Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Lőrinczy Huba: Egy modern pikaró kallódásai (Bólya Péter prózájáról)
hőseit a szerző — utóbb sem tesz ez másként —, s innen nézvést jobban érthető, miért választ a dinamikus struktúrák-kompozíciók helyett rendre statikusakat. Az állandóság, bevégzettség tudata dominál itt, nem az újrakezdés, a változtatás hite. Hosszan időztünk Bolya első köteténél. Nem véletlenül. Ez az a „köpönyeg”, amelyből minden továhbi mű előbúvik. 4 Trilógiának, triptichonnak szánta az író soron következő könyveit, kísérletnek is egyszersmind: a kisregény műfajával próbálkozott bennük. Két rész — A veréb századik lépése és A védőirat — önállóan is napvilágot látott, viszont a harmadik darab — Szüret címen — eleddig csak a Kortárs 1982/7-es számában olvasható. Jelzi e művek összetartozását (egyéb kapcsokat nem is említve) a központi figura azonossága. Berecz Lászlónak hívják a hőst, ‘ki maga köré szervezi az eseményeket. Egyike ő Bolya számos alakmás-objektivációjónak, ámde korántsem oly sikeres és hatásos, mint lesz A felelős Somosa avagy az újabb novellák Pelbártja. Paradoxul hangzik, igaz mégis: épp kevésbé stilizált, valósághű mivolta okán érdektelenebb amazoknál. S nincs valódi távlata, többletjelentése a körötte épülő történeteknek sem. Pedig kallódó, folyvást úton lévő pikaró ő is, s sorsában egy nagy életcsömör felnövekvését, egy kiábrándulás három fázisát kívánja bemutatni Bolya Péter. Első stáció: Berecz László hátat fordít Szegednek és a medikusságnák, mert torkig van a felnőttek sivár élethazugságaival s az egyetem tömény unalmával, nyájszellemével (A veréb századik lépése). Második stáció: irtózván továbbra is a komfortos-koh- fonmista léttől, hősünk a társadalom mélyvilágába merül. Ámde diktatúra épül seb- tén a kórházi betegszállítók között, s neki — egy gyilkosság után — ott sem lehet maradása (A védőirat). Harmadik stáció: Az immár íróvá „avanzsált” Berecz nem leli helyét a fővárosi „édes élet”-ben. A kiskunsági tanyák közt száguldozik hát egy rozzant Wartburggal, mígnem ottani barátai értelmetlen, önpusztító létformája s tulajdon delíriumos víziói rá nem döbbentik: „...semmi kedvem roncsokat eladni, sem a kocsimat, sem magamat...” Az életcsőd totális immár, indulna valamerre, de — baljós mementó! — „... mentünk, utaztunk, a hűtőn a madlarak, felettük repült a szárnyatlan fekete varjú, őt követtük” (Szüret). .Kitetszik ennyiből is: soha meg nem érkezés a pikaró sorsa. Hasztalan hívja őt is a rend („.... valahol él bennem egy másik ember, aki szereti a fákat, a fű szagát, a hegyeket, a homokos szekérutakat, a fekete szemű pulikat, az egyszerűséget, a tiszta, pontos életet...”), hiába iincseleg vele az otthon káprázata (a Szüret ben Orsolya a szimbóluma ennek), erősebb a kóborlás parancsa: ........megint elm egyek valahonnan, ahol nem hagytam senkit és semmit, és megint utazom egy ismeretlen vidék felé, ahol élék majd egy darabig, talán csalk néhány percig, aztán megint elutazom” (uo.). Akár ha Krúdy Szindbád-történeteit avagy Jack Kerouac Ütőn c. regényét olvasnák. Az út, az utazás az élet jelképe, célja nincs, illetve az út cél önmagában is. Fanyar a tanulság: „Máshol sem lesz jobb” (A rák útja: A felelős), esetleg: „Másképpen kellett volna csinálni (...) Egyszerűen, nyugodtan pergetni a napokat, időben belenyugodni, hogy csodák nincsenek, kalandok nincsenek, titkok nincsenek...” (Szüret). A kör bezárul, nincs más kilátás és konzekvencia: „... őszintén reméltem, hogy valahol felborulok és végre megdöglök, végre vége lesz ennek a kibaszott fel-alá táratorgásnak, amit harmincegy éve művelek” (uo.). Nincs kétség: .hírálja, ironizálja is a hősét Bolya, ámde — árulkodik a művek modalitása — jóval gyakrabban s szívesebben azonosul vele. Patthelyzetbe sodorja ugyan, de reménytelen patthelyzetnek látja s láttatja magát az életet is. Trilógiája ettől még remekmű is lehetne akár, viszont messze nem az. Fogyatkozásai első renden poétikai-esztétikai természetűek. E történetek csak kevésszer s kevéssé hatvá- nyozódnak jelképessé, ibeleragadnak többnyire a hétköznapok banalitásába és empíriájába (legkivált A veréb századik lépése). Kisregénynek készült volna mindhárom, hogy a műfaj kritériumainak meg ne feleljen egyik sem. Hiányzik belőlük a 582
