Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 10. szám - Szekér Endre: Thinsz Géza „svédmagyaros” költői párbeszéde

rilis 1-én / mégsem tarthatom mérvadónak.” Verssorai között feliratok jelennek meg: „A vészféket meghúzni veszélyes és szigorúan tilos!” — írja Kényszerleszállás című versében. Némelyik Thmsz-vers csupa hivatalosság: „Papírok. Pecséttel, aláírással”. Aztán így folytatja: „Jogosultan és jogosulatlanul.” Vagy a Közvetlen kapcsolás című versében „jegyzőkönyvezhető szálakról” szól. A Sírvers mottójában így fogalmaz hivatalos szöveghez híven: „... tragikus körülmények között.” S így szól „halottként.” Aztán „egy felelőtlen kiadó szerkesztő széljegyzeteiből” címmel kezdi hivataloskodón, a „felelős” és a „felelőtlen” szerkesztő kifejezéssel játszva. Vagy életrajzot ír, versben, öt sorban. Itt a „lírát” szorította ki a versből, és megmaradt csak a lényeg, az adatszerűség: „Asszony volt. Befogadott. / Férfi voltam. Féltem, / asszonnyá órzókenyít. / Közben teltek az évek. Megöregedtem. / Drágán vesztettem el durvaságom.” (ötsoros életrajz). Közben megszólal a szövegfeldolgozó gép, egy hivatalos igazolvány eredeti szövegét használja fel mottónak a Mikoron csuklott egyet az elkényeztetett látogató című verséhez. („Kérésére igazoljuk, hogy önt művei magyarországi publikációja után szerzői jogdíjként forintban felhasználható honorárium illette meg...”) Korunk végletes elidegenedését és bürök ra t i z ál ód ás á t is érzékelteti az Életem egy féltenyérnyi cédulán című versével, hiszen számítógépbe kerülve egy cédulán van egész élete, így „6 09 1934 S I” került egy verssorba, amit így magyaráz: 1934. június 9-én születtem, szombaton, (első tétel)”. De a gép pontosságát is megkérdőjelezi a tévedéssel, a maga „hivatalos”, „logikus” elemeivel (tétel, konklúzió).

Közhelyszerű megállapítás, hogy az igazi költőnek eredeti stílusa van. Thinsz Gézának pedig van jellegzetes stílusa, közvetlen érthetőségét, látszólag könnyed fordulatait ironikus felhanggal, szójátékkal oldja fel. Szereti a hajdani dal műfaját, de szívesen szólal meg benne hétköznapi maisággal, még nyíltabban a szerelmi versekben. Próbálkozik a lírai képeslappal, az impresszionista csendélettel, a modem mondókával, a jelentésszerű verssel, triptichonnal, sóhajtásnyi pár sorral, a napihírek lírai margójával, álomszerűén építkező szürrealista verssel. Utóbbi verseiben pedig, a Zuhanás közben című kötetében (1985) megjelennek az „öregedés” témái (Az öregedő költő szerelmet vall), a félelem borzongásai, hiszen a harminckétéves József Attilát, a harminc- ötéves Radnóti Miklóst és a negyvenhároméves Szerb Antalt olvassa (ötvenéves aggastyánként). S a költő verses számadásához tartozik, amit interjúban is elmondott: hogy Albert Pál alapos kritikája mellett sajnos a magyarországi kritika csaknem szó nélkül ment el verskötetei mellett (Élet és Irodalom, 1983. február 18.) Svéd köteteire bizony több volt a kritikai visszhang. Pedig méltó figyelmet és értékelést érdemel Thinsz Géza, a „hazádnak rendületlenült” mondogató kétlaki „északi szófuvaros”, aki Kosztolányi „számadásához” jutott el, halálhírekben gazdagodó nemzedékével, „zuhanás közben.”

■

960