Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Groza Péter: Arcképek a börtön homályából (emlékirat-részlet)
Visszafelé december 14—15. ... És mégsem történik semmi. Nap mint nap várom letartóztatásomat. Néha már annyira szoros az engem kitartóan követő detektívek gyűrűje, hogy szinte felajánlkozom — de ők azonnal újra szétszélednek. Szándékaink határozottan ellentétesek: én azt szeretném, ha itt csapnának le rám, megkímélve az otthoniakat a látványtól, ők viszont érthetően lemondanának a főváros túlságosan nagy nyilvánosságáról, és inkább vidéki házam árnyékában óhajtanák végrehajtani a „hadműveletet”. Hogy véget vessek a játéknak, amelyről már világosan látom, hogy nem itt fog befejeződni: az esti vonattal visszautazom Dévára. * 1944. január 1. Idejutottam, zár alá — túl minden személyes érdeken, amelyet sokan közülünk már rég eltemettünk —, gondolatainkban és törekvéseinkben a holnap gondja vezérel, amikor a véres mészárlás megszűnik és ,kitör” a béke. Abban a pillanatban majd a fejetlenségen csak az olyan alapjában megváltozott reális felfogással lehet Irrál lenni, és olyan eszmevilággal, amely tökéletesen egybehangzó a pillanat parancsával. Olyan ideológiával, amelynek nem kell akadályoznia az átalakulás természetes efolyását, bármennyire fájdalmas is a tegnap haszonélvezőjének megválnia a hagyományok és a kapzsiság szentesítette előnyöktől. A cella négy fala elkülönít a banális érzésektől, a kinti kicsinyes elfogultságtól, ;s ideális keretet nyújt az elmélyült töprengésnek. Az elkülönítettség és visszavonu- ás e cella magányába jelentékeny távlatot nyit a gondolatok világában. A próféták és remeték pusztába vonulása, mielőtt elindultak népeket vezérlő ltjukon, nem volt egyszerű véletlen. A távlat keresése volt ez, mely nélkül sohasem emelkedhettek volna küldetésük magaslatára, hanem gondolataik és tetteik irályát a mindennapi események szabták volna meg, amelyek csak részei a történelmi lörülmények nagy együttesének. Azt hiszem (bármennyire is lefokozott bennünk a megőrzött lényeg), ha egyszer negízleljük a nagy kinyilatkoztatás forrását, amit pusztába vonulásnak hívnak, meg Gálosodnak gondolataink, és az élet vize felfrissít bennünket. És mindebből tiszta télőképességet és erős akaratot nyerünk, hogy lélekben újjászületve léphessünk az let tülekedő küzdőterére ... Ma van Üjév előestéje. Elmúlik egy év, de a megújulás gondolata elnyomja az elmúlás nosztalgiáját, k. pillantás a múltról a jövőre irányul. Láthatóvá lesz az új év, éppen a körülöt- iink lévő kis és nagy realitások fényénél, melyek a belső és külső struktúránkban égbemenő észrevehetetlen változások és az alapvető kibontakozások előhírnökei. Azt hiszem, hogy az új év küszöbe, melyet most átlépünk, az emberiség törtéelmében határkő lesz az elmúlt világ gazdasági, társadalmi és politikai berende- ése és az új világ között, amelyről annyit beszélnek. Napnyugta után — napkelte, nnek a felkelő napnak a sugarai tömött kévékben ömlenek el a küszöbön. Múlik a nap, telve ezekkel az újévi reflexiókkal. Jócskán leszállt az éj; elnyújtózom a szalmazsákon. Valahol énekelnek... Édes allam szűrődik át a vékony falakon. Rájövök, hogy a lengyelek énekelnek a túlsó >lyosón. A dallamok egyre vidámabbá válnak, csak a jókedvű lárma és éljenzés sakítja meg őket az ünnepélyes pillanatban: Szilveszter éjszakájának tizenkettedik -áján. A nap gyermekei köszöntik az új év hajnalát. A felső ágy párnája feletti rá- ;on suttogás hallatszik át: hívnak. A nyitott ablakon s a rácson kéz nyúlik be, és ly pohár pezsgőt íkínál. Rica Georgescu mérnök és a lengyelek küldték, akik ki- asználva ennek az éjszakának a fegyelemlazulását, melynek sem a felügyelő, sem '■ őrök nem állhatnak ellent, szövetkeztek, és ily módon küldik újévi jókívánságai135
