Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Stier Miklós: "Mogersdorf" Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozion (tanulmány)

lálkozásának területe (keletről dél, majd nyugat felé haladva): a magyaré, a hor- váté, a szlovéné és a németé. Népnévvel való jelölése éppen ezért lehetetlen, a szimpozion szóhasználatában uralkodóvá vált „Pannon-térség” viszont kifejezetten szerencsésnek mondható, mert maga is történelmi-földrajzi hagyományt idéző, valamennyi ma itt élő nép számára elfogadható elnevezés, amellyel kapcsolatban mindenfajta, a jelenre vonatkoztatható politikai-ideológiai manipulációs szándékot rejtő historizáló tendenciát a Szimpozion magától idegen törekvésnek minősít. A térség tehát, mint utaltunk rá, etnikai-nemzeti szempontból rendkívül összetett, közös lényegi sajátossága az, hogy valamennyi etnikumnak—nemzetnek bizonyos szempontból valamelyik irányban legelőretoltabb határterülete, amelynek hátterében mintegy „kifelé” szívó, centrifugális erőként a saját, azonos nyelvű etnikum és kultúra, ill. az újkorban a saját nyelvű kultúrára és a belső „nemzeti” piacra épülő nemzet hatott. A XX. század elejére a korábbiakban a török veszély elleni, évszázadokon át érvényrejutó közös érdek összetartó erejének időszerűtlenné válásával mindeme itt élő nép számára összetartó erőnek már csupán a nagy közös államkeret számított, amely végül is nem bizonyult elég hatékonynak a széthúzó erőkkel szemben, amelyek természetesen nem csupán e népek belső gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyaiból származtak, hanem igen erőteljes következményei voltak az európai hatalmi viszonyok változásainak is.

Az első tíz év politikai — és társadalomtörténeti, művelődés- és gazdaságtörténeti, a XV.-től a XX. századig terjedő témái — mint Vörös Károly a 10. évfordulóra készített elaborátumában megállapítja — megmutatták, hogy e korábban sem központi fekvésű táj az újkor kezdetére Európának mint nagy gazdasági egységnek éppenséggel a perifériájára szorult. E kedvezőtlen helyzetet a közvetlenné váló török veszély méginkább nehezítette, s a feudális viszonyok mind a termelésben, gazdaságban, mind a társadalomban, politikában és a művelődési szférában továbbéltek. A kereskedelmi és ipari központok szerepét az egész térségben csupán szerény szabadságokkal rendelkező, földesuraktól, uralkodói hivataloktól függő mezővárosok töltötték be, amelyek csak szűkebb regionális központi funkciókkal, gyengébb tőkés vállalkozói (főleg kereskedő) rétegekkel rendelkeztek^’ ipari igényeiket még sokáig a hagyományos termelési módszerekkel dolgozó céhszervezet elégítette ki. A kulturális szférát — az egyes városok színvonalára és súlyára jellemzően — egyetemek és főiskolák hiányában legfeljebb középiskolák és egy későn és szolid keretek között kibontakozó népiskolai hálózat jellemzi mindenekelőtt. A mezőgazdaság az egész térségre vonatkozóan mindvégig uralkodó termelési ág, s a földesúr és jobbágy feudális viszonya — a rendszernek a XVI. századtól történő ismételt megerősödése folytán — egészen a XIX. század közepéig megrendíthetetlenül állott fenn.

Az adott történelmi táj egészének képéhez azonban az is hozzátartozik, hogy a kedvezőtlen feltételek ellenére is, sok ellentmondással terhelten ugyan, de megindult a küzdelem a fejlettebb Európához való felzárkózás érdekében. Jelzik ezt a XVIII. század parasztmozgalmai, amelyek a földesúri árutermelés súlyosodó job- bágyterheivel szemben a földesúr—jobbágy viszony legalábbis elviselhető szabályozását igyekeztek kikényszeríteni, érzékeltetik ezt a mezővárosok törekvései, állandó küzdelmeik a földesúri hatalmaskodásokkal szemben, piacközponti funkcióik kiépülése csakúgy, mint a művelődési viszonyok, a térség határain kívülre áramló diákok tömegeinek a polgárosultabb nyugati viszonyok megismerésére irányuló igyekezete, a tapasztalatok itthoni értékesítése, továbbá a városokon belüli kézműipari fejlődés, a XIX. század második felétől bontakozó munkásmozgalom, majd a városiasodás európai jellemzőinek megjelenése a táj városaiban és irodalmában, általában művelődésében. Mindezen jellegzetességek együttes és területileg is összefüggő jelentkezése olyan feltételkomplexumnak és fejlődésnek a jele, amely, ha távolinak is, de nem idegennek érzi magát a polgárosodó, ill. polgárosult Európa normáitól, amely ugyan arányaiban a nyugat-európai mintától elmaradottabb, alacsonyabb színvonalú, de mégiscsak azt igyekszik követni.

A XVI-tól a XIX. század végéig — a XX. század elejéig terjedő időszak kü987