Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Baránszky Jób László: Schéner Mihály vállalkozása (tanulmány)
tiszteletet parancsoló pasasért és mintha csak a lovak közé csapna az ostorával így sóhajtott fel: — Hát gyerünk. — Így volt képes Misi akkor eltűnni tűrhetetlennek érzett pesti, hazai környezetéből, ekként „disszidált” Nagymarosra, Zsellyére, Kenésére, Füredre s gyakorta a szívének oly kedves Nagyvázsonyba, a Kinizsi vár falai közé, olykor Tihanyba, szerte a hazába, a Balaton, a Duna mellé, az emberek közül. A kudarc és siker egyaránt megrendítette a hitét nemcsak önmagában, s az emberekben, de bizonyos mértékig a festészetében magában is. Ha mindez lehetséges, hol itt a mérték? — De azóta sok idő telt el, az 1964-©s Grosvenor Galery után 1978-ban a Mall Galleries ugyancsak Londonban; közben Amsterdam, Hamburg, Berlin, Vársó, a magyar vidék kiállítótermeiről nem is szólva: Kaposvár, Vác, Békéscsaba, Nagykanizsa, Cegléd, Pécs, Szeged, Hajdúszoboszló, Eger, Kecskemét, Balmazújváros, Veszprém, Aszód, Komárom, Zalaegerszeg, Tihany, Dunaújváros. Nagy László verse, s végül a Munkácsy-díj is — messze jutottunk a szkizotim elszigetelődést inspiráló „műkritika” áldatlan korszakától és annak hatásától, amely indokolná a közönség, a közvélemény elől elbújást. — Igen — mondta valaki — itt van a szomszéd teremben. S csakugyan ott álüt békéscsabai hívei körében s kezében a kiállításikatalógus egyik példányával: „dedikált”. — Ami nem kevesebből állott, mint hogy minden egyes odanyújtott katalógusba egyetlen vonallal népi ornamentikájú babafigurát, jellegzetes Schéner-figurát rögtönzött golyóstollával. — Meg kellett várni, míg egyik ilyen figurának a vonala véget ér — szerencsére ez alig egy pillanatig tartott — s akkor tapintatosan megérintve a vállát magához téríteni az „alkotás” révületéből: — Feri már türelmetlenül vár rád. — Rákattantotta a golyós tolira a kupakot, zsebébe tűzte és még mindig a rajzolás derengő révületében, de szaporán megindult a reá várakozó ünnepélyes gyülekezethez. Szerényen mentegetődzve üdvözölte az őt nagyon is jól ismerő és így az egész jeleneten jót mosolygó költőt, kissé rendbeszedve öltözetét kihúzta magát s helyet foglalt közte és a Csabát képviselő tanácselnök-feleség között, rezdületlen arccal hallgatta végig a művészetéről szóló szárnyaló méltatást, nem különben az utána felcsattanó fergeteges tapsot. — A csabaiak hatalmas jóféle csabaiakkal megrakott kosárral fejezték ki ragaszkodó sze- retetüket, a tanácselnök felesége pár keresetlen üdvözlő szó kíséretében nyújtotta át a virágcsokrot. Az ünnepelt a jóféle csabaiakkal megrakott kosarat azonnal elhelyezte a háta mögött álló szekér faragott ökreire — a megnyitó közönségének nem kis derültségére. Megszólaltak a csabai kvartett népi hangszerei, a közönség szétszéledt a termekben, egy csoport isimét megrohanta az ünnepi alkalomra szokatlan gonddal öltözött, még szakállát is szoanyírozottan körül nyiratott, mindenképp disz- tingvált átlag úriember benyomását keltő, kelteni akaró, varázslót, aki nem éppen magas termetével jóformán eltűnni látszott így nemcsak művei, de immár tisztelőinek is hatalmas tömegében. A szőkébb baráti kör tagjai a megnyitók szokása szerint bevonultak a Műcsarnok e célra mindenkor szűknek bizonyuló fogadószobájá- ha, hogy pohárköszöntővel is megünnepeljék a művészt küzdelmes pályája csúcsnak tűnő állomásán. De azt bizony megint csak nagynehezen lehetett előkeríteni. Csabai muzsikusainak dedikált. Csak némi méltatlankodása közben lehetett őt tőlük végül 80
