Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Baránszky Jób László: Schéner Mihály vállalkozása (tanulmány)

BARÁNSZKY JÓB LÄSZLÖ Schéner Mihály vállalkozása A Műcsarnok öt hatalmas térimé zsúfolva az alkotásaival. Nemcsak a falak. Maga a tér. Mindjárt a bejárat kedvenc figurái sorfalai (között: fából faragott monumen­tális nyugalmú pásztorai jobbkézről, balról színes mesefigurák hosszú sora. A be­járattal szentben lévő fal egész hosszában pedig a négy és félméteres „ökrösszekér” fenséges nyugalma. Mintha egyetlen fából lenne kifaragva. De hol van ekkora törzs, ilyen vastag? — Szerte filigrán fémfigurák, csillogó acél vonalritmusa. — A termet spanyolfalak szelik át, rajtuk odalehelt álmok, színharmóniájuk, vonalritmusuk irigy- gyé tehetné egy Chagall, Matisse vagy Hartung formaérzékenységét. Igen, a háro­mét együtt. — A kutyafáját! — osettintenének, ha tudnának magyarul. Viszont ezek a francia színáimok magyarul beszélnek: Dorottya vázlatok. Fej nélkül, kéz nélkül lebegnek a síkon, a töretlen térben. Szemben a Moore és Medgyessy fonmanyugal- mát árasztó vaskos ökörszekérrel. S ez a légies finomság és ez a robusztus nyerse­ség, súlyos realitás — tölgyfa! — egymásnak testvér rokonai, nincs stílustörés ebben a vásári tarkaságban. Ez a varázslat. Élet tölti be a termeket. Vásári nyüzsgés és templomi áhitat. A hatalmas tömeg megilletődött csendben félkaréjban várja a megnyitó elhangzását, hogy szétszéled­hessen, megfüröszthesse szemét ebben a pazar formavilágban, amely derűsen és egyben ünnepélyesen tekint reá körös-körül. Középütt háttal az ökrösszekérnek, s szemben az ünneplő közönség félkaréjával, ott áll már a szertartás főpapja, Juhász Ferenc, maga is varázsló, varázsszavak mágusa, a fővarázsló, kezében az imaszö­veg. De hol késik a mester, ennek a különös, tarka s mégis fenségesen nyugodt álomrealitásnak az életre varázslója, az alkotóművész. Jócskán elérkezett a meghí­vón hirdetett megnyitás ideje. Juhász Ferenc a törvényszabó mesterek fegyelmezett és fegyelmező tekintetével néz körül, ő maga nem tartozik a pomgyola várakoztatok közé. De nem lehet őt magát sem 'várakoztatni. Körül kell nézni, hol lehet az ünne­pélyes megnyitó főszereplője. Megártott neki a lámpaláz, elkésett? — Megesik az ilyesmi. — Szinte érthető lenne ilyen gigantikus erőfeszítés után. Nemcsak minden­nek a létrehozása, megteremtése, egy új világ 'teremtése után, hanem mindennek az ide összehozása, elrendezése, bármilyen kitűnő segítség mellett is, s általában a muzeális Műcsarnok szentelt óvatosságának az áttörése, megnyerése e különös ere­detiség, még csak nem is formabontó, de egyenesen törvényszabó szuggesztív vi­lága számára. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a marathoni futó összerogy a célnál. Utána kell nézni, hol lehet, mi (történhetett vele. Mégis, felsorakozott már az ünnep­lő közönség, középütt a köszöntő szöveggel az, aki ünnepi fényt kölcsönöz puszta megjelenésével is bármely kulturális eseménynek, s nem tud megszólalni ajkán a szó, mert nincs akit köszöntsön. — Kezd kínos lenni a helyzet. — Eszembe jut a Csók-galéria-beli „háromkalapos” kiállítás ideje, amelyet szőröstül-bőrösitül megvett egy műgyűjtő angol lord és Londonban Archipenko szobraival együtt állította ki azután az anyagát. Mindez értetlen, lesújtó hazai kritikák után. Nem csoda, ha Misi barátunknak megszédült akkor a feje, a kritikák okozta megtántorodás után megnőtt, duzzadt az önérzete, sőt a zsebe. Odaintett hát egy taxit: — Nagymaros­ra! — Hova kérem? — kérdezte a jámbor gépkocsivezető, azt hívén, hogy nem jól hallott. Nagymarosra. — ismételte meg Mihály barátunk csendesen, mintha ez az úticél innen a Ferenciek teréről a legtermészetesebb lenne. — A sofőr fejet csó­vált, megnézte kissé magának a némileg illumináltnak tűnő, de ilyen formában is 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom