Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Köteles Pál: És akkor megindultak az Úrnak seregei... (elbeszélés)
KÖTELES PÁL És akkor megindultak az Úrnak seregei... A kezes csikó engedelmesen lépdelt a szilvafa csonkiból faragott fejfához. Az ágatlan szárazfa s körötte némi föld „tanúnak” maradt a „téren”, hogy bármikor ellenőrizni lehessen, milyen mélyre áistak a hegyoldalban a liipo- vánok. Fej fának azóta hívták, hogy megfaragott két oldalára felírták azoknak a családoknak a nevét, akik a gödörben laktak. A kölykök kezdték a vésést bicskával, de néhány hét után már a családfők ellenőrizték, hogy ott van-e az ő nevük is. — Most már akármi történhet — mondta egy délután Pavel Dunajevszkíj bandagazda —, fejfánk is van. A többiek bólintottak, csak azt nem tudták, hogy szavait tréfának szánta-e az öreg, vagy komolyan gondolja a dolgot. Minden családfőnek ott volt a neve: harminckilenc emberé, akik családjukkái a hullálmlemezből összeeszká- bált kunyhókban laktak. Három famíliának ajánlottak ugyan kétszobás bérlakást, de nem fogadták el, inkább, maradtak a bádogfaluban. A doboz-lakásokat csak alvásra használták. Ha este hazatértek a férfiak a munkából, s ellátták a jószágot, a kunyhók előtt, a téren üldögéltek. Beszélgettek vagy Szergej Tiüov vezetésével furcsa hangzású, rángó ritmusú, érthetetlen szövegű dalokba kezdtek. Petya a hosszú szárú kötőféket odaerősítette a fejffához. Megsimogatta az állat nyakát, aztán tenyerével barátságosan rávert a csikó farára. — Csapd meg az ostorral, Petya — szólt rá a fiúra az apja. — Ne sajnáld. — Rögtön — válaszolta kelletlenül a legényke. A férfiak kortyolták a pálinkát és egykedvűen nézték, ahogy a csikó nyi- hogva poroszkál a fejfa körül. — Megvenném tőled a csikót, Anton — szólalt meg az öreg Pavel — jó pénzért — tette hozzá —, ilyen tiszta, vérű huoul asődört már évek óta nem láttam. — Jóféle — nyújtotta tovább a pálinkás üveget a gazda. — De a törvény, az törvény. Meg kell legyen — és feleletet se várva odament Misához. — Kész vagy? — kérdezte. A középforú férfi némán bólintott. Anton a fiára nézett, aki a tekintetéből is megértette, mit kell tennie: ostorral újra meg újra rávert a csikóra, amíg csak oda nem csavarta magát a fejfához. Amikor már arasznyira kurtult a kötőfék, a csákó elvágődott, Petya pedig hirtelen rátérdelt a nyakára, s a fejét lenyomta a földre. A férfiak futva indultak a földre zuhant csikóhoz, ekkor azonban Eliza megnyitotta a kunyhó ajtaját és zokogva, hangosan kiáltotta: „Ne tegyétek, Anton!”, de a férfiak nem figyeltek rá, az állatot gerinore fordították, s Misa négy gyors pöccintéssel kimetszette a csikó heréit, majd a csöndesen vérző zacskót lelocsolta pálinkával. 508
