Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Hallama Erzsébet: A nyugalom napja (elbeszélés)
HALLAMA ERZSÉBET A nyugalom napja Záporszaga vám a levegőnek, pedig itt nem is esett, a poros városon túli mezőkről jön, alig érzékelhető, éppen asak egy szippantás, talán csak a tüdőm érzi. Mozog a gyerek, nugdalózik, fész'kelődik, ez is valami megtfoghatatlam érzés, meg kell állnom, becsukná egy pillanatra a szememet, nem sokáig, nehogy valaki megkérdezze, rosszul van, asszonyom, ámbár már ez se zavar, hogy megszokja az ember a szerepet, amibe beleesett, mint légy a levesbe, vagy inkább az íróba, ahogy az angol dalocska mondja, vergődik, tapos, erváokél a légy, aztán megbékül a helyzetéivel, má'st nem tehet, belátja, hogy ő egy légy az íróban, kiész, ez legalább valami, amit mások is fal tudnak fogni. Nini, egy légy az íróban, mondják, és megnyugszanak. A világ egyensúlyát nem zavarhatják meg képzelgésék, nem is bánom, pnatáfous gyakorlat ez, amit az emberiség önvédelmi okokból fedezett fel. Egy várandós asszony, engedjük előre, segítsük fel a vonatra, ha egy pillanatra megáll és becsukja a szemét, kérdezzük meg: rosszul van, asszonyom? Hazudnék, ha azt mondanám, nem örülök, hogy így van. Az emberek minden esendőségük ellenéire megőrizték magukban valamit a csordában élő állat tiszta ösztöneiből, példáiul körülállják és óvják a vajúdó nőstényeket. Legalább a többség, háhstennek. A gyerék él és élni fog, még nem reszketek érte, ráérek még árrá, tudom persze, hogy bekövetkezik ez is, érzem, ahogy most a mezők záporszagát, valahol már ott rezegnek azok a rettegéssel teli súlyos évek az űrben, közelednek felém, mint a millió fényévekre levő csillagok fénye, érzékelem távolságukat, mégis, ha kinyújtanám a kezem, elérném őket ebben a besűrűsödött időben. Néha el kell tolnom magamtól az időt, nehogy rámzuhanjon. Normális ember számára az idő valószínűleg lineáris fogalom, aminek ő mindig a számára adott pontján tartózkodik éppen, és az irány sose kétséges. Anyámnak is hazudnom kel, csak az elhatározás volt fájdalmas, már másként látom. Mintha azok a rejtelmes erők, amelyek az élethez nélkülözhetetlenek, lassacskán, távoliéitól, gondolkodásán ódtól, sorstól is függetlenül az anyámból énlbelém áramlottak volna át, nincs más megoldás, nem tehetek a vállára több terhet, mint amennyit elbír. Igen, a gyerek apja külföldi, a válást nagyon sok minden nehezíti ott, de egy-két óv, és a gyerek apja biztosan feleségül vesz, még nevet is találtam neki, Dzsordzsnak hí/vják, anyja magyar volt, az apja angol, nagyon jó fiú és nagyon szerencsétlen a házassága, szegény Dzsordzs; légy türelemmel, édesanyám, talán már jövő nyáron, mihelyt a dolgai engedik, ideutazik. Anyám összábbhúzza magán azt az öreg fekete horgolt kendőjét és gyanakodva méricskél, nem faggat, legfeljebb néhány részletre kíváncsi, milyen a szeme, kék, igazán, szóval nem fekete, akikor a babának is biztosan kék lesz a szeme, apádé is kiék volt, milyen szép kék szeme volt apádnak, ezen a fényképen sajnos nem látszik, ezen valahogy árnyékban van a szeme, de a régi katonarulhiás képen, úgy emlékszem, mintha jobban 848
