Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Apáti Miklós: Megvárnak, megyek; Kertlakók, csak én (versek)
Kertlakók, csak én Kertlakók, csak én — így nem tudok verssort elkezdeni. Mindjárt az első sor kudarc. Hogyan lehet javunkra fordítani — népem javára? — ezt vagyok hivatott kutatni. Mert végül minden jóra fordul, ebben hiszek, tanú reá egész idáig leélt életem, a csődök utáni gyors, szép talpraállás, a változtatás, ki ha végső esélyadóként riszálta karcsú csípejét, bizony hogy megragadtam! De most már Uram, ne adj több változást! Maradjon minden helyén, maradjak én is helyemen, mert talán e Hely az, hol lennem jó nekem, s jó másnak is. Miért itt én dolgozom. Nemcsak madárdal ám a kert! Ma már kapáltam, ástam, baltázkodtam és fűrészeltem is, míg reám nem tört a rekkenő. Testem alattomosan fáradékony, avagy csak unja? Mit? Hogy nem szokta meg? Hogy nem ismerek mindenféle forszot, hogy hogyan kell fogni ezt-azt, avagy valóban: erre nem születtem? Alokoskodás. Ez is, mint más, csak küzdelem. S tudom, e Kert nem győz le engem, csak megtanít, hogy én se vágyjam legyőzni őt. Hogy élhessünk együtt, míg élek én, felleges, párás májusokban, e körbe-körbe kertben, épp hogy nem dologtalan, de nem túl, s agyon dolgozva azt, kinek létem virágos perceit köszönhetem, a Kertet. 862
