Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Köteles Pál: És akkor megindultak az Úrnak seregei... (elbeszélés)

— Eresszétek el — törölte nadrágjaiba a bicskát —, két nap múlva kutya baja se lesz. Petya lerántotta a csikó fejéről a kötőféket, hagyta, hladÜ menjen amerre lát, s leült ő is a férfiak közé. — Nem jó ez a törvény, Pavel bátyám — fordult az öreghez, miután ő is ivott a pálinkából. Az öreg nem szólt semmit, tekintetével a csikót követte. — A törvény mindenkié — fordult a fiához Anton gazda. — Az állat se kivétel: azért fogadtuk, hogy megszabaduljunk a gonosztól. — Ahhoz a gonoszt kellene megölni — válaszolta nyersen a fiú. — Az a nehezebb... — adta tovább az üveget a gazda. — A sárkányöLés- hez gyöngék vagyunk, de ahol elég erősek, hogy ne engedjünk örvendezni a nyomorúságunkon. Ha majd idősebb leszel — érintette meg a fiát —, te is megérted. — Meglehet — bólintott a fiú, s tekintetét megpihentette az anyján, aki szepegve állt a kunyhó előtt. — Odanézz — intett az apa a vár felé —, ott nagy hadvezér lakott vala­mikor, aztán volt neki két fia. Lackót még legényke korában leféjezték, Má­tyásnak pedig nem lett igaz utódja, pedig király volt. Így mondják. Akt az isten végezte úgy, hogy magva szakadjon. A mi sorsunkat is. — Hirtelen, s jólesően állapította meg, hogy felnőtt társai egyetértőén bólogatnak. — Ér­ted, miről beszélek? — fordult újra a fiúhoz. — Nem! — válaszolta Petya, s dühösen elindult az állatokhoz a barak­kok mögé. — Ahelyt hogy örülne, hogy ő megúszta — diühösködik az apa. — Lehet, hogy ezzel a kölyökkel szándéka van az úrnak — dörmögte az öreg Pavel —, talán azért maradt meg igaz férfinak. — Megeshet — hagyta rá Anton gazda. — A régi törvények szerinti utolsó napon született. — Emlékszem — bólintott az öreg — ’48 karácsonyán, körtepálinkát sze­reztél, azt nem lehet elfelejteni. A férfiak bólogattak, hogy mindannyian emlékeznek a körtepálinkára, csak Szergej Tulov hallgatott, s bakancsa sarkával kis gödröket nyomott az agyagos földbe. — Ha az én asszonyom nem késett volna annyit, dehát késett, egyre csak késett — lökte ki magából keserűen a szavakat, de az öreg Pavel félbesza­kította. — így legalább ő lett az új világban az első. — Az én fiamat herélték ki elsőül az elsőszülöttek közül — rántotta ösz- sze magán Tulov a szakadt kabátot — véle kezdett elmúlni a falu... — A törvény az törvény — makatískodott az öreg. — A férfi népség mind megbolondult — dühösködött Eliza asszony —, ha nem ölhet idegent, hát nekiáll pusztítani otthon. Ezért van minden baj a világon. Az öreg Pavel s egy-két idősebb rosszallóan nézett a férfiak dolgába fe­csegő asszonyra, de Eliza asszony nem szeppent meg a feddéstől, sőt mintha még inkább fölbátorodott volna. — Majd eljönnek az úrnak seregei — fonta keresztbe a karját —, hogy megbosszulják rajtunk önpusztító vétkeinket. Szétszórnak bennünket a négy égtáj felé és nem talál fiú az apjára, testvér a testvérre. 509

Next

/
Oldalképek
Tartalom