Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Lászlóffy Aladár: Sajgások múzeuma, Mert hull a hó, Béna Ikarosz (versek) - Király László: Science fiction, Emlékek háza, Hervay, Cs. V. M. (versek)
KIRÁLY LÁSZLÓ Science fiction Emléke a hó szigorú roppanásaiban. Kongó jegekben az ö platina-szürkéje tombol. Hogy ropognak a fák az ö fagyában, s mint aknák, zuhannak-becsapódnak nagy sötét csontmadarak. Az ablakban egy arc kivehetetlen rém-vonalai. Félvak gondolat fémfalak között: „Ez Ő! Ez Ö!” — és ő is, de kicsoda? Hát... Beszéljünk előbb feledhetetlen mozdulatairól, melyekhez oly sok álmunk kötődik, félbehagyott út, megtérés, térdreroggyanás. Azok a megfoghatatlan intelmek! Pedig jó lett volna — s most védpáncélban éreznénk magunk. Ne mozdulj! — kiket is szerettünk voltaképpen? Kik közt szórtuk szét részeg mozdulatokkal a többé-összegyűjthetetlent? Vajon ez még mindig a léptei visszhangja? És a hangja! Hogy oldódik az időben — akár a köd, téli tengeri pára . .. Ezt veszítjük el belőle — úgy tűnik — legelőbb. S honnan is jövünk? Dermedt elhagyottaink ma sem hiszik, hogy elhagyhattuk őket. Álmatlan éjszakáinkon vörösen villognak jelzéseik. Van visszatérés? Nincs. Nők, férfiak, mosolyogva az értelmetlen emlékezés hintaszékeiben — s kínzó mosolyuk már tudatlan, öntudatlan. Ez hát az ö emléke, a csizma alatt roppanó hóban, a süllyedő-süllyesztő némaság tavaiban, a hajnalt-nappalt-éjfélt eltüntető korban. Érzed? Ereznéd, ha nem födné bőröd fényes burok, hogy ne félj, ne sírj, ne szomorkodj. Add a kezed — mert úgyis értelmetlen. Ez a ránk permetező fehérség: semmi, semmiség. Csupán a tél fénye a testen átragyog, ö — egy csillagon van eltemetve. Behunyod szemed s láthatod. 819
