Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Szekér Endre: Thinsz Géza „svédmagyaros” költői párbeszéde

ja: Thinsz Géza valóban kétiaki, északi szófuvaros, a magyar költészet tiszteletbeli nagykövete Stockholmban és a svéd költészet megszólalta tó ja magyarul.

„Odi et amo” — írta Thinsz Gatullusszal együtt, mintegy szenzációs interjút ígérve szemfüles újságíróként szenzációéhes olvasóinak. GYŰLÖLÖK ÉS SZERETEK! — kiáltja Catullus nevében is csupa nagybetűvel. De nem követi a napjaink magyar költészetében elterjedt alkotói szemléletet, hogy különböző álarcokat, maszkokat tart arca elé, és több alakban jelentkezik a nagyközönség előtt. Rákos Sándor catullusi játékaiban a régi ókori és a későbbi, aztán mai szerelmet éli át egyszerre. Thinsz közvetlenebb líraisággal szólal meg a zseniális riporter mikrofonja előtt — Catullússzál együtt: „NEM TUDOM? ÉRZEM CSAK? SZERTESZAKÍT EZ A KÍN!” Életszeretetét részben az is jelzi, hogy csaknem legfontosabb témája a szerelem. Versköteteinek első ciklusában majdnem mindig szeretkezésekről, nőkről szól, de tulajdonképpen leegyszerűsítés, ha csak szeretkezésnek és nem általánosabb emberi kapcsolatnak tekintjük ezt. Ingres Török fürdőjének erotikája bomlik ki előtte, de közben érezteti az „anyaszült magányt” (Bőrünk határán túl). Közben a szeretkezésben benne rejlik az idegemség oldása, az emberül való megszólalás (Anyanyelvi szinten). S benne van a mindenség is, a kis- és nagyvilág, a József Attila-i szerelem „új csillagképeket szülő, / egymásba forduló szeretkezés.” (Lennénk galaktikák). És a szerelem vidámsággal tölti el, eredeti szóalkotásra serkenti. Ezt írja: „hempereghetnékemben”. S nem tud természetesen szó nélkül elmenni a „mellkiállítás” előtt, hisz „meztelen mellekiből viszont soha sincs elég” (Felkínálkozik egy stockholmi strand). Az Álomtól álomig című ciklusának egyik verscíme épp az előbbi látványt rögzíti leleményes nyelvi formába: „melltartóba lanságok.” Hisz nem ritkán „ágaskodó kedvvel nézi az asszonyokat” (A kamasz). Bizony a szerelemben szakadékok felett, a szótlanság és magány felett ível át a női test hídja (És felmutatod tested). Felejthetetlen számára a „tavaszi hullámverésként” ri- száló lány fara (Apropó Borbála). Szerelme csípőjének ritmusát figyeli, a „testeden innen, testemen túl: táguló valóság” rejtelmeit (Farkasórán). Szerelmetes játszadozások címmel foglal össze több kis verset. A nő rejtett kulcsát keresi, a mozgása ritmusát, az éjszaka és a nappal fordítás-ferdítését. Az országhatárokhoz kapcsolódó fogalom, a határsáv neki mást jelent. A férfi és a nő közötti veszélyes távolságot, választóvonalat: „Gyere, szökjünk át, add a kezed, / te énihozzám, én tehozzád!” És talán ebben a metaforában találja meg legszemléletesebben az évszázadok óta, az ókori végletesen szerelmes költő Catullus óta a rejtélyes és megfejthetetlen kapcsolat „kulcsát”, lényegét.

A modem költészet egyik jellelmző vonása a hagyományos nyelvi kifejezési lehetőségen való túllépés, kísérletezés, játékosság. Többek között nálunk Weöres Sándor életműve a szemléletes költői itamúságtétel a „bóbitás” játéktól és verses „keresztöltéstől” az irodalomtörténeti jelentőségű költői alakváltozásig, a Psychéig. Thinsz Géza Staccato című versében játékos ötlettel szótagokra törte a szavakat, sajátos ritmust érve el, és közben ironikus fintort is vágva a vers befejezésében: „nyu-/go-/dal-/mas/ Nyu-/ga-/ton :/nyel-/ve-/met/nyúj-/to-/ga-/tom.” Máskor meg a Szórakozás című versében a szavakból épít felfelé szűkülő, végül egy betűvel záródó háromszöget, melyben a szavak különös folyondárként egymásba folynak, nincs szóvég és szóhatár. Az Apollinaire-től újra elterjesztett képverssel rokonítható és származtatható versben az avantgarde-mak hódol, míg a betűtorony alapzatán saját neve és a dátum olvasható / „sokszeretettelth'inszgézasto / okholmezerkidenszázhetvenhatdece /mbertizenkilence- dikéndélutánnégykor” /. Lírai kísérleteinek második fő útvonalán eljutott a hivatalos stílus elemeinek felhasználásáig. Meghívószerű verset ír „minden külön értesítés helyett” vagy ezzel a címmel: Hálásan köszönjük a meghívást. Verseiben, mármint hivatalos szinten” szólal meg, „napihírek margójára” ír, „jelentést” fogalmaz versben az uszodából, kilencedik részében, a vízválasztóban ezt: „Tanuld halálodat, / el- halaszthatatianul.” Tehát a hivataloskodást epigramimatikus tömörítéssel és bölcselkedéssel fonta össze. Helyzetjelentés című versében a címhez hűen adatszerűvé is válik: „Tudom / határaimat. Szerelemből végleg levizsgáztam, / a józanságot 1979. áp959