Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat II.)
Tanácsköztársaság idején ugyanerre az állításra kinevezett s ezért fálreállitott Lux Kálmánt, s új műemléki programot hirdetett. Megszüntette, pontosabban nem hívta össze — bár erre nem volt törvényes felhatalmazása — a Bizottságot és kijelentette, hogy a MOB szakhivatal. Amikor valaki tiltakozott a Bizottság mellőzése miatt, az iratot „egyelőre ad acta” jelzéssel irattárba tétette. A szerencse is kedvezett. Még ez évben feltárult Esztergomiban az Árpádok várpalotája, röviddel utána Visegrádon Mátyás palotája, Szombathelyt Szt. Quirinus bazilikája. Adódtak tehát új lehetőségek, hogy a korszerű helyreállítási elveket érvényesítsék és a gyakorlatban is bemutassák. De erről később. Én úgy kerültem a MOB-hoz, hogy a középkori (elsősorban Árpád-kord) kő- faragványökkail foglalkoztáim, néhány tanulmányom is megjelent e tárgykörben. Lényegében erre alapozódott a somogyvári bencés monostorról szóló disszertációm (Bp., 1934.). Árpád-kori kőfaragáművészet első emléked c. tanulmányom (Magyar- ságtudomány, 1937). Sürgettem védelmüket, mert bizony ebek hanmincadjára kerültek (Középkori kőemilékednk védelme. Magyar Művészet, 1937.). Voltaik elképzeléseim a faragványok kőtárba gyűjtéséről, leltáriba vételéről, feldolgozásáról. Ezt később a székesfehérvári bazilika romkertjénék kőtárában s az arról szóló publikációmban meg is kísérelltem válóra váltani. Ügy véltem ugyanis, hogy ezek a kövek sokkal többet mondanak egykori művészeti kultúránkról, mint az alapokig szébhordott falak. Sőt, ezek a faragványok úgyszólván az egyetlenek, amiből építőkultúránk eredetére, művészi kapcsolataira következtetni lehet. Miután Gerevich Tibor tanítványa voltam, Gemtbon István barátija, és a Széchényi Könyvtárban egy évi fizetésieden gyakomokság után ÁDOB-os lettem, nem volt nehéz elérni; hogy átvegyenek az újonnan átszervezett intézménybe. Mielőtt arról beszélünk, hogyan és mint valósultak, vagy nem valósultak meg terveim, néhány szót a MOB-rói. A régi hivatalt is ismertem, a Szépművészeti Múzeum félemeletén néhány helyiségben helyezkedett el, jártam ide, mert doktori disszertációm anyaga, Römer Flóris féljegyzései, Gerecze ásatásait rögzítő fényképanyag itt volt. Nemcsak az elhelyezés volt szegényes, a felszerelés is. Még láttam azt a bőrdíványt, amelyen az akkori előadó időnként esténként aludni szokott. (Pécsi egyházmegyei pap volt, s úgy lehet, nem volt állandó pesti lakása.) A könyvtáriban alig 300 kötet porosodott, fényképtárában sem volt több, mint 3000 db fotó, viszont nagyon értékes leltáro- zatlan negatív anyag is. Gerevich jó helyet talált a hivatalnak. Ez időben az Iparművészeti Múzeumot a Nemzeti Múzeum egyik osztályává minősítették s felszabadult annak igazgatói lakása. Radisiidh Jenő számára, a'ki nemcsak megszervezte a múzeumot és felépíttette a múlt század végén, remek műtárgyakkal is gyarapította, az új múzeum épületében a félemeletein nyolcszoibás lakást létesítették, az alagsorban ugyanilyen területű személyzeti, kiszolgáló helyiségeikkel. Ezek a helyiségek általában a Hőgyes Endre utcára nyíltak, csak a Gerevich használta elnöki szoba nézett az Üllőd útra, illetve egy tanácsteremnek nevezett nagy helyiség mindkettőre. Az előszobát Walter Grane készítette és szignálta tapéta díszítette, a mellékhelyiségeket ide e célra gyártott csempe. Ezekben a méretekben kissé lötyögött a hivatal, hiszen az alagsorban bőségesen elfért Lux Kálmán műterme és még a hivatalsegéd (ez időben altisztnek nevezték) Salát bácsi lakása is. Az ameiéten Gerevich, Genthon és a titkár (így nevezték Szentiványd Gyula munkaköriét,) a gépírónő, és az elnöki előszoba előtt egy személyi titkár. így, amlilkor odakerültem, külön, viszonylag nagy szobát kaptam. Néhány szó a személyzeti állományról. Gerevich Tiborról már írtam (Életünk, 1980), itt inkább mlint a hiivatad vezetőjéről szólnék. Viszonylag keveset tartózkodott a MOB-ban, akkor is a Hőgyes Endre utcai kapu előtt ketyegett a rá várakozó taxi órája. (Nagycm magas a kezdő tarifa — mondta — mikor óvatosan figyelmeztettük a pazarlásra.) Mégis, a műszaki ügyek kivételiével általában mindent ő írt alá. Így Szentiványi Gyula, aki az egész adminisztrációt egymaga végezte, néha 1077
