Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Apáti Miklós: Megvárnak, megyek; Kertlakók, csak én (versek)

APÁTI MIKLÓS

Megvárnak, megyek

Megvárnak, megyek; bár jobb lenne lennem, ha volnék egészen itt, akit csak és csupán a láttatás, mi izgat, és nem ám a látvány, a kül, a csín, a kirakat, csakis a láttatás.

Próbát tegyünk? A kerti kút, rozsdás kerékkel láncát lógatva vár újabb vödörre, mert a régiben még ott a mészrögös maradék. Szembe süt a Nap. Nem, mert így tartja kedve, de székem úgy forgatom, hogy egyre homlokomra süssön — egyetlen kábszerem. És balra ott a ház, kitakarítva, csöndben, hűvösen, ágyaival és könyveivel, szőnyegeivel, lámpáival — de estig szinte minden fölösleges, mi benn van, mit őriz.

Balra, előttem a Hőközpont rafcétanagy kéménye áll, üresen, bénán, dologtalan, s ez így lesz, míg el nem jő a tél, a hó.

E kémény olyan közel, hogyha dőlne, épp nem esne rám. Csupán a fákra. Szoktam is mondogatni, hogy kertem díszfája ő, kicsit ide is tartozik; mégsem irigykedem Békásmegyer otthagyott lakóira, hogy ők innen kapják a távmeleget, míg én, sosem halomba, vágom a fát, hordom a szenet, majd a hamut, hogy az ártatlan Ikrek meg ne fázzanak, hisz ők nem tehetnek arról, hogy kertlakók, csak én.

861