Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Kovács József: A Magyar Szent Korona (tanulmány)

24. Van-e valamilyen eszmei rend a Magyar Korona képei közt? Másképpen fogalmazva: „Képei .. alapján sajátosan értelmezhető-e a Korona? Igen. A Mindenható Atya és a Jézus Krisztus „pantokratór” ábrázolásai, valamint a nyolc apostolnak a képe — amint már fentebb szóltunk róla — a képírás nyelvén a hatalmat írják le, va­lamint a hatalomban való része­sedést. A hatalom forrása Isten mindenhatósága: a Mindenható Atya, aki az eget és földet terem­tette (a felső, négyzetes mezőben lévő Pantokratór). Minden hata­lom átadatott a Fiúnak égen és földön (Khrisztosz Pantokratór), aki nagyobb az angyaloknál, akik Isten mellett állnak (Mihály és Gábor arkangyalok). Gáborról a Szentírás külön is mondja, hogy az Isten mellett áll, Mihályról pe­dig azt írja a Szentírás, hogy né­pe mellett áll (v. ö.: Lk. 1, 19; Dán., 10, 3.). Mivel a két főangyal a Koronának a világot jelentő alapkörén, az abroncson vannak, továbbá, mivel így Isten és népe mellett állnak, nyomatékot adnak Krisztus kettős természetének, is­ten-emberi méltóságának, ami ki­rályi méltóságának az alapja. A földön csak akik Krisztusban hisznek, csak azok uralkodnak (en Khrisztó pisztosz baszileusz és „hívő” uralkodói [kor]társak: Mihály, Konstantin, Geóbitzasz); hatalmuk isteni eredetű, „nincs hatalom csak Istentől” (Római 13, 1.), onnan felülről van, mint min­den jó adomány, — a Világosság Atyjától, aki az ében van (v. ö.: Jakab 1, 17; Pantokratór a Nap és a Hold között). — Isten min­denhatóságában részesülnek a föl­dön, akik hatalmat kaptak a test, a természet fölött („phiszikoi”, in­gyen gyógyító orvosszentek: Koz­ma és Damján); továbbá, akik mindenfajta küzdelemben hatal­mat kaptak lelkűkben, hogy győz­902

Next

/
Oldalképek
Tartalom