Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Császár István: Gyilokjáró (elbeszélés)
Ital is van, a gyerekek is hoznak. Szüleim nem isznak, nem dohányoznak. Nem antialkoholisták, de legfeljebb egyetlen pohárral isznak még ilyenkor is. Végiül az estély általános hangzavarba fullad. Lassan elmennek a vendégek. Anyánk hullatfáradt, de azért mosogatja a képtelen mennyiségű edényt. Apám már szólni sem tud. A mi Gügye-dinasztiánk igazság szerint semmiben sem átlagos. Messze az átlag fölötti, arisztokratikusan elkülönült még az átlagosságunk és a Gügye-voltunk is. Mi külön-külön eposzba kívánkozó reprezentatív típusai vagyunk a zseniális gügyeségnek. Zsenialitásunk bizonyítéka, hogy képtelen viszonyok között is életben maradtunk, sőt mindig föléibe kerültünk a magiunk abszurd helyzetének, s ha időlegesen alulmaradtunk, az is hihetetlen példáját adta az általános emberi gügyeségnek. Ami másokat tönkretesz, az nekünk többnyire hasznunkra van. Különös életrevalóságunkat nehéz helyzetekben bizonyítjuk. Példáiul amikor Bertalan öcslém, saját mérhetetlen ártatlansága miatt börtönlbe került, diétás szakács lett a fiatalkorúak kórházi osztályán. Annyit evett, hogy még jobban meghízott, még italt is kapott rendszeresen a fegy őrök némelyikétől, akiknek a rabok számára kiut-alt primőr paprikából és paradicsomból lecsós rántottét készített, és olykor éppen úgy megpoifozta a mellé beosztott „táknyos hülyéket”, mint a vele egykorú, hozzá hasonlóan tiszteletreméltó és művelt fegyőrölk. Bertalan öcsém a társadalmi tekintély zseniális gügyéje. Marika „az elmebetegség mítoszának” zseniális megtestesítője. Zsuzska a kedvesen mackós férjével, a szériában készülő és mindig lánynak sikerülő gyerekeivel, a türelem, a szeretet, a rejtve szenvedő mindent megértés zseniális gügyéje. Itt kell megjegyeznem; hogy mindannyiunkban van valami bosszantó vonás, ami talán abból ered, hogy — bár soha nem vagyunk azonosak vele — mindig konokul hordozzuk a véletlenül adódott életünket. Sorsként hordozzuk, pedig minden látszat szerint könnyen változtathatnánk rajta. Még én, az állandóan máshová menekülő kalandor is, az egyik hányatottságot egy ugyanolyan másikkal cserélem fél, ha másként nem sikerül, a legbékiésdbb helyzetből is zűrzavart csinálok. Ez a bosszantó tulajdonságunk miniket is ingerel, ezért ha alkalmunk van rá, arról fecsegünk, hogy mit kellene a másiknak tenni. Örökké szidjuk és parodizáljuk egymást, de valami furcsa szánalommal és szeretettel. Piroska mindenben ügyes, ravasz, minden lehetősléget azonnal felismer, mindenkinek észreveszi, kigúnyolja, kihasználja a gyenge pontját, életrevaló, sőt tehetséges, de amit éppen csinálnia kell, legyen az munka, házasság, gyereknevelés, azt néha bevallottan is céltalannak érzi, unja, utálja — és marad, és röhög saját miagán. A bajairól is szinte élvezettel, röhögve beszél, aztán sóhajt és azzal tesz pontot: — „Hidd el, egy marhaság az egész. Én nem is tudom.. De a mondatot be sem fejezi, mert már ismét valami képtélen anekdotát mesél, 'és kövér testiét rázza a röhögés. Én Találkozom a legritkábban a testvéreimmel és a rokonokkal. Néha azt hiszem, nem is valóságos személyek, hanem csak a moziban látom őket. A magam életét is hajlamos vagyok így látni. Ök engem különösen szeretnek — és hülyének tartanak. Rögtön a pártomba állnak, ha bajba kerülök. Ha tanácsot akarnak nekem adni, rendszerint így kezdik: — „Nézd, te hülye vagy, mert azt kellene csinálnod, hogy.. 779
