Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Groza Péter: Arcképek a börtön homályából (emlékirat-részlet)
Levétettem azonnal. Szemrehányásaimra a megyefőnölk dadogva magyarázta, hogy a székelyek tudnak, de nem akarnak románul beszélni, mert ellenségek. Csakhamar megjelent azonban egy magyar küldöttség a csiksomlyói esperes vezetésével. Az esperes verejtékezve olvasta fel beszédét egy papírlapról — románul. Látva kínlódását, félbeszakítottam, kérve, hogy folytassa csak magyarul. A „góbé” nem engedett, s végigizzadta a román dikciót. „Lám — fordultam a megyefőnökhöz —, önnel azok sem akarnak románul beszélni, akilk tudnak — velem azok is törik a románt, akik nem tudnak! Hol a hiba, megyefőnök úr?” Természetesen magyarul válaszoltam a küldöttségnek. Ezek és ehhez hasonló emlékek kergetőznek agyamban, amikor a kiadó kérésére előszót írok könyvem magyar kiadása elé. Aztán: a bécsi döntés. S mindaz, ami utána következett, a szerencsétlen, kettévágott Erdélyben. A Hitler és Mussolini őrült agyában megszületett műtét után kölcsönös fájdalmainkon nem siettünk enyhíteni, ellenkezőleg: a megtorlás, a „retorzió” embertelen módszerét törvényesítettük. Mennyi könny, mennyi bánat mindkét oldalon ... Perceim rohannak, s vajmi sietve kell papírra vetnem mindezt. Pedig annyi a mondanivaló! Befejezésül csak annyit: a lezajlott háború véres áldozatai, a nyitott sebek mindkét kis nép véres testén kiáltva intenek: ne engedjük magunkat újból egymásra uszítani! * Bukarestben 1943. december 13. Az ország fővárosa fortyogó méhkasként élvezi a jólétet és bőséget. A vendéglőket, szórakozóhelyeket, színházakat élvezetre éhes tömeg ostromolja. A látványosságokra a jegyek hetekkel előre elkelnek. A szállodák fogasai milliókat érő bundák alatt roskadoznak, az asszonyok mesés vagyonról árulkodó ruháikkal és brilliánsok- kal hivalkodnak. A minisztériumok felkapaszkodott tisztviselői is szemrebbenés nélkül állják a könnyelmű és vidám élet költségeit, gyarapítva a szórakozóhelyek látogatóinak számát. Fizetésük nevetséges, abból egy pár cipőt sem lehet venni, de a fanarióta uralkodók címerével hagyománnyá nemesített és a fizetéseik alacsony volta miatt hallgatólagosan jóváhagyott titkos jövedelmi források kiapadhatatlanok. Ebben a fővárosban a központosított adminisztráció egyetlen célja, hogy minden erecskét a központba vezessen. A legjelentéktelenebb ügyeket sem bízzák a vidéki hatóságokra, azok sem kezdeményezéssel, sem hatáskörrel nem rendelkeznek. Minden út a (központhoz vezet; vagyis a zűrzavarhoz. Nem csoda, hogy a közbenjárás finom hálózatával mesterségesen felduzzasztott forgalom korlátlan és termékeny talaja a borravaló és a megvesztegetés burjánjának, mely jegenyeként nő az égig, és hírünket elviszi az európai kontinensen túlra is. Ez a nagy város óriási, számtalan és láthatatlan karral rendelkező polip, melyek mélyen az ország testébe fúródnak, s minden erecskéjéből szívják a vért, A polip bendője szemünk láttára hízik döbbenetesen, míg a környék elsorvad a vérveszteségtől. Akaratlanul is Platón párbeszédei jutnak eszembe: „Újra meg újra mondom nektek, nem a vagyon teszi az erényt, hanem épp ellenkezőleg: az erény hozza magával a gazdagságot, és ebből származik minden közös és minden egyéni jó.” Értelem nélküli szavak ebben a babiloni fővárosban ... * * 134
