Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Vékony Gábor: A szarvasi felirat és ami körülötte van (tanulmány)

mert hiszen ilyen „történeti érv” alapján azt is ki lehet zárni, hogy valamit magyarul lehet olvasni. Harmatta olvasataiban egyébként jó néhány török nyelvi újítás van, igaz, kevesebb, mint Róna-Taséban. A jánoshidai „felirathoz” és olvasatához hasonló a Harmatta által elemzett többi felirat is (fényképen közölt edényen látott jelek, stb. stb.). Ezek közül pár szót kell szólnunk a battonyai gyűrűről, ami Harmatta szerint egy avar méltóságé volt. Ezen a középkori (Árpád-kori) gyűrűn arab feliratutánzat látható, de ez nem akadályozza meg Harmattát abban, hogy a felirat tükörbe fordításával ne türk jeleket lásson. A szöveg megint olyan, mint a korábbiak: kiíratlan szóvégi magánhangzó, hiányzó birtokos rag stb. Az általa fordított „tökéletes kincstárnok” legfeljebb „befejezett kincstárnok” lehetne, ha azzal a szóval kezdhetnénk valamit, amit „kincstárnoknak” fordított.

Az eddig megjelentek alapján valószínűnek tartható, hogy Harmatta János a szarvasi tűtartó fényképén is türk rovásjeleket lát, s nyilván valami olyasmit olvas, mint a jánoshidain („a leány dicsősége a varrás”, ha az odalátott török szöveget valóban így lehetne fordítani, s ebből az is következik, hogy legény dicsősége meg a lovaglás lehetett akkoriban!). Ekkor viszont a nagyszentmiklósi feliratokon is türk rovásjeleket kellene látni, úgy viszont már sokan kísérelték meg elolvasni — eredmény nélkül!

Míg Róna-Tas megpróbálkozott a spekulatív-kombinatív módszerrel, Harmatta pedig következetesen a türk jeleket keresi a feliratokon, addig az Élet és Tudomány 34. számában megjelent cikk szerzője összehasonlítgat (ÉT 34. 1065—1067., 1985. VIII. 23.). Forrai Sándor eddig is jobb ügyhöz méltó buzgalommal hasonlítgatta a székely rovásírás jeleit a föníciai meg az etruszk jelekhez, most a szarvasi tűtartó feliratának vélt jeleit hasonlítja a székely jelekhez. Szarvashoz Juhász Irénnek a Magyar Tudományban közölt képeit használja, nem tudva, hogy a két kép aláírása felcserélődött (Juhász Irénnek az Acta Archaeologica 35. kötetében megjelent közlésében a 2. és 3. kép aláírása szintén fel van cserélve!); erre a feliirat ismeretében rájöhetett volna. Az általa rajzolt 23 szarvasi jelből valójában csak 12 létezik. Vagyis a hasonlított jelek 56%-a hasonlítható csupán Forrai összehasonlításából más jelekhez. Ennek persze az az oka, hogy a legelső leírás gyakran rosszul rajzolt betűalakjait tartja valódiaknak, ami végül is nem lenne baj (a Forrai által látott 10 ligatúra közül is csak kettő van meg a feliraton — egyik sem ligatúra, hanem hangjel: betű!), baj azonban az, hogy hiányos és téves ismeretei alapján biztonsággal ítél. Bármennyire is nehéz kimondanom — ez bizony a dilettantizmus biztos jele a szerzőnél. Ennek eredménye az is, hogy cikke végén közli velünk a következőket: „A szerző ebben (az én ÉLETÜNK- beli cikkemről van szó) az eredetitől eltérő jelkiigazíitásokat végzett, ö a következő — nagyon régies — magyar nyelvű szöveget olvasta ki: stb.” Hogy az eredeti felirat jeleitől eltérő betűalakókkal operálnék értelmezésemben, azt nem Forrai találta ki. Magyarázatommal szemben ugyanis két lényeges érv akadt eddig. Az egyik a „nem hiszem” érve, „rossz a megfejtés kiindulópontja”. Mindkettőt ugyanazoktól hallottam, tehát nyilván összefüggenek, bár az összefüggést nem értem. A „nem hiszem” érvvel nincs mit foglalkoznom, a másodikra csupán azt tudom mondani: lehet, hogy igazuk van. Lehet, hogy valóban rossz volt a kiindulópontom. De ha ennek alapján ismeretlen feliratok sorát el lehet olvasni, akkor az legalábbis meggondolkoztató, vagy: teljesen mindegy, hogy jó vagy rossz volt-e kiindulásom! Persze, vagy rossz volt, és akkor nem tudtam volna olvasni a különböző feliratokat, vagy jó ... mivel végül is olvastam őket (anélkül, hogy grammatikai és nyelvitörténeti kérdésekben nagyobb nehézségekkel kerültem volna szembe.).

A másik „lényeges” érv az, hogy megváltoztatom a felirat „eredeti” jeleit (ezt idézi Forrai hivatkozás nélkül valakitől). Erre — sajnos — nem tudok méltó választ adni. Csak a fentebb közölt képeket... Meg kell mondanom (az Életünk csak részleteket hozott többszázoldalas kéziratomból), én magam soha nem voltam annyira biztos a dolgomban, mint az Élet és Tudomány neves szerzője. Magamnak is az a véleményem, hogy „a feliratot még tovább kell tanulmányozni” (azt (teszem itt is). Tisztában vagyok vele, hogy bármilyen valószínű olvasatot adnék is a szarvasi szöveg1137