Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - Dercsényi Dezső: A könyvek vonzásában (emlékirat I.)

apró nyomtatványokat (névjegy, meghívó, röplap stb.). Ugyanakkor hetilapot is tudtak nyomtatni. Hol'l Béla, a váci nyomdászat történetírója 1919—49 között a már említetteken kívül Kahn Mór, Álbeles Gábor, Berger Ernő, valamint Kataburg Dávid nyomdájáról tud. Ez utóbbi Tel Talpúját címen héber nyelvű kiadványokkal foglalkozott. Itt jelent meg az első héber nyelvű hazai újság, a Tel Talpijot című lap. Kiadványai jelentősek lehettek, mert — mint Hall Béla írja — történetét, bibliográfiáját 1968-ban Jeruzsálemben jelentették meg.

Mint a fentiékből kitűnik, Vácott csak a Pestvidéki Nyomdában dolgoztak szervezett munkások, ami természetesen bérezésükre is kihatott. A nyomdatuilájdonoso- kat képviselő főnökegyesület és a Nyomdász Szakszervezet közötti bérmegállapodás részletesen szabályozta a fizetéseket, amelyék meglehetősen magasak voltak.

Én mint gyerek természetesen szívesen tébláboltam a nyomdában, sőt Váró Andorral, aki ott inaskodott, 1919-tben Ifjúság és a Váci Szocialista Tanulók címmel kéthetenként megjelenő lapot szerkesztettünk és szedtünk. Később sokszor szememre hányták ezt az ifjúkori ballépésemet. Nem csoda tehát, hogy apám régi iparos szokás szerint ragaszkodott ahhoz, hogy mehetek egyetemre, de előbb tanuljam ki a szakmát, legyen valami biztos is a kezemben. Így inasként nekiláttam a betűszedés számomra nem teljesen ismeretlen rejtelmeinek megismeréséhez. A vinWli- (szedővas) tartásától a betűszekrény titkain keresztül a sorok kizárásának művészetéig végigjártam ezt az iskolát. Így kerültem szoros baráti kapcsolatba a fiatal kollégáimmal, mint Bénik Gyulával, aki csakhamar a nyomda üzemvezetője lett. Nem volt azonban szívderítő, amikor azt tapasztaltam, hogy míg én az egyetem elvégzése, egy év fizetéstélen gyakomokság után végre eljutottam a bevezetőiben említett állami állásom első fizetéséig, az alig érte el, inkább altatta maradt egy nálunk dolgozó szakmunkás hetibérének. Igaz, ebből szakszervezeti díjat is kellett fizetni, ennek ellenében azonban fél, egy évig munkanélküli segélyben is részesültek.

A nyomda korábbi üzemvezetője — az általam ismert korszak elején — Kozma Gyula volt. A Tanácsköztársaság alatt felállított Forradalmi törvényszék szavazó- bírája volt, s ezért kétévi fegyházbüntetésre ítélték. Később is elég gyakran zaklatták, édesapámat pedig azért, mert éppen üzemvezetőnek alkalmazta, aki jogilag is felelős volt a nyomtatványokért. Éppen ezért nevét is fel kellett tüntetni, pl. a könyveken. Leánya, Kozma Erzsébet filozófiát tanult Paiuler Ákosnál és doktori disszertációját Horváth Jánoshoz írta a Margit-legendában található misztikus éle- mekről. Természetesen nálunk készült, s az is természetes, hogy Kozma Gyula és kollégái ingyen készítették el. Bár nagy tisztelettel néztem fel rá, emlékezetes számomra szellemi magatartása miatt maradt. Lelkes propagálója volt Balázs Bélának. Hatására olvastam el azddőben emigrációban élő magyar író minden írását, s vettem részt Logodi utcai kirándulásokon. Kozma Erzsébetet sajnos elvesztettem szemem elől s csak most tudtam meg, hogy későbbi férje Homer Miklós (iKátai Miklós) hatására hamarosan a KIMSZ-ben és a Bartha Miklós Társaságban vett részt. Nem csak levelezett Balázs Bélával, meg is látogatta, fordította németül megjelent művét. Bizonyára megmaradt hűségén, nem úgy, mint én, aki a felszabadulás után nem ismertem rá egykori író ideálomra. Sajnos azóta Kozma Erzsébet is meghalt.

Nem tudom, miért ragaszkodott apám ahhoz, hogy csak szervezett munkásokkal dolgozzon, alighanem pesti újságírói élményei miatt, de az természetes, hogy áraink egyáltalán nem voltak versenyképesek. Így pl. a Tanút, Németh László negyedéves folyóiratát, ha jól emlékszem, a kecskeméti nyomda vitte el, amelynek ív ára a miénk fele körül járt. Pedig a „doktor úrral”, aki jórészt Sződligeten lakott, a reggeli vonaton sokszor találkoztam és ajánlatát kérve elmondta folyóiratának tervét.

Bármily szimpatikus volt is Németh László, őszintén be kell vallanom, folyóirat tervét kivihetetlennek tartottam. Részint ezidőben jelent meg négy-öt új folyóirat, mely két-három számnál többet nem ért meg. Másrészt nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan folyóirat törje meg ezt az érdektelenséget, melyet szer959