Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 8. szám - Volly István: Bartókné Pásztory Ditta (pályakép II.)

Miskolcra, Nelly anyuka cigarettázott, kedvelte a Vidám társaságot, finom italokat. Érdekes, ihogy Gabi néni édes lánya, Melinda viszont Nelly nénihez húzódott. Ri­maszombatban Ditta becseivel járt korcsolyázni, hálózni, zongorázni, szórakozni. Gyógyszerésznő lett Budán, majd Losoncon. 1940 tavaszán, míg Bartók Amerikát látogatta, Ditta magához hívta Melindát, hogy ne legyen egyedül. Jó humorát ma is csillogtatja. 1947—48-ban Ditta boldog miskolci napjai voltaik, amikor a Gyerme­keknek és a Mikrokozmosz darabokat játszhatta ismét Bartók zongoráján, mely szerencsésen átvészelte a bombázásokat. Visszatért ujjai mozgékonysága és kedve. Nyitott ablakán kirbppent kedves népdala: „Búza közé szállt a dalos pacsirta...” Nyáron pihent a verandán, virágok között sétált a kertben. Tudott arról is, hogy a munikáslányok vasárnap délután raccozni járták „Gubához” a Pece-parti táncis­kolába. Budapestről látogatta Dittát öccse, Pásztory Jenő. Péter rendszeresen küldött pénzt és azt ő hozta el. Hogy Péter járt-e Miskolcon, erre nincs adatunk. “Misok látogatásáról sem. Péter akkor járt Budapesten, amikor a Royal Szállót — fekete­himlő járványveszélyre gyanakodva — majd egy hónapra vesztegzár alá helyezték. Péter ott volt megszállva, félelmében kiosont a hátsó ajtón és rögtön elutazott. Érdekes, hogy a miskolci Bartók-tisztelők máig sem tudtak Ditta „miskolci száműzetéséről”. Ez jellemző Ditta tartózkodó, feltűnést kerülő magatartására is. Pedig itt és ekkor indult el a második művészi korszaka, amikor a Bartó'k-í ha­gyományokat továbbadta kortársainak. Erről hangfelvételek is készültek fél Európa minden nagyobb városában. Budapesttől elszakadva ellenőrizhetetlen híresztelések keltek szárnyra, hogy idegbetegként gyógykezelik, zongorázni már nem tud, embergyűlölő, félénk. Erre illett a József Attila-i mondás: „fecseg a felszín, hallgat a mély...” Budapestre visszatérve újabb hallgatásra volt oka. 1949—50 között a Bartók Szövetséget — mely az énekkarokat fogta össze — föloszlatták és viták folytak a sajtóban arról, hogy Bartók melyik műve fogadható el, melyik kozmopolita, nem közérthető, vagy éppen káros a munkásságra. — „Hallottuk, hogy még Debussyt is dekadensnek ítélték! — írja Ujj Viktor zeneiskolai igazgató. Kihatással a vidékre ez lényegtelen volt, <mi itt Miskolcon vígan játszottunk Bartókot, a fővárosi vita nem nagyon érdekelt. „Marhaság” — mondottuk ifjúi szabadszájjal; s ezzel el is volt intézve a dolog. Hogy vidéken nem hallhattuk a nagyzenekari alkotásokat, an­nak más oka volt. 1950-ben még Debreceniben és Miskolcon csak félfüggetlenített szimfonikus zenekarok működték, létszámuk, színvonaluk nem érte el Bartókét. Kivétel a Magyar képek volt, ennek fuvolaszólamát magam is játszottam. Zongo­ráztok a Mikrokozmoszt, „Megöltek egy legényt”, Ürögi kanásztáncot, Este a szé­kelyeknél.” Érdekes, hogy ez utóbbi dallamára a szolnoki Tamás Győző szöveget írt és ez idő tájt országszerte énekelték, mint „székely népdal”-!, bizonyságul, hogy az éneklő nép nem szakadt el Bartóktól. Miskolci gyógyulása után Ditta Budán kapott bérlakást a Krisztina körút 17. számú egyemeletes ház I. emeletén. Ebiben lakott csendben élete végéig. Kölcsönből építtette lakhatóvá. Közben visszafizette dr. (Hajnal István főorvosnak, Péter gyám­jának a fiú 1941. évi kiutazásának költségét havi 200 forintos részletekben. Dittának jogtanácsosra volt szüksége és Pásztory Jenő dr. Keresztes Béla idős ügyvédet kérte erre, aki rokoni alapon vállalta 1951—59-ig. AZ ÉDESANYA ÉS FIA Az 1950-es években Bartók leveleinek közreadásához Ditta és Péter nem já­rult hozzá, már csak azért sem, mert némelyik csonkítással jelenhetett meg. Az 1960-as évek táján meglátogatta Péter édesanyját, amikor már a Krisztina körúti lakásában lakott. Szomszédja üzvegy Suriné, később Zsigovicsné Klára asz- s/ony, gyári munkásnő nagytakarítást végzett és a lakásra vigyázott, amikor nya­ralni ment Ditta pár hétre. Péter kora reggel bekopogott Klára asszonyékhoz: — „Anyukám átküldött, hogy bemutatkozzam” —, szólt kisfiúsán, leült és elmondta, 876

Next

/
Oldalképek
Tartalom