Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)

— Most pedig vedd elő azt a pénzt és add vissza Mahmudnak a sajátját! — mondta Luka.

Szelima (húzta az időt.

Luka várt.

SzeJdima a mellére irányított csőre pillantott, mind a két zsebéből kiirvette a pénzt és a nardira dobta.

— Vedd el a sajátodat, amennyi d volt — mondta Mahmudnak Luka.

Mahmud kiszámolta a pénzét, az egésznek több mint a háromnegyede az övé

volt. A többit visszatette a nardira.

Sokáig senki sem szakította meg a csendet.

Szeliima halk, visszafojtott hangon megkérdezte Lukától:

— Miért vetted el a pénzemet?

— Azért, mert csalással szerezted.

— Mindenki azt teszi, amihez ért, amit tenni akar. Én nardizok.

Luka elnevette magát:

— Én is azt tettem, amihez értek és amit tenni akartam: tőled elvettem, neki pedig visszaadtam a pénzt.

Szelima elindult az ajtó felé. A küszöbnél megállt, hallgatott egy darabig. Azután megint Lukóhoz fordult:

— Ezzel azt akartad mondani, hogy te igazi férfi vagy?.... Ezt úgyis tudja mindenki. Te valóban legény vagy a talpadon, hozzád hasonlót keveset láttam. Ami igaz, az igaz!...

— Hozzád hasonló van elég. Ami pedig engem illet, egyáltalán nem szándékoztam legénykedni — szólt közbe Luka.

Szelima toporgott egy darabig, kinyitotta az ajtót, de mielőtt kiment volna, ezt mondta:

— Ebben is igazad van, Data, sokan vannak a hozzám hasonlók, a mi világunk a hozzám hasonlók világa. A te korodban én is olyan voltam mint te, meglehet, hogy valamivel rosszabb. Az idő múlásával aztán lemondtam a világ megváltoztatásáról és hordókkal kezdtem kereskedni. Az ilyenek világát ugyan mi tudná megjavítani? — Szelima Mahmudra mutatott az ujjával. — Kapzsi ez mind. Tudja, hogy nálam nem nyerhet, de meglátod, ma vagy holnap kétszer ennyit is elveszít nálam. Hogy miért? Mert .mégis azt reméli, hogy nyerni fog!

A cserkesz aroul vágta Szelimát.

— Egyelőre érd be ennyivel! — mondta neki.

Szelima szótlanul elhagyta a boltot. Luka is elment. Akkor megszólalt az egyik grúz:

— Ha meggondolom, mi köze van ahhoz, hogy csal-e vagy, hogy mit csinál!

— Ilyen ember, nem szereti... — szólt Gedeván, de nem fejezte be a gondolatot, a hátamat megveregetve jelezte, hogy menjek.

Kiszaladtam.

Maruda rámrivallt:

— Hol a fenében voltán ennyi ideig?

Annyira felkavart, amit láttam, hogy akkor is elmondtam volna, ha nem kérdez semmit. El is mondtam. Saép sorjóiban részletesen elmeséltem mindent az elejétől a végéig. Mairuda megkérdezte:

— Az a cserkesz, ugye, szőke volt?

— Szőke volt — mondtam.

Jó idő múlva megint hozzám fordult:

— Azt az eszeveszettet Lukának hívják, Szelima meg Datónak szólította, mielőtt elment?

— Igen — feleltem, és valami bizonytalan félelem fogott el. Nem értettem, mitől félek, de biztos voltam abban, hogy valami rosszat tettem.

Este Luka korábban tért haza. Vacsora után megkérdeztem:

— Szellmétől azért vetted el a pénzt, mert csalt, ugye?

Luka egyetértőén bólintott.

491