Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Joó Rudolf: Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület
JOÓ RUDOLF Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület AKADÉMIAI KIADÓ, 1982. NEMZETISÉGI FÜZETEK 3. A csehszlovákiai szerző tanulmánya egy, a maga koráiban fontos kulturális missziót betöltő, de ma mind hazájában, mind a határon túl: Magyarországon méltatlanul kevéssé ismert művelődési egyesületről szól. A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület történetét ismerjük meg a Nemzetiségi Füzetek sorozat múlt év végén megjelent 3. számából. A tanulmány témája nemzetiségtörténeti és kultúrtörténeti is egyben; a kettő — kisebbségi művelődési intézményről lévén szó, amelynek tevékenységét egyidejűleg határozza meg a művészi igény és a nemzeti megmaradás igénye — szétválaszthatatlanul egybefonódik. Az első viliágháború, majd az azt lezáró versaillesi békerendszer következményeként, a hivatalos statisztika szerint is több mint hétszázezer magyar került az akkor létrejött csehszlovák állam területére. A nagy történelmi fordulatok és megrázkódtatások után még évekig a magyar értelmiség jelentős részét egyfajta csodavárás, irreális tervek melengetése jellemezte; viszonylag kevesen voltak, akik a tényekkel, mint tartós feltételekkel számotvetve, az új határok közötti önálló nemzetiségi lét megszervezésére tettek lépéseket. Az 1918—19-ben Közép- és Dél-Kelet Európában kisebbségbe szorult népcsoportok kezdeti szemlélete és reagálása részben érthető: a kialakult új helyzet — a sokszor hangoztatott önrendelkezés elvének látványos semmibevétele; a történelmi, néprajzi, etnikai szempontok gyakori figyelmen kívül hagyása stb. — esetenként valóban hihetetlennek tűnhetett, amihez még hozzájárult az is, hogy a rendszert megalkotó hatalmak (mindenekelőtt Franciaország és Nagy-Britannia) néhol — a divide et impera tudatos törekvésével — egy ideig a határok átmeneti jellegét is hangsúlyozták. A csehszlovákiai magyar nemzetiség ön-összeszedési folyamatát más sajátos okok is gátolták. Ezek között említhetjük a földrajzi elhelyezkedést; azt a tényt, hogy Pozsonytól a ma a Szovjetunió területén fekvő máramarosi Técsőig húzódó, hol széles, hol elvékonyodó magyar etnikai sáv nem kedvezett egy magyar irányító kulturális központ spontán kialakulásának. Az idekerült magyarság vidékenként, táji történeti tagolódásában, igen változatos hagyományokat, jellemzőket mondhatott magáénak; a mátyusföldiek, a palócok, a felső-bodrogköziek más-más kulturális-néprajzi szint képviseltek. Az új államkeretben való tájékozódást nehezítette az is, hogy az elkülönült nemzeti létnek itt nem voltak olyan történelmi hagyományai, mint például az erdélyi magyarság esetében. Ilyen gondok, nehézségek között csak az 1920-as évek közepére tudott kibontakozni a csehszlovákiai magyar nemzetiség kulturális élete. A kisebbségi művelődés mindmáig nemzetközi összehasonlításban sok példával bizonyítható jellemzője az irodalomközpontúság; ami a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kultúra sajátossága is volt. Az irodalomcentrikus szellemi ölet 'következménye, hogy a művelődés egyéb ágai — 'köztük a zenekultúra is — viszonylag háttérbe szorulnak, rosszabb esetben teljesen elsorvadnak. Ezért is tekinthetjük művészi és nemzetiség- történeti szempontból figyelemreméltó kivételnek a pozsonyi Bartók dalegylet működését. 1924-ben alakult meg az énékkar a magyar kultúra ápolásaiban több évtizedes hagyományokat magáénak mondható pozsonyi Toldy-kör keretében. Vezetője, a tehetséges muzsikus, Németh István László, a bartóki-kodályi zenei megújulás szellemében 925