Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Császár István: Gyilokjáró (elbeszélés)
akkor még szegényes piac volt, Skála Átruház és a környező lakótelepek nélkül. A Nagycsarnokiban gyakori a szóváltás. A veszekedések hirtelen törnek ki, nagyon kemények, de villámgyorsan véget is érnek, mert aki veszekedéssel tölti az időt, az lemarad az üzletről. Látszólag zűrzavaros, idegeseit kapkodó világ ez, pedig szigorú ésszerűség uralja. Ennek a világnak nem a? anekdo- tisztitous epizódjai érdekesek, azok terjengős ábrázolása hamis képet ad. Ez egy nagy tömegszertartás, rítus, aminek az a lényege, hogy állandóan ismétlődő törvényszerűségek teszik valóban felfogható egésszé. Az epizódók csak a rejtett törvényszerűségeket jelzik. Anyánk már a szállítójára vár, egy állami Zsiguli sofőrjére, aki a munkaideje előtt így szerez külön jövedelmet, napköziben talán a szocialista erkölcs főfelügyelőjét szállítja ellenőrző körútra. Anyánk várakozik, odamegy hozzá egy kétségbeesett arcú férfi, le nem tudja venni a szemét az Anyánk mellett egymásra rakott kitűnő exportdoboaokról. — „Gerbera?” — kérdezi a férfi. — „Az” — mondja Anyánk fáradtan, érdektelenül, távolba nézve, mert a sofőrt keresi. A virágot egy pillanatra sem lehet otthagyni. Nemrégen fél percre alig távozott és hétezer forint értékű virágját lopták el. Itt nagy pénzek forognak és mindenféle ember akad. — „Könyörgöm, kezátcsókolom — mondja férfi és izzad, reszket —, könyörgöm, én is virágárus vagyok ... Tessék nekem átadni száz szálat... Mindegy, hogy mennyiért... Tessék megkönyörülni rajtam ... Száz' csokrot rendeltek tőlem ... Most fél nyolckor jönnek érte... Rózsát azt kaptam, de ger- berát egy szálat sem ... Minden pénzt megadok .. . Nem érdékel, hogy menynyiért ... Csák száz szálat tessék adni...” — „Azt hiszi, csak magánál rendeltek csokrot, nálam nem?! — mondja Anyánk szemrehányóan. — Azért állok itt a kapunál fél négykor, hogy éppen magának virágot vegyek.” — „Itt voltam én is, tessék elhinni... Száz szálat, asszonyom ... Segítenünk kell egymást... Köny örgöm .. Anyánk közönyösen néz, észreveszi a sofőrt, integet néki, és továbbra sem pillantva a férfira, végtelenül fáradtan mondja: — „Itt van két dobozzal. Harminc fodnt.” A férfi hadárva hálálkodik, Anyánk a sofőrrel beszél. A gerbera szálját Anyánk huszonhét forintért vette, a piacon harmincért árulja. Es hogy megértsük a majdnem sírva rimánkodő férfit, számoljunk egy kicsit. Már csak azért is, hogy belelássunk a virágüzlet rejtelmeibe. Ha a férfitól például száz olyan csokrot rendeltek, ami egy szál geríberából, két szál rózsából, egy szál „zöld”-ből áll, celofánba csomagolva, akkor Anyánk piacának aznapi árfolyamián (ballagás van aznap az középiskolákban): a gerbera harmincöt, a két rózsa hetven: egyenlő százöt, a zöld öt, a celofán tíz: összesen százhúsz forint. Hogy a férfimák mennyi a haszna, azt ő tudja. De ha nem tud gerberát szerezni, a megrenldélő otthagyja és máshol vásárol. A rózsát éppenséggel el lehet adni, de a száz biztos esokor ugrott. A celofán pedig holnap már a kutyának sem kell. A virágárus a celofánon is keres, kell is, hogy keressen, mert amíg celofánba csomagol egy csokrot, addig selyémpapírbá csomagolva eladhatna négyet. A férfi esetében a száz csokor összbevétele tizenkettő ezer forint. Eny- nyiért elég sokan könyörögnének. Rév Zoli itt lélegzetviételnyi szünetet tartott ás megjegyezte: 781
