Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Vékony Gábor: A szarvasi felirat és ami körülötte van (tanulmány)
re, akár törököt, akár magyart, akár hotentottát, az sem mentené meg e szegény tűtartó feliratát attól, hogy hasznosabb elfoglaltságra érdemes emberek ne olvassák másként. Forrod az Yssyq kurgán edényének jeleivel is összehasonlítja a szarvasi (általa gondolt) jeleket. Nem tudta nyilván, hogy ez az írásbeliség meglehetősen nagy területen ismert (nem az edényfelirat az egyetlen emlék), sőt egy trilinguisben (háromnyelvű feliratban) is megtalálható. Utóbbi szövegének olvasatában nyilván az .akadályozta eddig a szerzőt, hogy azt a két másik felirathoz hasonló tartalommal kellett volna olvasnia. Mindezek ellenére nagyra értékelem Forrainak azt a következtetését, hogy a szarvasi feliratot „föltehetőleg magyar nyelven lehet megfejteni”. Miért? A betűhasonlít- gatásból ilyesmi nem következtethető ki. Az örmény írást, amelynek alapja görög eredetű, talán görögül kellene olvasni? Vagy perzsául, mert a jelek nagy része onnét jön? A latinbetűs kínai írást latinul olvassuk? A cirillbetűs moldován írást (és régibb román szövegeket) meg talán oroszul vagy bolgárul? A germán rúnák itáliai jelekből származnak. Tehát nyilván etruszkul, faliscusul, latinul stb. olvashatók! Három évvel a nagyszentmiklósi megfejtési kísérlet, s két évvel a szarvasi tűtartó előkerülése és olvasása után úgy gondolom, hogy kevés a vitatnivaló. Ha egy feliratot (s ebben az esetben több feliratot) valamilyen nyelven el lehet olvasni, akkor azt lehetetlen más nyelven olvasni! Nem szeretném ezzel azt állítani, hogy a szarvasi tűtartó itt közölt olvasata az utolsó — lehetségesnek (sőt egy helyen valószínűnek) tartom, hogy még módosítani kell. De ha a tű, a vas, a varr, az isten stb. szavak világosan olvashatók egy másik megfejtési kísérlet alapján (kései ősmagyar hangalakjukban), akkor szerintem íki van zárva, hogy a magyaron kívül más nyelvet számbave- gyünk a felirat olvasásánál. Sajnos, éppen ez, a magyar nyelvű olvasat az, amely elfogadásának legfőbb akadálya. Mert mit jelent egy kései avar tárgyon a magyar nyelvű szöveg? Azt, hogy olyan (némelyek által „nacionalistának” tartott) elmélethez szereznénk bizonyítékot, mint a László Gyula nevéhez fűződő „kettős honfoglalás”. Egy olyan elmélethez, amelyet a dáko-ramán kontinuitással vagy a Duna-menti szláv őshazával állítanának egy sorba, s így valóban nacionalista lenne. Pedig a „kettős honfoglalás” elméletnek még a nevében sem a „kettős” a nacionalista, hanem a „honfoglalás” szó! Népek, népcsoportok beköltöznék, betelepülnek, bevándorolnak stb. egy bizonyos területre. Kivéve a magyarokat, ök hont foglalnak! Másoktól, erővel, dicsőséges harcok közepette elveszik a földjüket. Mégis, mindazok, akik a „honfoglalás” kifejezést használják, aligha érzik ennek nacionalista hangulatát. A szarvasi tűtartó felirata (meg a nagyszentmiklósi és egyéb feliratok) mégsem a kettős honfoglalás elméletének bizonyítékai. Hanem természetesen annak, hogy magyar nyelvű népcsoportok éltek a Kárpát-medencében bizonyos időpontban! Hogy ez az időpont éppen mikorra tehető, az más kérdés. Tudom, nem ildomos egy szakmatörténeti tévedésről a nagyközönség előtt beszélni, most mégis ezt teszem, részben azért, mert a kérdésssel kapcsolatos (általam bizonyíthatónak vélt) véleményemet a közeljövőben megjelenő szakmai dolgozatomban már leírtam, másrészt hamarosan részletesen is beszámolok róla. Nos, itt is csak röviden. Hazai régészeti emlékanyagunkban vannak különösen vándorló emlékcsoportok (több is). Ezek — kormeghatározási bizonytalanságok miatt — egyszer itt, egyszer ott tűnnek fel — az ismeretanyag gyarapodásától függően. Ezek közé tartozik az ún. kései avar, vagy griffes-indás emlékcsoport is, amely annak idején a hunkorban kezdte, majd hosszabb idő után kisebb vándorlást tett korban, s ma az avarkor kései időszakában tartózkodik. Egy régészeti emlékcsoport ilyen időbeni mozgása annak biztos jele, hogy az illető emlékanyagot nem lehet biztonsággal keltezni (jellemző, hogy még a X. századi magyar köznép hagyatékát is próbálták felfedezni ebben az emlékanyagban). Eme időrendi bizonytalanságok miatt kezdtem el a hetvenes évek elején összegyűjteni a griffes-indás anyagra vonatkozó keltező adatokat. Az eredmény oly meglepő volt, hogy (a tudományos közélet ismeretében ez nem különös) hátráltatott a közzétevésben (vagyis — egész egyszerűen — nem beszéltem, nem írtam róla). Ma már nincs okom arra, hogy ne beszél1138
