Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Vékony Gábor: Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. (tanulmány)
VÉKONY GÁBOR Késő népvándorláskori rovásfeliratok II. A 75 éves László Gyulának A fentiekben többször szó esett a kazáriad és a nagyszentmiklósi rovásírásról. E két írásrendszer közül a nagyszentandklósi ismert régebben, ezért először ezzel foglalkozunk. A 23 aranyedényből álló nagyszentmiklósi kincs 1799-foen került elő, ma Becsben őrzik. A kincs több edényén feliratok vannak. Két csészén azonos szövegű, vízszenteléssel, ill. kereszteléssel kapcsolatos görög felirat, egy csészén pedig görög betűs, de nem görög nyelvű felirat. E feliratokon kiviül 13 edényben rövidebb-hosszabb, ismeretlen írással íródott szövegek találhatók. A kincs sokáig az „Attila-kincs” nevet viselte, ma már azonban tudjuk, hogy ezek az aranyedények nem választhatók el késed népvándorláskorunk egyik nagy régészeti leletcsoportjától, amely Hampel József beosztásában a II. csoport nevet viselte, s amelyet nagyon gyakran „griffes-indás leletcsoportnak” nevezünk. A görög nyelvű feliratra kevés szót kell vesztegetnünk. Ez a IX. század második felében íródott szöveg eredetileg vízszentelő szöveg, amelyet a X. század vége felé, Ajtony megkeresztelésekor némileg átjavítottak, úgy hogy a szöveg magyar fordítása a következőképpen hangzik: „Adj Szt. Jézus, vízből majd megmosdatván, életet Jánosnak (az) Ajtonynak!” E felirat alapján mindenesetre tudjuk, hogy a kincs utoljára Ajtony tulajdonában volt, s akkor került elrejtésre, amikor István király 1014/15áben leveri Ajtonyt. A görög betűs, de nem görög nyelvű csészefelirat a következőképpen hangzik (az átírás egyszerűsített): „Bujla zswapan teszí dijetüj, Butául zswa- pan taghruj iosij teszi”. Ezzel a felirattal is többen foglalkoztak, Hampel J. és Nagy G. személy- és területnevaket olvasott benne (íbár az egyik gepidát, a másik avart), W. Thomsen és Németh Gy. pedig török nyelvűnek gondolta. Tihomsén fordítása a következő volt: „Buila zoapan fejeztette be a csészét, (ezt) az ivócsészét, amelyet Butául zoapan tétetett alkalmassá a felakasztásra”. Németh Gy. hasonlóképpen értelmezte a szöveget. Ezekről a kísérletekről elöljáróban elég legyen annyit mondanunk, hogy egyetlen esetiben sem vették figyelembe a görög betűk egykorú kiejtését, ezért mások, mint rosszak aligha lehetnek. Aztán: bármilyen szépen hangzik az 'előbbi fordítás, a feltett török szövegben nem ez van, hanem a következő: „B. Z. edény befejezettje, B. Z. felakasztásra alkalmassá tette ivóedény”, de még ez a fordítás is magyarázó (egyébként Németh Gyuláé 1917-ből). Az ismeretlen betűs feliratokkal, a nagyszentmiklósi rovásfeliratokkal igen sokan foglalkoztak. Többen, mint a görög betűs, ismeretlen nyelvű felirattal. Ez könnyen érthető: utóbbinál a csak egyféleképpen olvasható betűk kizárták a fantáziadús kalandozást. így Jerney J. a múlt század negyvenes éveiben magyarból akarta magyarázni a feliratokat, arról azonban, hogy mit gondolt, semmit sem tudunk. 1866-ban F. Dietrich germán rúnák segítségével
