Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Elek István: Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák; Diagnózisok
közgondolkodásunkat természetesen frissítőén éri e tanulmányoknak azoktól az unt sémáktól, dogmáktól ment szemlélete, melyek a tárgyszerű gondolkodást a társadalom életerői meglehetősen nehéz helyzetibe sodorták. E szemléletmód erényeivel azonban óhatatlanul együttjárnak bizonyos hátrányok. Én legalábbis annak tekintem őket. Nem kívánja meg ugyanis, hogy a szerző .pontosan megrajzolja gondolkodói alapállását, vállalt értékei sajátos rendszerét, saját ideológiai arcát a valóságos érdek- és politikai viszonyok erőterében. S ennek következtében — noha érzékletes és pontos a jelenség elemzése — a kritika mint társadalmi tényező erőtlen marad, és nem is sejteti, hogyan képzelhető el e helyzet meghaladása. Az egyik leglényegesebb dilemma, ami megfogailmaizódák bennem Hantoiss Elemér tanulmányait olvasva, a fentiekből következik: nem világos előttem, kit szólítanak meg valójában ezek az írások, ki, miféle, társadalmi erőik) a kritikai cselekvés feltételezett alanya, és kinek van adresszálva a tanulmányokban feszengő elmarasztalás. Annál ugyanis a változások érdekében valami útbaigazítóbbna volna szükség, mint amit a kötet egésze sugall, hogy tudniillik mindenki címére megérkezhet, mindenkit megszólíthat, hiszen mindannyian részt veszünk annak a valaminek az alakításában, ami rendre történelmünkké bizonyul, vegye ki mindenki rész szerint a jussát. Népszerűségében minden bizonnyal szerepe van ennek is; azok előtt is nyitva marad így a lehetőség, hogy a kritikai gondolkodás alanyának szerepébe beleképzel (eg) jék. magukat, akik a mélyebben fekvő okok és a konkrét felelősség megnevezése terén következetesebb elemzésiben inkább tárgyai lennének a kritikának mintsem alanyai. Ami a módszert illeti ebből a szempontból, a társadalmi jelenségek modell formájában történő vizsgálatának (ami más-más mértékben, de valamennyi írásban szerepet kap), megvan az a hátulütője, hogy a gondolkodás az egyes és az általános között viliódzva ritkán állapodik meg a különös színterén, a társadalom életében mindig konkrét alakban létező jelenségeknek szívesebben figyel az egyedi és az általánosítható vonásaira. S nem annyira történetiségükben igyekszik őket megérteni, mint inlkább analógiáikból. Márpedig ahhoz, hogy például a mai magyar társadalomiban tapasztalható információhiány orvoslására életképes elképzeléseink születhessenek, az információhiányt és meghatározó okait kialakulásuk történeti összefüggéseiben kellene elemzés tárgyává tenni. Ez esetben valószínűleg nem írhatná le a szerző: nem tudja, sírjon vagy nevessen azon, hogy ma is tovább él a hiányos tájékoztatás évtizedekkel ezelőtt kialakult rossz 'rutinja, „midőn már semmi sem indokolja; midőn gazdasági és társadalmi fejlődésünk már régen lehetőivé és szükségessé tette a széles körű és hiteles tömegtájékoztatást”. Zárásként hadd utaljak arra, amivel kezdtem. Figyelemre méltó eredményei vannak e tanulmányokban a társadalmi jelenségek tárgyszerű vizsgálatának, társadalomkritikai gomdolkadásuníklban egyéni színt képvisel ezekkel az írásokkal Han- kiss Elemér. Van azonban a kritikai gondolkodásnak egy legyűrhetatlen ideálja, ami előttem messze kívánatosabb; (s hogy érvényesíthetőségét illetően nincsenejc különösebb illúzióim, az sem tarthat vissza tőle, hogy) a tartalmas szellemi élet igénye és bajaink orvoslása szempontjából: (mia mindennél inkább szükséges): a saját értékpreferenciáit értékrendszerré építő s ennek ideológiai-politikai konzekvenciáit a valóságos társadalmi viszonyokban nyíltan megfogalmazó, a társadalmi bajok strukturális eredetű okainak feltárásához elvezető, történetileg megalapozott kritika. (Magvető, 1983.) 924
