Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - "Költészet és valóság" - Kolozsvári Grandpierre Emillel Tegnap című regényéről beszélget Kabdebó Lóránt
Iróbarátaim, Szerb Tóni, Havasi Bandi, Sőtér István, Bóka Laci, Füsi Jóska, Képes Géza, Rónay György éppúgy kétkedő fejcsóválással fogadták volna tervemet, mint az irodalomtörténészek: Ker.ecsényi Dezső, Tolnai Gábor és Keresztúry Dezső vagy a kritikus Bálint György. Mert ugyan mi fontosat mondhat valaki az életéről harmincegynehány éves korában? Nem szóltam tehát nekik. Amikor említettem utóbb, mind nevettek, hogy ugyan miért ír önéletrajzot olyan valaki, aki még ilyen távol áll az érett kortól. Voltak-e más életrajzi mozzanatok, amelyek kiváltották könyvedet? Még annyit szeretnék a Tegnap keletkezéséről beszélni, hogy már említettem, hogy belenéztem a jegyzeteimbe, említettem azt is, hogy Kolozsvárra utaztam, de ahhoz, hogy megírjam, imég egy nagyon fontos körülmény is hozzájárult, mégpedig, hogy akkor lettem szerelmes a feleségembe. Amikor már-már belefulladtam a tehetetlenségbe, a lelki, képzeleti, írói impotenciába, a jövőt feneketlen kútnak láttam, magamat belehülló, s örökre elmerülő kőnek, egész pályafutásomra kiható esemény történt: — az 1940-ről 1941-re virradó szilveszter éjszakáján megismerkedtem Magdával, második feleségemmel, édesanyám mellett az egyetlen nővel, akihez érzelmileg véglegesen kötődtem. Ahhoz, hogy ráeszméljek magamra, mint témára, szükség volt az élményeknek arra a sziporkázó tűzijátékára, amelyekkel Magda árasztott el. Színes, minden benyomásra fogékony lénye — akár akartam, akár nem — értelmileg—érzelmileg—iképzetileg lekötött, fölajzott, megtermékenyített. Annyira különbözött tőlem, hogy rajta tűnődvén, eltűnődtem magamon. Az önismeret forrása mindig az összehasonlítás, ö volt különben regényem első olvasója. ö mióta tudott róla? Magdának is csak akkor szóltam, amikor az első fejezetet a kezébe nyomtam. Akkoriban anyósom svábhegyi nyaralójának a manzárdjában laktunk, az erkélyen nyugszék, azon helyezkedett el, jobb kezében a kézirat, a bal a tarkója .alatt. Bementem a szobába, levetettem magam az ágyra, ahonnan kiláthattam a balkonra, szemmel tarthattam. Belemerült az olvasmányba, csak olyankor mozdult, amikor a lap végére ért, a kézirat szemlátomást .lekötötte. Engem a mozdulatlansága kötött le, amit időnkint kedvező előjelnek vettem, a következő pillanatban elfogott a kétely, erőltettem, de nem bírtam figyelemmel kísérni a kezemben tartott regény cselekményét, a betűk úgy peregték .le a lapokról, mint kalászról az érett búzaszemek. Egy idő múltán megreccsent a nyugszék, kezében a kézirat, Magda felült, boldogan mosolygott rám. Mosolya elárulta véleményét: „Nagyon jó — mondta, miután kimosolyogta magát —, azt hiszem, ez a legjobb, amit idáig írtál. Hadd olvassam el még egyszer. (Lesz néhány megjegyzésem.” Második olvasás után mellém ült az ágyra, akadó,zva, bizonytalanul, olykor bocsánatkérve, elmondta, mit kifogásol. Ezen a forró nyári napon kezdődött az együttműködésünk — nincs találóbb szó rá. Egy-ikét apróság kivételével semmit sem adtam ki a kezemből anélkül, hogy Magdával előzőleg meg ne beszéltem volna, mit sikerűit jól, mit rosszul megfognom. Kaptál-e valamilyen biztatást még? A Magyar Csillag 1941-től 1944. március 19-ig, azaz a németek bevonulásáig működött. Ez az időszak volt munkatársi fénykorom, sem azelőtt, sem azután ilyen szoros, baráti viszonyban nem voltam folyóirattal. 1941-ben a betegség elvitte Babitsot, s a Nyugat, amit holtáig szerkesztett, névleg megszűnt, valójában átalakult Magyar 'Csillaggá, és szerkesztője Illyés Gyula lett. Ezzel a „népieseik”, e fölöttébb heterogén csoportosulás régi álma valósult meg: folyóirathoz jutottak, és virtuális klikkből valóságos klikké alakultak át. A Magyar Csillag rendhagyó klikk volt, mindenekelőtt abban, hogy tagjai tehetségteleneket nem tűrtek meg maguk 785
