Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - Pilinszky János: Magamnak (napló, Jelenits István előszavával)
Közben, minden egyes állomás közben szinte szükségszerű a krízis, a konfliktus. A mise: tanítás, közös imádság, áldozat * Mintha minden elveszett volna. Húsvét reggel van. Ma úgy érzem; csak a munka válthat meg. Rengeteget kellene dolgoznom, teljesen elégnem a munkában. De nem látom, merre? Egyáltalán: tudok még írni? Bűnösen dilettánsul éltem. Senkim sincs, s talán nem is vágyom senkire. Még ebbe a kínba, az üresség kínjába kapaszkodom. Imádkozni és dolgozni: Istenem, add meg ezt az utolsó segítséget! * Kell, hogy a semmi egyszer megütközzön ellenlábasával. Ha színtere lehetnék ennek az ütközetnek! * Oly keveset látok ebből a föladatból, oly messze vagyok tőle; pedig enélkül... Itt van a testi fájdalom. A kín számára a megsemmisülés és a szeretet is ismeretlen. A szenvedés volna a senkiföldje a szeretet és a semmi közt? * Van, amikor mi dolgozhatunk üdvösségünkön, s van, amikor egyedül Isten? A fájdalom is ilyen szakasz volna? * Fájdalmunkon túllátni? De nem éppen az a fájdalom, hogy nem tudunk átlátná, túllátni rajta? * Mi az igazság? A megsemmisülés, vagy hogy a sintér fogságából hazatalálnak az elkóborolt kutyák? Van-e különbség megsemmisülés és tudatos semmi közt? Ügy érzem, nekünk, az élet kivételes állapotában, nincs is módunkban a megsemmisülés semmijéről beszélnünk, csupán a tudatunkban, élő sejtjeinkben fészkelő semmiről. Es ez a tudott semmi, ez az életvágyunkból kitenyésztett semmi, ez lényege szerint nem a semmi, hanem a bűn „tere”, a teremtés bűnné való átértékelésének folyamata. (A szenvedés nélküli koncentrációs táborok fölállítása: ez a bűn országalapító gondja. A fájdalom ezért isteni. Isten végső fegyvere a koncentrációs táborok vonzásával szemben, a tudatos semmi vonzásával szemben.) ? Milyen országról ábrándozunk is ilyenkor? Beckett műveit talán valamiféle vágyakozás szülte? A táborokban a megsemmisülés nézett farkasszemet a sinter fogságába 108
