Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Lőrinczy Huba: Egy modern pikaró kallódásai (Bólya Péter prózájáról)

„totalitásnak latens jelenléte”, struktúrájukból a szervesség és a szükségszerűség. Hősük, a pikaró pikanesz-cselekül ény t, a töredékes sors töredékes kompozíciót involvált. Lazán egymás mellé rendelt epizódok füzére mindhárom könyv (A védőirat tetszik még leginkább egy végiből szabottnak), az események-részletek számát csökkenthetnénk, de szaporíthatnánk is: nemigen sérülne a műegész. Áruló jel, hogy — túl a már korábban mondottakon — mind A védőirat, mind a Szüret fesztelenül magába fogadja A felelős egynémely darabjait. i(Előbbi A spanyolfal és a Halászat, utóbbi a Disznóvágás és a Szüret (!) e. történetet „hasznosítja”.). Novellaként fogantak e könyvek epizódjai, bajosan születhetnének meg ilyképp kisregényként. S cselefcményfejlődés híján a jellemfejlesztés is lehetetlen jószerével. Be- recz László útja, sorsa eleve elrendeltetett. Tapasztalatai gyarapodhatnak, undora, nyugtalansága fokozódhat, személyisége, létfilozófiája konstans marad, örvénybe nézett, s az örvény visszanézett reá — mondhatnék Nietzschével. Csak hullani képes, lénye, alkata gravitációjából nem szabadulhat. A kezdetektől mindvégig foglya ő a nihilnek, az értelmetlenségnek, örök rohanása gyötrő kallódás és vegetálás valójában. Hit és távlat nem adatott neki, idegenül bolyong a világban.

Fűzzük még az eddigiekhez: legkevésbé az első darab sikerült a trilógiából. A veréb századik lépése gyakorta lektűrszínvonalú, s hígítják a didaktikus futamok is. Szerfölött problematikus jellemzője továbbá az elbeszélői nézőpont szeszélyes váltogatása. A napló- és levélforma elegye oly hibridet teremt itt, amelynek művészi ereje, életképessége minimális. A védőirat és a Szüret egyöntetűbb már, ámde törmelékes voltukat a point of view, az éniforma következetessége sem palástolhatja. S a stílus, a nagyvárosi szlenget leleménnyel mozgósító élőbeszéd is e három könyvben a legnyersebb, legámyalatlanabb. Nélkülözi azt a hangulati ^telítettséget, amely A felelősnek lesz sajátja.

Ennyi esendőségért a kétségtelen erények nem kárpótolnak. Nem a mindenütt felbukkanó szép részletek, nem egyes nyelvi merészségek és telitalálatok, nem a párbeszédek hallatlan életszerűsége, még a kallódó egzisztenciák világának mély ismerete sem segít. Aprópénzre váltotta a trilógiában gazdag anyagát Bolya'Péter.

5

A felelős c. etűdsorozat írónk legérettebb munkája eleddig. Ebben a könyvében lelte meg az igazán adekvát hasonmás-figurát: Somos Pétert. Konkrét és lebegő alak ő egyszersmind, földhözragadt és ködlően sejtelmes. A valóságban él, mégis fölötte. Krúdy egynémely hőseihez hasonlatos. S harmonizál a jól megválasztott figurával a kötet egész világa is. Egységesen átformált, egységessé stilizált, nyelvileg érett novellák sorakoznak egymás mellé. Akadnak itt is gyengébb darabok (A rák útja, A gyűrű például), ám (több a remeklés (A spanyolfal, Halászat, A felelős, De- mentisz háza stb.), s a könyv átlagát képviselő itörténetekben is távlatok nyílnak nemegyszer. A kivonulás és a visszatérés örök ingaútját járó pikaró tűnik elénk Somos Péterben, ki ezúttal nem csupán a dühödt tagadást és elutasítást, hanem az újrakezdés vágyát, a felelősséget is ismeri. Sok esélyt ő sem ad a megváltódásnak, próbálkozik vele mégis, s tűnődő melankóliája, csendes rezignációja beteríti a teljes kötetet. A lét a társadalom peremvidékeim tóbolyog változatlanul, kórházakban, söntéspultok előtt, sávár albérletekben fürkészi sorsa talányát, perspektíváit, s megannyi elrontott, őrületbe hulló élet láttán borzadva eszmél kilátásaira. Hetykesége, cinizmusa álarc csupán: fáj neki az értelmetlen, céltalan kallódás. ö a leginkább emberi lény Bolya alteregói közül, állandó szorongásával, neurózisával, kudarcaival. Esendő figura, ki hasztalan rázná le magáról.láthatatlan terheit, újra meg újra szabadulna — hiába — alaktalan nyugtalanságától. „Henteskampót érzek az oldalamban” — ez Somos létérzésének summája (Az ősz első napja), s ennek tudata teszi űzött vaddá. Örömest beolvadna egy közösségbe, de sem ereje, sem hite nincs hozzá. Hurcolja hát otthontalanságát — s reménykedik. Miben? Pontosan ő se tudja. Valaha tán volt csodákban: „... szemében köd, tél és a havas éjszakai táj, távolo563