Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Groza Péter: Arcképek a börtön homályából (emlékirat-részlet)
GROZA PÉTER Arcképek a börtön homályából Az itt következő szemelvények Petru Groza A börtön homályában című, 1945-ben megjelent emlékirataiból adnak ízelítőt. E naplószerü feljegyzések a szerző vallomása szerint jórészt a Malmaisonnak nevezett, politikai foglyok számára fenntartott börtönben íródtak, ahová a németbarát román kormány záratta az ellenzéki politikust. Szorosan kapcsolódnak Petru Groza politikai publicisztikájához; a fogoly „a börtön homályában’’ is a politikai kibontakozás lehetőségeit fürkészi, programot fogalmaz, eszméket tisztáz. Mindehhez azonban a börtönben megismert szenvedő embersorsok szolgáltatják az érveket; ha nem is szépíróí igénnyel ín könyv ez, meggyőzően tanúsítja élet, humánum és politika egymásra találását egy megtisztító élmény hevében. Bukarest, 1945. szeptember 18. Magyar olvasóimhoz! A szászvárosi öreg Kollégium negyedik gimnáziumi osztályában a matematika órákon Tokaji Aladár zsarnoki uralma alatt éltünk. Tömzsi, szakállas, villogó szemüvegű ember volt, aki sokat ivott, s még többet vert bennünket. Egyszer olyan erősen megpofozta, ha emlékezetem nem csal, Horváth Béla osztálytársunkat — későbbi államtitkárt —, hogy tiltakozásul a tízperces szünet alatt elhatároztuk: sztrájkba kezdünk, s ott is hagytuk, az egész osztály, nem csak az intézetet, hanem a várost is, oszlopban menetelve (14 kilométert) a piski (Simeria) vasútállomásig. Csak a rákövetkező éjszakán kerültünk vissza. Első politikai akcióm tehát az elnyomás, az önkény elleni harc jegyében folyt le. Az önkényeskedés, a gyengébbek bántalmazása iránt érzett ellenszenvem később sem csökkent. A budapesti egyetem menzájának egyik asztalánál csendben vacsoráztunk néhány esztendővel később egyetemi román kollégáimmal, Gerda Györggyel (később facsádi /Faget/ ügyvéd), Tibill Miklóssal (később nagysomkúti képviselő), Cri$an Miklóssal (Máramarosszigeten lett tanár), amikor egyikünk szeme megakadt a fejünk fölött a falra függesztett táblán: „Itt oláhul beszélni tilos!” E feszült légkörben hamarosan kirobbant az összetűzés: pofonvágtam a menza alelnökét, ebből kiadós verekedés lett, újságbotrány (először támadtak a sajtóban, különösen a Független Magyarországban — őrzöm a cikket), majd kihallgatás Heinrich Gusztáv rektornál, akinek jóindulatú bölcsessége elejét vette kizárásomnak az egyetemről, megelégedve a fekete táblára kifüggesztett megrovásommal. 1920-ban mint Erdély és a „kisebbségek” (akkoriban csak mennyiségileg gondolkoztak a politikában, s még nem dívott a minőségi felfogás) minisztere Csíkszeredába utaztam, a székelyek közé. A megyeháza főbejáratán tábla: „Itt csak románul szabad beszélni!” 133
