Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Varsányi Péter István: Ez történt Olmütz után (tanulmány)
sagbare utolsó napjaiban honvédegyenruhát öltő hitszónok „hat évi várfogságra ér- demesíttetett”. Pados — olvashatjuk Szaithimáry tájékoztatását — . minekután a Grf Károlyi ifjúiknál 3 év előtt a nevelést bevégeate, az üdőtőd kezdve az 6 szokot kifáradhatlan szorgalmával tanulmányozza a Medicinát — ennek beivégeztével mint Missionárius kivándorland”. A harmadik polgári személy, Baczkó Dániel, Orosháza országgyűlési képviselője, aki 1848. július 29-én a képrwiselőházban törvényjavaslatot nyújtott be „Magyarország önállásénák és függetlenségének biztosításáról”, ugyancsak Olmütz rabja volt. 1865-ben „Boczikó (bácsi itt a Terézvárosban házi úr a vagyonát vissza nyerve igen jó állapotban van — de azért igen szegény ha reá halgatsz — * „Ez úttal bevégzam jelentésemet, és leveled velejére magadra térék vissza — azt tudtam hogy te Deyim-nél voltál, azt is hogy ott hagytad; azt mondod, hogy szűk körülmények közt hon vagy — irigylendő sors azt úgy hiszem belátod, mert Tisza és Deym tapasztalataid elegendő súllyossan estek, hogy a mostani bár mi szegény függetlenségedet a legnagyobb értékre ne tudnád becsülni — ón téged tehát édes barátom boldognak képzellek, mert magamat a te helyzeteidben valóban annak tudnám — hón és független ez oly valami, a mit én leginlkáhb szeretnék elérni — mihez ugyan éppen semmi kilátásom sincs —Berzsenyi Lénárd válóban magányosan élt fogsága után Somogy megyében, majd vasi családi birtokon (Keime- nesmagasiban illetve Kemenessömjónben). Ami a szűkösséget illeti: Pröhle Jenő szerint (1977.) minden anyagi támogatást visszautasított, amit a honvédtiszteknek felajánlottak. A birtbktalan, következésképp lényegesen kiszolgáltatottabb Szathmáry Mihály 1856-ban történt szabadulása után egyelőre apja foglalkozását választotta, azt a pályát, amihez mint kitűnően képzett lovastiszt minden kétséget kizáróan értett: mé- nevelősiködött, újságcikkek írásából élt. 1862-ben tért át a helvét hitvallásra, s alapította nemzeti lovarda igazgatói székébe hívták. így került ábba a helyzetbe, amelyről levelében ír: „Nekem ugyan semmi bajom, tsak hogy én egy gazdát is sokaitok — hát .még annyit irrtint nekem van... mondhatom mindannyival jó lábon állok — de híjába kötelezetje vagyok mindenkinek..E tisztséget 1872-iig töltötte be, amiikoris szamevilága elvesztése miatt kellett Visszavonulnia. 1867. június 8-án — Ferenc József koronázása alkalmával — még ő vezette a tisztelgő bandériumot, amiként szintén ő mutatta be Bocskay-huszárait Kossuth Lajosnak. Csakhogy akkor 1849. április 14-ét írtak! Miilyen furcsa fintora mindez a monare'hS'a-koraibeli állapotoknak! Kemény arcú férfilak tekintenek ránk a mellékelt képekről. Olyan férfiaké, akik kiváló tehetségüket a legnehezebb időszakiban, 1848—1849-ben bizonyították; s akik emberi méltóságúkat a megpróbáltatások idején is megőrizték. Ütjük 1867 után már nem egyfelé vitt, de ez már .másik történet. IRODALOM Pröhle Jenő: Berzsenyi Lénárd honvéd ezredesről = Vasi Szemle, 1977. 3. sz. 430—436. old. Varsányi Péter István: Szathmáry Mihály. Egy 48-as huszárezredes portréjának vázlata = A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium Évkönyve. 1980. 34—41. old. Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848—49. = Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1983. 921
