Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Koppány Zsolt: "Egy szenvedély margójára" - beszélgetés Major Ottóval, Maár Gyulával, Törőcsik Marival, Kocsis Zoltánnal és Belohorszky Pállal Pilinszky Jánosról
kevés benne a spontaneitás. Megcsinált vers, ahogy mondják egyre rosszabb szájízzel. Túl bonyolult... túl szubjektív, keresett metaforák tolongnak a verssorokban. .. Nos, nem tudom lehet-e egyszerűbben leírni azt, hogy „Megtörtént, holott nem követtem el, / s nem történt meg, holott elkövettem’’, vagy lehet-e egyszerűbben egy sírkőre vésni: „Túlhevített virágcsokor”, írtak-e már szebbet József Attila emlékére, mint ez a ritkán szereplő négysorosa: „Te: bakája a mindenségnek / Én: kadettja valami másnak. / Odaadnám tiszti kesztyűmet / cserébe a bakaruhának.” Én azt hiszem, kevesen tudtak ilyen mélyre leásni ennyire puritánul csupasz, gyalogsági ásóval, manipuláció mentes szavakkal az irodalomban. Miért van tehát, hogy Pilinszkyt oly kevesen értik igazán? BELOHORSZKY PÁL: Jó, hogy ezt a kérdést felveted, mert itt is jó volna már valami véglegeset mondani... Akármennyire földúlt most a világ, akármennyire élesen lőnek sok-sok hadszíntéren, én hajlok arra, hogy a szellemi harctéren élesen kell lőni mindannyiunknak. Eddig ugye az volt, hogy ne fogd vissza magad annyira, hagyd, hogy elszabaduljon a démon, de mostanság úgy veszem észre, hogy ez a démon úgy elszabadult, üvölteni kell, ha meg szeretnénk állítani. Üvölteni pedig tényleg csak az igazat érdemes, mert aki csak azért szakítja szét a hangszálait, hogy egy még nagyobbat hazudjon, hát, ott meg is érdemli, ha véletlenül lelövik. Az igazságmondás, az egyértelműség döntővé válik a válsághelyzetben. Forradalmi szituációkban pillanatok alatt kikerül a falakra, vagy fölharsan a hangszórókban. Nos, ami a kérdés lényegét illeti, csak jó és csak rossz költő ill. költészet van. Nincsen átmeneti helyzet, márpedig az intellektuális, romantikus, plebejus fogalmak csak takarni igyekeznek a lényeget: költő az illető, vagy nem. Ez mindenféle szempontból egy ilyen szürrealista Dali-képpel ábrázolható abszurditás. Van olyan játékos, — hogy futballhasonlattal éljek — aki attól zseniális, hogy a tizenhatos tájékán a saját középhátvédjétől megkapja a labdát, s egy olyan svungban van, meg olyan az ellenfél, meg olyanok ott, abban a pillanatban az adottságai, hogy be tudja vinni az ellenfél kapujába a labdát, s így lő egy gólt. A másik pedig harminchat méterről sejt meg egy lövési lehetőséget, és lő. Ez is gól. Most akkor ki a nagyobb focista? ösz- szehasonlíthatatlan dolgok... mert aki harminchat méterről lőtt, az nem indulhatott a tizenhatosról. Aki pedig a tizenhatosról indult és bevitte a labdát, attól nem lehet számonkérni, hogy miért nem lőtt harminchat méterről. A gól az gól. Magyarán, csak jó művészet van és rossz művészet. A jó művész attól jó, hogy ő nem gondolt arra, mit csináljon, hogy jó legyen, hanem azt csinálta, amit csinálni kellett. Ahogy Pilinszky mondta, valahogy így: olyan vagyok, mint a sakkjátékos, akkor lépek, ha kell. Persze vannak habitusbeli különbségek. Eredendően különbség van egy Bach- típusú és egy Wagner-típusú zene között. Még vehemensebb ez a különbség, ha azt mondom, hogy Bach- és Puccini-típusú zene között. Ki a nagyobb ember? Egy feladata csúcsán álló, országát jól képviselő Tudományos Akadémia egyik tagja, vagy a borbély, aki csodálatosan megborotvál? Mondjuk Arany János korában ez élesebben mutatkozott meg, mert borotválatlanul nem lehetett esetleg megjelenni egy akadémiai ülésen. Tehát, a sírásónak is szüksége van a sírásóra? BELOHORSZKY PÁL: Ügy van. Visszakanyarodva a zenéhez pl. Rossini Sevillai borbélyának az a híres áriája mennyivel (kevésbé zseniális, mint Trisztán és Izolda szerelmi kettőse, nem tudom. Persze, hogy különbség van egy vasárnap délelőtti borotválkozás puszta ténye és egy mitikus szerelmi nász között. Katolikus, jobban mondva neokatolikus irodalom alatt olyan neveket szokás fölsorolni, mint Mauriac, Claudel, Bernanos, a magyar irodalomban Sík Sándor, Mécs László, Rónay György, Pilinszky. Az utóbbit csak félve merem idesorolni. Miért? Sík Sándor és Mécs László, mindketten gyakorló papok és teo127
