapcsolatos adat. Ezt magam is közvetlenül tapasztaltam faluhelyeken, s egyebütt feltett kérdéseim után, amikor legfeljebb modernnek tűnő, majdnem obszcén szöveget hallottam a tűvel .kapcsolatban. Ennek ellenére nem lehet kétséges, hogy a kereszténység által kilúgozott magyar néphitben egykor sokkal nagyobb szerepe volt a tűnek, a bajelhárításban s a rontásban is. Ahogy a defixio általános elterjedettségű a világ népei között (vö. Kuhnert, i. h. col. 2376.), úgy bizonyára a tűvel való „boszonká- nyoskodásnak"is megvolt több változata a magyarságnál is. A szarvasi tűtartó szövegében minden olyan elemet megtalálunk, amely egy varázsszöveget jellemezhet. A rontó megszúrkálása (megsebesítése és végül megsemmisítése), az elvarrás ( russ bele garsz ) ugyanúgy feltűnik, mint az oldás-kötés motívuma — fesüsz íwsz • eie bomtxsz etc. (vö. Dömötör T., A magyar nép hiedelemvilága 151—152.). Megtaláljuk isten segítségének kérését, s a rontás jellegének meghatározását (né édyn ) Nem lehet kétséges: szövegünk archaikus magyar varázsszöveg. E szöveg legszebb része a második sorban található: tep*d^*n is*n té^ií tetfü/t'y russ beie ß°rs etc. többszörös ismétlést tartalmaz ^ tép. ) ami a szöveg ritmikájának alapja lehetett. Sajnos, erről a ritmikáról (s ezzel a korai magyar verselésről) alig tudunk valamit, hiszen az írás jellege miatt szövegünk nagyobb része kiegészítés. Csak reménykedhetünk, hogy a szarvasi tűtartón kívül lesznek olyan szövegeink, amelyek magánhangzó jelöléséből erre a ritmikára többet következtethetünk. A szarvasi tűtartó szövege archaikus varázsszöveg: magyarul. Jelentősége azonban elsősorban azért van, mert egy nagyszentmiklósi megoldási kísérlet bizonyítékául szolgál, már feliratokkal -együtt. A jánoshidai tűtartó felirata A jánoshidai temető 228. sírjából egy négyszögletes keresztmetszetű csont tűtartó került elő (Erdélyi I., RF II/l. 39.). A tűtartó egyik oldalán írásjelek és stilizált emberalak, a második oldalon ugyancsak egy stilizált emberalak, a harmadikon zeg-zug minta, a negyediken tamga (?) látható. A tűtartót Erdélyi I. közölte többször (RF II/l. 55—6., XLIV/2., EV 12. 1958. 59—61., AÉ 1961. 279—80., 1. k.), foglalkozott vele Vásáry I, az avarkori rovásírásokról írt ösz- szefoglalásában (Vásáry, Acta Orient. Hung. 25. 1972. 337—8., 1. r. = 1. k.), valamint Csallány D. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 11. 1969. 302—3.). Az emberalakokat Vásáry I. tamgának tartja (i. m. 338.), a negyedik oldal tamgáját pedig rovásjelnek. Erdélyi a jeleket *£ Fi és A hangér166
