Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Száraz György: A tábornok XXXIII. (életrajzi esszé)
bildungsverein vidéki rendezvényeit, s nemigen tesznek különbséget a „pán- germán” vezetők között. Pedig a német szövetségben most már nyíltan folyik a harc: az elnök Gratz Gusztáv csoportjával szemben a „völkisch” irányzat vezetője az új főtitkár, a bánáti családból való Franz Basch, Bley er egykori tanítványa, ö és csoportja — válaszul az erőltetett asszimiliációra — meghirdeti a visszanémetesítés ugyancsak erőszakos programját: aki német származású, azt, akarja vagy sem, németnek kell tekinteni. Basch 1935 áprilisában bíróság elé kerül: öthavi börtönre ítélik a magyar nemzet gyalázása címén. Ezt követően Gratz Gusztáv eltávolítja a szövetség főtitkári tisztéből. De most már megtörik a „birodalmi csend”: Németország felől a tiltakozás hangjai hallatszanak, Hitlernek már nem életkérdés Gömbös államférfiúi rokonszenve. 1935 végén engedmény következik: a kormány egységesíti az eddig háromtípusos iskolarendszert: ezentúl minden nemzetiségi iskolában két nyelven folyik az oktatás. Basch csoportját ez nem elégíti ki: ők német tannyelvű iskolákat akarnak. Gratz Gusztáv 1936 elején kizáratja a szövetség vezetőségéből BasCh embereit. Ezek viszont félillegális szervezetet alakítanak — Volksdeutsche Kameradschaft —, és fokozatosan magukhoz ragadják a vezetést a szövetség vidéki szervezeteiben. 1936 őszén Berlin végét veti a taktikázó hallgatásnak: a hivatalos körök nyíltan kiállnak Basch csoportja mellett, ugyanakkor követelik a magas szintű tárgyalásokat a német kisebbség „szabad kulturális fejlődése” tárgyában. Hangsúlyozzák, hogy a megegyezéstől függ nemcsak a magyar-^német államközi viszony alakulása, de az is, hogy a kisantant-államokban élő német kisebbségek hajlandók lesznek-e együttműködni a magyarokkal a területrevízió kérdésében. A keményebb hangot nemcsak az magyarázza, hogy Gömbös halála után — akinek személye nemcsak garanciát jelentett Berlin számára, de egy náci típusú magyar „Führerstaat” lehetőségét is — elképzelhetőnek tartják a budapesti külpolitika irányváltozását, hanem az is, hogy épp ekkor, 1936 őszén vált frontot a német diplomácia: a nyugat-európai érdekek biztosítása után a keleti területek „újrarendezését” tűzik napirendre, s ennek érdekében igyekeznek „ötödik hadoszlopokká” alakítani a kelet-középeurópai államokban lévő nemzetiségi szervezeteket. Megindul e téren is a náci „gleiehschaltolás”: a birodalomban egységes irányítás alá vonják a külföldi németséggel foglalkozó tudományos, kulturális intézményeket és társadalmi szervezeteket. Ezek most már egységes, náci szellemben közvetítik a „völkisch” ideológiát a birodalom határain kívüli németségnek. A náci ideológia „továbbfejleszti” a népközösség-eszmét, és kissebbségvé- delmét a népcsoport-elméletre alapozza. Ennek értelmében valamennyi, a birodalom határain túl élő, más állampolgárságú német volksdeutschnak, azaz „népi németnek” számít; ezeknek a különböző államokban élő csoportjai többé nem nemzeti kisebbségek, amelyek ki vannak szolgáltatva a nekik otthont adó Gastland szuverén nemzetiségi politikájának, hanem Volksgruppét, népcsoportot alkotnak, a fajilag egységes német nép idegen uralom alatt élő szerves részét. Elvileg elismerhető az idegen államhatalom ellenőrzési joga, de ugyanakkor biztosítani kell a „völkische Aussonderung”, a népiségi elkülönülés lehetőségét, kizárva minden asszimilációs törekvést. Ha a „Gastland”, az idegen ál54
