Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat II.)
DERCSÉNYI DEZSŐ Műemlékvédelmünk megújhodása RÉSZLET DÍJAIM TÖRTÉNETE C. EMLÉKEZÉSEMBŐL Ha bizonyítani szeretném, miért tartom az 1934-es esztendőt a magyar műemlék- védelem megújhodása -kezdetének, röviden át kell tekintenünk kulturális örölksé- künlk ezen ága védelmének történetét. A kezdeteik belenyúlnak a múlt század harmincas-negyvenes éveinek reformtörekvéseibe s mliind a 'testületek, miként az Akadémia, mind az egyes tudósok, miként Henszflimairm, Ipolyi, Rólmer, állandóan napirenden tartották ezt a kérdést. Az érvek alapján nem nehéz megállapítani, hogy a műemlékek védelmén keresztüli a magyar múlt dicsőséges évszázadainak tárgyi emlékeit akarták felszínre hozni, bemutatni, hogy ezzel is bizonyítsák, mily nagy volt egykor nemzetünk. A felhívásokból, tanulmányokból világosan kitűnik, a nemesi történelmi szemlélet irányította e törekvéseket. A szabadságharc bukása, majd a kiegyezés utáni sürgős tennivalók indokolják, hogy csak 1872-ben .került sor az ideiglenes műemléki szervezet felállítására s csak 1881-iben jelent meg az első műemléki törvény s alakúit meg a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB). Bármily korszerű törvények 'keletkeztek is ez időben, a műemlékit nem lehet közéjük számítani, mert a magántulajdon joga, „szentsége” megkötötte a törvényalkotók, a pénzhiány pedig a végrehajtók kezét, 1949-ig még ötvenet sem ért el a műemlékké nyilvánított objektumok száma (a történelmi Magyarországon!), mert a műemlékeket tulajdonosai, ha nem akarták vagy nem tudták fenntartani azokat, lebontatták, hacsak az állaim ki nem sajátítja. Ez utóbbira nem volt fedezet, egyetlen egyszer sem fordult elő, maradt az egyszerűbb út, nem nyilvánították műemléknek pl. még a jáki templomot sem. Elméletben a rossz törvény ellenére is lehetett volna korszerű műemlékvédelmet folytatni, mint azt az alábbi elmondottak igazolják, de az európai helyreállítási gyakorlat — a korszerű kezdeményezésiek ellenére — Magyarországon is uralkodóvá vált. Kezdetben a purista helyreállítások (főként Storno Ferenc gyakorolta), később a stílszerű helyreállítás (Schulek, Stedndl) nem a történeti valóság megőrzésére törekedett, hanem azt adta, almit a megrendelő kívánt: soha nem volt „műemlékeiket” épített (lásd pécsi székesegyház, kassai dóm, Vajdahunyad vár). Pedig különös módon a korszerű törekvések igen korán jelentkeztek. Möller István 1879-ben romként konzerválta a zsámbéki templomromolt, br. Forster Gyula pedig azonnal átvette, írásaiban terjesztette Redgü bécsi professzornak a történetiség megőrzését hirdető korszerű műemléki elveit. A Tanácsköztársaság rövid korszaka aiatt megikíséreliték megreformálni a mamagyar műemlékvédelmet is, feloszlatták a MOB-ot, Műemléki Hivatalt és az elvi kérdésekben irányító Tanácsot szerveztek a legjobb szakembereikből. Meghirdették a korszerű elveiket, de az új hivatal már meg sem alakulhatott. Amikor 1922-íben újra visszaáMítortták a MOB-ot, természetesen a régi gyakorlat tért vissza, azzal az eltéréssel, hogy míg a századfordulón a Vallásalaptól és a műemléki kölcsönből vólt valami pénz, az új élétre hívott szervezet nevetséges létszámmal, hitellel rendelkezett (1934-iben alig egy családi ház építésére elegendő 19 000 pengője volt). 1934-ben Gerevich Tibort nevezték ki a MOB alelnökiének, maga mellé.. vette legjobb tanítványát (a hivatal vezetőjének), Genthon Istvánt, műszaki vezetőnek a 1076
