Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Gyurácz Ferenc: Veres Péter nemzetszemléletének elemei az ötvenes években írt munkáiban (tanulmány)

nak tekintő felfogás, amelyből az következett, hogy a nemzet politikai érettségé­ben nem hízott eléggé. S aligha vitatható, hogy egy gyermeteg nép érdekeinek megfelelő politika — csak „felülről”, „atyailag” irányítva képzelhető el. Pedig a kérdés nem az volt: jó atyja-e népének a magyar vezetés, hanem az, hogy gyer­mek-e valóban a maigyar nép. Az ötvenes években még kételyed voltak, később azonban tapasztalatai hatására hajlott árrá, hogy ez utóbbi kérdésre nemmel fe­leljen. Az 1954-es Rossz asszony az első olyan regénye, amelyben a feldolgozott mai téma a szemléleti továbblépés reményével kecsegtet, jeléül annak az 53 után meg­erősödő folyamatnak, amelynek során Veres Péter már-már kezdi bölcsen tudo­másul venni fölülről irányított társadalmi forradalom és egyéni élet szükségszerű távolságát, a pozitív értéktartalmú közösségek szerveződésének azt a sajátosságát, hogy azok az egyéni érdekre alapozódva transzcendálják az egyéni érdeket, s kötő­erejük a természetadta közösségből kiszakadt egyén újra-megtalált egyensúlya le­het. Az egyensúly újra megtalálásához meg kell találni az új helyzetnek megfelelő erkölcsöt, élet-diszciplínát. A Rossz asszony annyiban előrelépés korábbi munká­ihoz képest, hogy nem a múlt paraszti-félparaszti kényszerközösségét mutatja föl a jelennek szóló mementóként, hanem az új helyzettel adekvátan a magányossá vált ember erkölcsi választásának lehetőségeit világítja meg, két szélsőséges típust szikráztatja össze a házasság keretei között. Majoros Józsi és Kelller Ibolya ma­gánéletének bemutatásán keresztül vetül így fény az egyéni választások közösségi jelentőségére. Az egyéni sors nem olvad föl a közösségiben, de — Veres Péter min­dig érezteti, s gyakran utal rá — el sem szakítható attól. Összekötő kapcsok lát­hatók az egyéni élet, annak erkölcse és a közösségi élet minősége között. Az író nem titkolt rokonszenve a Majoros képviselte, hagyományos értékeket őrző visel­kedés, mentalitás, erkölcsi példa mellett van, amelynek tanulsága abban áll, hogy individuális életet élve sem mondhatunk ;le a közösségben, népben-nemzetben gondolkozásról, sőt, épp ekkor válik szükségessé a nagy közösségihez való tudatos kapcsolódás, úgy is, mint az egyéni életnek kohéziót és távlatot adó legsajátabb érdekünk. Igaz, a Majoros Józsi gondolkodásában az ébredező tudatosságon kívül még jelen van a paraszti-irracionális elem, de nemcsak a gátló, megkötő hatásai­val, hanem olyan értékeivel is, amelyeket egy népi-nemzeti társadalom nem nél­külözhet. A Balogh család történetéről — korábbi címe: Három nemzedék — a művek időrendjétől függetlenül, külön ejtünk szót. Nemcsak azért, mert a trilógia kötete­inek megírása átfogja korszakunkat — 1950 és 1957 között jelentek meg —, hanem azért is, mert a korszak politikájától ez a mű tud leginkább függetlenülni. Az ön­életrajz .elemeihez, s egyéb személyes tapasztalataihoz tér vissza benne Veres Pé­ter, azok hűséges fölidézésére törekszik. Az „igazi maggyarság”, a tiszántúli sze­gényparasztság történetét mutatja be egy család életén át. Balogh János és Varga Julcsa a „nemzet alatt”, a tenyészet szintjén élő nép két tipikus, egyben jelkép­szerű alakja, amint önéletrajzi előképük: Veres Péter és Nádasdi Julianna is jel­képpé magasodott már szemünkben. A típus fogalma arra utal itt, hogy ez a két ember azonos osztályéval, a jelképé pedig arra a XX. sz-i történelmi útra, ame­lyen megnyílt a nép nemzetté emelkedésének lehetősége. Történelem, néprajz, szociológia és nemzetkarakterológia szálainak összefonó­dásából Veres Péter tolla nyomán nagy társadalomélettani mű született, amelyhez képest az irodalmi szövet, a nyomaiban egzisztáló regényforma másodlagos jelen­tőségű. Amit Kiss Ferenc a „'léleklátó író” állandó jelenlétének nevezett a Balogh családban,31 az Veres Péter egyik legjellemzőbb írói sajátsága, s minden epikus művében megfigyelhető, de nem igazán epikus tulajdonság: legtöbbször a hősök kívülről való jellemzését jelenti, mert ezek a hősök — mint maga Veres Péter mu­tatott ,rá — még alig tudnak a saját nyelvükön beszélni, és a saját cselekedeteiket cselekedni. Olyan társadalom tagjai, amelynek a modern regény még nem lehet műfaja. Ám ha a jellemzés kívülről való is, azért sohasem külsődleges: Veres Pé­Í114

Next

/
Oldalképek
Tartalom