Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - Vékony Gábor: A szarvasi felirat és ami körülötte van (tanulmány)

re, akár törököt, akár magyart, akár hotentottát, az sem mentené meg e szegény tű­tartó feliratát attól, hogy hasznosabb elfoglaltságra érdemes emberek ne olvassák más­ként. Forrod az Yssyq kurgán edényének jeleivel is összehasonlítja a szarvasi (általa gondolt) jeleket. Nem tudta nyilván, hogy ez az írásbeliség meglehetősen nagy te­rületen ismert (nem az edényfelirat az egyetlen emlék), sőt egy trilinguisben (három­nyelvű feliratban) is megtalálható. Utóbbi szövegének olvasatában nyilván az .akadá­lyozta eddig a szerzőt, hogy azt a két másik felirathoz hasonló tartalommal kellett volna olvasnia. Mindezek ellenére nagyra értékelem Forrainak azt a következtetését, hogy a szar­vasi feliratot „föltehetőleg magyar nyelven lehet megfejteni”. Miért? A betűhasonlít- gatásból ilyesmi nem következtethető ki. Az örmény írást, amelynek alapja görög eredetű, talán görögül kellene olvasni? Vagy perzsául, mert a jelek nagy része onnét jön? A latinbetűs kínai írást latinul olvassuk? A cirillbetűs moldován írást (és régibb román szövegeket) meg talán oroszul vagy bolgárul? A germán rúnák itáliai jelekből származnak. Tehát nyilván etruszkul, faliscusul, latinul stb. olvashatók! Három évvel a nagyszentmiklósi megfejtési kísérlet, s két évvel a szarvasi tű­tartó előkerülése és olvasása után úgy gondolom, hogy kevés a vitatnivaló. Ha egy fel­iratot (s ebben az esetben több feliratot) valamilyen nyelven el lehet olvasni, akkor azt lehetetlen más nyelven olvasni! Nem szeretném ezzel azt állítani, hogy a szarvasi tűtartó itt közölt olvasata az utolsó — lehetségesnek (sőt egy helyen valószínűnek) tartom, hogy még módosítani kell. De ha a tű, a vas, a varr, az isten stb. szavak vilá­gosan olvashatók egy másik megfejtési kísérlet alapján (kései ősmagyar hangalakjuk­ban), akkor szerintem íki van zárva, hogy a magyaron kívül más nyelvet számbave- gyünk a felirat olvasásánál. Sajnos, éppen ez, a magyar nyelvű olvasat az, amely el­fogadásának legfőbb akadálya. Mert mit jelent egy kései avar tárgyon a magyar nyel­vű szöveg? Azt, hogy olyan (némelyek által „nacionalistának” tartott) elmélethez sze­reznénk bizonyítékot, mint a László Gyula nevéhez fűződő „kettős honfoglalás”. Egy olyan elmélethez, amelyet a dáko-ramán kontinuitással vagy a Duna-menti szláv ős­hazával állítanának egy sorba, s így valóban nacionalista lenne. Pedig a „kettős hon­foglalás” elméletnek még a nevében sem a „kettős” a nacionalista, hanem a „honfog­lalás” szó! Népek, népcsoportok beköltöznék, betelepülnek, bevándorolnak stb. egy bizonyos területre. Kivéve a magyarokat, ök hont foglalnak! Másoktól, erővel, di­csőséges harcok közepette elveszik a földjüket. Mégis, mindazok, akik a „honfogla­lás” kifejezést használják, aligha érzik ennek nacionalista hangulatát. A szarvasi tűtartó felirata (meg a nagyszentmiklósi és egyéb feliratok) mégsem a kettős honfoglalás elméletének bizonyítékai. Hanem természetesen annak, hogy ma­gyar nyelvű népcsoportok éltek a Kárpát-medencében bizonyos időpontban! Hogy ez az időpont éppen mikorra tehető, az más kérdés. Tudom, nem ildomos egy szakmatör­téneti tévedésről a nagyközönség előtt beszélni, most mégis ezt teszem, részben azért, mert a kérdésssel kapcsolatos (általam bizonyíthatónak vélt) véleményemet a közel­jövőben megjelenő szakmai dolgozatomban már leírtam, másrészt hamarosan részle­tesen is beszámolok róla. Nos, itt is csak röviden. Hazai régészeti emlékanyagunkban vannak különösen vándorló emlékcsoportok (több is). Ezek — kormeghatározási bi­zonytalanságok miatt — egyszer itt, egyszer ott tűnnek fel — az ismeretanyag gyara­podásától függően. Ezek közé tartozik az ún. kései avar, vagy griffes-indás emlékcso­port is, amely annak idején a hunkorban kezdte, majd hosszabb idő után kisebb ván­dorlást tett korban, s ma az avarkor kései időszakában tartózkodik. Egy régészeti em­lékcsoport ilyen időbeni mozgása annak biztos jele, hogy az illető emlékanyagot nem lehet biztonsággal keltezni (jellemző, hogy még a X. századi magyar köznép hagya­tékát is próbálták felfedezni ebben az emlékanyagban). Eme időrendi bizonytalansá­gok miatt kezdtem el a hetvenes évek elején összegyűjteni a griffes-indás anyagra vonatkozó keltező adatokat. Az eredmény oly meglepő volt, hogy (a tudományos köz­élet ismeretében ez nem különös) hátráltatott a közzétevésben (vagyis — egész egy­szerűen — nem beszéltem, nem írtam róla). Ma már nincs okom arra, hogy ne beszél­1138

Next

/
Oldalképek
Tartalom