Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 7. szám - Volly István: Bartókné Pásztory Ditta

1922-ben a budapesti Zeneakadémián zongoraművész szakira kért felvételt. Költséges előkészületekre nem .volt pénze. A tanárok közül Bartók egyedül ismerte fed tehet­ségét. — „Bartók tanítványa lettem!”, zárta a beszélgetést csendesen. Ditta tehát 19 éves korában eldöntötte, hogy Magyarországon marad és a mű­vészpályára készüli fel. Nem volt könnyű döntés! Az 1920. évi országhatár elszakí­totta édesanyjától és két öocsétől. Anyuka Csehszlovákiában nevelte gimnazista fiait. A csekély és romló értékű özvegyi nyugdíjból és a zongora tanításból éltek. Nála .tanult olyan neves művész is mint Antal Dóra, a budapesti rádió zenei szer­kesztője, a hanglemezgyár mai rendezője, vagy Gregorios Bába a szlovákiai zene­oktatás kiválósága. Antal Dóra szívesen emlékezik Nelly néni házára, ahol remekül szervezett ifjúsági összejövetelek zajlottak zongora mellett az 1920—30-ás években. Prágában vizsgáztak a tanítványok. Ditta Budapestről haza-hazajárt édesanyjához és öocseihez. Nagy, sötét hajára, rózsaszín ruhájára és kevésszavúságára emlékeznek. 1920-ban Bartókot is elszakította édesanyjától a „trianoni” országhatár. Ditta sorsát ezért is átérezhette. ö is látogatta anyját Pozsonyban, mintegy tíz évig tár­gyalt a cseh hatóságokkal, hagy özvegy Bartók Bélámé a csekély .tanítónői nyugdíjá­val, Irma nővérével Budapestre települhessen. A KÉT FELESÉG Bartók első házasságát 1909-ben (kötötte Ziegler Mártával. Márta Bartók tanítványa volt. 1910-ben született Béla fiúik. iHa a férj külföldön szerepel, Márta a .tanítvá­nyait lakásukon korrepetálja. Partitúráit tisztázza, népdalgyűjtését rendezi. 1911-iben, majd az 1914—18-as világháború ínséges éveiben Rákoskeresztúron laknak kertes, de villany és vízvezeték nélküli házban. A négy elemit a rákoshegyi 'iskoláiban végzi a fiuk. Bartók hetente két-háromszor a csabai .vasútállomásról raunkásvomaitokon jár be a Zeneakadémiára. Néha Kodályékmél alszik és dolgozik. Sőt 1918 novembe­rétől 1919 júniusáig Kodélyékfioz költöznek, nehogy azok társbérlőt kapjanak több­szobás sugárúti lakásukba. Kodályné ez idő tájt a szobalányától az arvasújvárt Koncz Júliától 300 népdalt jegyez le. A Tan ács közt ársas ág bukása után 1920-ban állásvesztésre ítélték Kodály Zoltánt és Lajtha Lászlót. Bartók pedig fizetésnélküli szabadságra megy velük együttérzés­ből. Bartók és Lajtha szűklös megélhetését úgy ahogy segíti, hogy a városligeti Nép­rajzi Múzeum fomográfraktárában szerződéses munkatársként dolgozhatnak. Gyak­ran aktatáskából ebédelnek. Márta asszony az ínséges években ds alkotókedvet su­gall férjének. Bartók hálából Ziegler Mártának ajánlotta a Kékszakállú herceg vára című operáját 1911-iben. .Megírja a Fából faragott királyfi balettéi 1914—16-ban és a Csodálatos mandarin pantomimet, melyet 1918—24 között javít, hangszerel. — „Nagy nyomorúságban élünk. Az egész telet családommal egy szobában töltöm, ahol még hangszerelni sem tudok.” — írja 1920. január 10-ón szövegírójának, Len­gyel Menyhértnek Berlinbe. A nyarakat Bartók húgánál a békési Vésztőn töltik. Mártát néha oda is elkíséri unokatestvére „Kákó”, azaz Ziegler Károly mérnök. 1920 márciusában a .gellérthegyi Gyopár utca 2-be költözik a család, majd 1922- től a Szilágyi Dezső tér 9-be, a Duma-partra. Bartók sűrűn .utazik külföldre: Anglia, Franciaország, Németország új zenéje érdekli. Viszont Pártzsban 1922-ben, — amikor az I. hegedűszonátáját Arányi Jel­ly vei bemutatják — meghallgatja azt Milhaud, Poulenc, Ravel, Sztravinszkij és Szimanovszki, vagyis öt viiéghíresség! Távollétében a lakásukon Márta Pásztory Dittát is korrepetálja, megismeri kiválóságát. Ditta még Rimaszombatból karika- gyűrűs menyasszony. 1923. májusában vizsgára jelentkezik Mozart F-dúr szonátá­jával és Bartók Zongoraszvitjével (Op. 14.). — „Jöjjön a Szilágyi Dezső téri lakásomra!” — mondja Bartók és nézi a nap­tárát. Közben 'észreveszi, hogy Ditta kezén világos csiík (jelzi a karikagyűrű helyét. — „Nem felejtette a zongorán?” — 'kérdi. — „Nem, végleg letettem!” — feleli Ditta. 809

Next

/
Oldalképek
Tartalom