Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)

proletárnak! — Veres Péter normatívái ezek, áim elérésűk útját szándéka ellenére ellentmondásosan, hátrafelé mutató nyájakkal is jelezte.

Epikájában 'megmutatkozik szocializmus-képének ellentmondásossága, nevezetesen — az előbbi tisztázatlanság egy másik vetülete ez —, hogy nem határolta el magában elég élesen ás elég tudatosan a demokratikus és diktatórikus szocializmust, abba a hibáiba esett, hogy ezt a különbséget, bár érzékelte, s publicisztikája általában a demokratizálás irányálba hat, a sorrendben másodlagosnak tartotta. Nem tartotta a lényeget érintő különbségnek; a véglegesen 'központosított felülről irányítottságban is el tudta képzelni a valódi népi társadalmat, a valódi demokráciát. (Ezt az ellentmondást a jó vezető tulajdonságait tárgyaló írásaiban is felfedezhetjük már a Mit ér az ember.. .-tői. Nem véletlenül borzongot, meg annak idején Illyés Gyula e mű „vezér” motívumától).'*1

A Lacit és az Almáskertet még ugyanez a világnézeti ellentmondásosság béklyózza, noha mindkettő már az átmeneti illúziók utáni tisztábban látás periódusában született.

A Laci eszmetörténeti szempontból egyrészt nemzefkanakterológiai-történelmi példázat, a mindig „más szekér elé fogott” magyarság hányatott sorsának parabolikus megérzékítése. Másrészt viszont — ahogy Bata Imre elemzéséiből is kiderül — a néppel bánás módjának bírálata, amelynek 'kicsengése: „Lehet evvel a balog néppel bánni, csak ismerni kell a természetét, kézhez kell szoktatni, ne természete ellenére akarják üdvözíteni.”30 Úgy véljük, ez a Batátái pontosan megfogalmazott, a szerves megformálitságú műiben imlmanensen meglévő tanítás önmagában hordja bírálatát. Mert az a nép, amelyet „kézhez kell szoktatni”, amellyél „bánni”, sőt, amelyet „üdvözíteni” kell, az mégiscsak gyermeteg nép, képtelen arra, hogy kézbevegye a saját sorsét, „gazda” nélkül elvadni, elanyátlanodik, mert nemes, érzékeny természetű ugyan, de öntudatlan, s az is marad, hiszen — ló. Az az egyoldalúság köszön vissza e szemléletben, amely még a harmincas években parasztságot és magyarságot azonosnak mondatta Veres Péterrel. A parasztság társadalmi helyzetéből fakadó gyermetegségét, „/balgatagságát”, nemzeti horizontot átfogni képtelenségét állandó nemzeti karaktervonásnak tartani — ez a „csúsztatás” oda vezet, hogy az író szerint a Laci — a parasztság, a nemzet — sorsa főként attól függ, hogy gazdája — vezetői — mennyire éreznek együtt vele, s mennyire ismerik a természetét. Hogy fordítva is lehet: a vezetők sorsa is függhet a néptől, bármily „balgatag” is ez a nép — az itt nincs kimondva. A paraszti patriarcha- lizmus szemléleti, habitusbeli maradványai így válnak a paternalizmus táptalajává Veres Péter szemléletében.

Az Almáskert nyíltabb szóival bírál, de ugyanazon szemléleti alapról. A Mit ér az ember ha magyar fő problémáját tárgyalja itt is, a helyes állaimvezetés kérdését. De gyökeresen megváltozott helyzetben: akkor még (1940-ben) a majdani vezetésre kellett fölkészülni, 1953-ban a jelen vezetést kellett bírálni. Az új körülmények között Veres Péter továbbra is nagyobb hangsúlyt helyez a jó vezetésre, miint a vezetés „jóságának” intézményes biztosítékaira. Pedig ezek nélkül a vezetés csak erkölcsi tulajdonságok révén lehet „jó”. Erkölcsöt prédikál egy erkölcstelenségét bebizonyított hatalomnak, s így az Alméslkerl fáit „férgesítő” bürokráciát és hatalmaislkodást morális kérdésnek látja, nem a politikai struktúra szükségszerű velejárójának. Ismét a paraszti világkép jut eszünkbe, amelybe nem fért bele az feltételezés, hogy a király esetleg nem a népért van, hogy talán nem is „jó király”.

De ne legyünk igazságtalanok: Veres Péter 45 előtt sosem táplált ilyen illúziókat. Sőt 1953-iban sem, de akkor lehetősége nem volt radíkálásaibib szemlélet kifejtésére. Nem is a lehetetlent kérjük tőle számon, de úgy látjuk, hogy a helyzet kulcsát a vezetés hozzáértésében, erkölcsi minőségében megragadó munkáinak szellemét nemcsak a lehetőségek szűkössége szorította e korlátok közé, hanem korábban kimunkált, s az új helyzetben sem változott nemzeti jellemtanának elégtelensége is. Konkrétan: a paraszti tulajdonságokat változatlan nemzeti tulajdonságok 913