Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Groza Péter: Arcképek a börtön homályából (emlékirat-részlet)
kát. Kiürítem a poharat, és magamnak mondom a köszöntőt: „Az emberiség boldogabb új esztendejére!” Hajnalban elnyom az álom. De felébreszt az ajtózár kattanása. Az új esztendő Malmaisonban hirtelen és váratlanul érkezik: az őr van itt! — „Isten éltesse, miniszter úr!” Az őr alig áll a lábán — ez maga az 1944-es esztendő. * 1944. január 4. Íme, Ion Tetea halad el cellám előtt. Kérdi: „Parancsol valamit?” Ott tartom kis íróasztalom előtt, és érdeklődöm bajai felől. A bánatos ember elérzékenyülésével, akitől talán még senki sem kérdezte, fáj-e valamije, könnyekre faltad, mélyet sóhajt, és mesélni kezd: A szamosvölgyi Guga községben született, ott élte le szegény parasztéletének egyik fejezetét; megházasodott, aztután a Szatmár melletti Buság községbe költözött, ahol most is várja felesége és két gyermeke. A bécsi döntés után a magyar hatóságok munkatárborba küldték. A front mögött hurcolták Oroszországon keresztül Finnország felé, marhavagonban, éhesen és rongyosan, de az orosz sztyeppéken megszökött. A hidegtől és az éhségtől félholtan talált rá egy olasz őrjárat. Amikor megtudták, hogy román, elvitték egy alakulathoz, ahol németek is voltak. Ezek kezdetben kémnek nézték, és már megtették az előkészületeket agyonlövetésére. De meggondolták magukat. Az egyik belerúgott, majd abba az irányba kergették, ahol román csapatok tartózkodtak. Orosz községeken keresztül (amelyeket bámulatos pontossággal sorol fel) sok viszontagság után elérkezett az egyik román katonai egységhez. Itt viszontagságainak új sorozata következett, míg végre megtalálta csapattestét, amelyikhez Északerdély átadása előtt tartozott. Jelentkezett, de ráakadtak egy iratcsomóra, amely még abban az időben szökevénynek minősítette. Az epilógus: börtön, hol fogolyként várta az ítéletet. Lerongyolódva, mezítláb szerencsétlen Titinek (így becézzük) egyetlen vágya, hogy viszontlássa feleségét és gyermekeit. Egy bátorító szó, amit mondok, felderíti arcát. Azt mondja, szerencsét hoztam neki itt a börtönben, mert borravalóból, amit adok, és amit félrerak, összegyűjtött egy kisebb összeget, és — kiegészítve azzal, amit most másoktól is kap — letétbe helyezte a számvevőségen. Ez az első megtakarítása az utóbbi években, mióta elkerült hazulról, ragaszkodik hozzá, reméli, hogy a hazautazás költségét fedezni fogja. — „Ha megszabadulok a kötéltől” — teszi hozzá. Szerencsétlen azt hiszi, ez az összeg irányítja majd végzetét. A többiek is mind hozzá hasonlók. * Barna, az aradi szabó bejön, és segít megvetni ágyamat. Történetét most tudón- meg. ő is beilleszkedik a ma adottságainak mozaikjába. Transnistriába hívták be ott megismerkedett egy kis ukrán leánnyal, Máriával, akibe bele is szeretett. Szabadságot kapott, és elhatározta, hogy hazaviszi, és feleségül veszi. Titokban akart? átcsempészni, de az úton felfedezték őket. Kihágás vétsége és kémkedés gyanúj? terheli. Mindketten ebben a börtönben várják az ítéletet. Én megértem ennek a fiatal párnak a jogát az élethez, s hogy az emberi törvényekkel és a hivatalos felfogással ellentétes isteni rendelést követték, s ez a megértésem Iközel visz hozzájuk Barna foltozgat, segít a cella takarításában és a reggeli, esti ágyvetésnél: Mária ; vízvezetéknél mossa a fehérneműmet. Én étellel tartom őket. Ilyenformán kölcsönö: segélyező társasággá alakulva, evezünk előre a múló idő hullámain, felhúzzuk ■ remény vitorláit, és — majd egyszer újra Aradon leszünk, ő jó vevőkörrel rendel 136
