Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Volly István: Bartókné Pásztory Ditta (pályakép II.)
hogy mérnök, hanglemezeiket készít és máris siet Svájcba. Péter Bartók Jánossal elutazott Méhkerékre, (Békés megyébe román népdalokért. Ditta is gyakran kopogtatott a szomszédnál, ha vízvezetéket, zárat kellett javítani. — „Megkínálhatom, művésznő?” —■ kérdezték. — „Csak keveset kérek!” — felelt Ditta, leült és ízlelgette, amivel kínálták. „Disznót vágtunk, kóstolót hoztam!” — kopogtatott Klára asszony karácsonytájt Dittánál. „Tudtam, hogy nagyon szereti, kivált a májat kérte is. Saját sütésű pajglit adott ilyenkor. A karácsonyt anyukájánál töltötte, élt-halt érte, azért jött vissza Amerikából”... Volt idő, amikor csehszlovákiai beutazási engedélyért már hajnalban hosszú sor állt a nagykövetség Népstadion úti vaskerítése előtt. Dittát az mentette meg ettől, hogy a követség magyar tisztviselőnőjével összebarátkozott és Pairdavi Gusztávné Erzsiké pozsonyi születésű lévén a rimaszombati Dittának sorbaállás nélkül szerzett vízumot. Dr. Vajda Ernő lett 1960—1980-ig Ditta jogtanácsosa. E tájt már rendszeresen kapott szerzői jogdíjakat és útlevelet látogató és turistaútra. Megvásárolta szomszédasszonya egyszobását. Egybenyíló utcai kétszobásra bővítette lakását és második zongorát vásárolt. Kétzongorás műveket gyakoroltak. Ttusa Erzsébet, majd 1964 után Comensoli Mária kísérte külföldre Dittát, mint művésztárs a kétzongorás szereplésékre. Mária mesélte, hogy telefonhívásra Dausannébe repült Péter, ott találkoztak. Sétáltak estig. Ditta kevés szóival élt: — „Szervusz Péter!”, Mária vitte a szót. A vacsoránál családi dolgokról beszélgettek. Búcsúzáskor Péter nagy szeretettel ölelte anyját: — „Ki tudja, látom-e még anyámat?”... Péterrel leveleztem 1964-ben apja népdalválogatásáról és a Mikrokozmosz kezdőknek írt darabjairól. 1974-ben pedig New Yorkban találkoztunk is. Serly Géza, Tibor öccse kérte telefonon, hogy beszélni szeretnék Véle. — „Majd hívom!” — válaszolta Péter. Hetekig népdalt tanítottam a fiataljaink nemzetközi nyári nagytáboréban, Fill- mooreban. Augusztus 20-án egésznapos éjszakás táborozásra indultak bográccsal, sátorral, botokkal, hátizsákkal a kis csapatok a térképen megjelölt 15—20 kilométeres utakra, dalolva. Legalább száz népdalt hallottam az utakon, több mint a fele Bartók gyűjtése volt, a legjobb nyelvépoló, hogy Van „híres kis Magyarország” és „marosszéki kerek erdő”, „rátóti legényék”, „a Tiszán ladikon” és „Varga Julcsa mezítláb a jégen”, akiknek virágos ablakához „Garzó Péter jár ide, jár oda”... Könnyekig meghatott, amikor két tízen aluli kisrríagyar — olasz anya gyereke — „Már minálunk babáim, már münálunk babáim” helyett így dalolt: „Marmoládé apám, marmoládé anyám...” A tábortűznél javítottuk a nyelvíbotlásokat. „Bartók nyomában” .körüljártam az Egyesült Államokat a két óceán között, a Niagarától a Grand Canonig, Kanada déli tájaitól a mexikói határig. Október 6-án, vasárnap délután Bartók sírjánál találkoztunk a New York-i és környéki magyarokkal, ahogy ezt még a táborban megbeszéltük. Erről Pétert is, Agatha Fassetet is értesítettem, de nem jöttek el. Óriási vihar támadt, az eléggé távoli Páfrányszirt Temető felé töibb utat elöntött az áradás. 30—40 ifjú és szülő autókkal mégis odaértek. A sírtábla körül a gyep — az abbahagyott ásás jelével — rendetlen volt. Fiúk-lányok akkor megígérték, hogy rendben tartják, Péter csak a visszaindulásoím napján telefonált, hogy vár. öt órán át beszélgettünk, néprajzi hanglemezkiadványaiiról, mindennapi életéről sok derűvel. Ditta is ráismert Péterre, amikor elmondtam, hogy fürdőszobája tele volt száradó fehérneműivel, vendégváró kedveskedése pedig öt szelet mákos pajgli volt, igen jóízű „hazai”, a legjobb New York-i „bácskai pék” süti naponta. Péter szakállas fényképe mindig ott volt Ditta zongoráján és sokszor nézegette fátyolos szemmel,.. Anyukája temetésére Péter nem jött el. Okát bátyja, Béla sem tudta. 877