Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)
— Minden játék csalás! — mondtam. — Igazad van! — helyeselt Luka. De te honnan tudod ezt? — Maruda mondta. És még azt is mondta, hogy ezen a földön mindenki becsapja a másikat. Luka elgondolkozott. Annyi ideig ült a gondolataiba merülve, hogy már azt hitlem, elfelejt válaszolni, de újra megszólalt: — Mindenki azért nem. A többség. Lukát addig nemigen láttam a piacon. Nagyon elcsodálkoztam, amikor másnap odajött az asztalunkhoz és figyelni kezdte a játékot. Egy egész órán át ügyelte. Elment. Aztán megint visszajött, húsz kopekét dobott a hárompontos négyzetre. Lassanként szépen elveszítette a pénzét. Lassanként, mondom, mert ez a játék már ilyen: háromszor—négyszer veszít az ember, aztán egyszer, talán kétszer is, nyer, de végül mindenképpen vesztes marad. Luka három rubelt veszített el egy fél óra alatt. Néhányszor intettem is neki, hogy ne játsszon tovább... Amikor eljátszotta a pénzét, elment. Hazamentem. Látom, a játékunkat Luka rárajzolta egy nagy papírra, halomban fekszik előtte az aprópénz, kockákat dobál, magában játszik. Sokáig figyeltem. Láttáim, hogy örül valaminek. Minél tovább játszott, annál vidámabb lett. — Maruda tudja, hogy nálad Iákom? — kérdezte váratlanul Luka. — Próbálj meg visszaemlékezni, beszéltél neki erről? Erőltettem az emlékezetemet, elmondtam-e neki azt is, hogy Luka a mi lakónk. — Egyet jegyezz meg: ha valamit kérdez rólam, mondj el neki bármit, amit csak akarsz, de ezt ne áruld el! — Luka a papírra mutatott, jelezve, hogy az egymagában való kookázásra gondol. Másnap reggel megint megláttam Lukát a piacon. Fél szemét állandóan az asztalunkon tartotta. Amikor már jó nagy tömeg gyűlt össze, Luka is odajött és játszani kezdett. Egy órával később Maruda felrakta az asztalt a hátamra és eltávoztunk a piacról. — Harmincöt rubelem volt és nem maradt egyetlen kopekem sem! — közölte a gazdám. — Mind elveszítettem. Semmit sem értek ... Amióta Marudánál voltam, ilyesmi nem fordult elő, és úgy tudtam, hogy nem is fordulhat elő. Elmentünk a gazdám vi'tyillójába. Pálinkát és savanyúságot vett elő. Itta a pálinkát, ette hozzá a savanyúságot és gondolkozott. Időnként hangosan is gondolkozott. A savanyúságból én is eszegettem, néztem Marudára, vártam, hogy milyen elhatározásra jut. Amikor félig kiürítette az üveget, megszólalt, hogy vigyem ki az asztalt a piacra, majd ő utolér. Elindultam az asztallal. Tényleg beért az úton. Az ég tiszta volt, a szél sem fújt, az időjárás kedvezett a játéknak. A piac bejáratánál Möiruda adott egy öt- venrubelest, hogy váltsam fel. A nyeregkészítőkhöz mentem be, ott találtam Lukát. Akkor vált világossá a számomra, hogy a napjait a grúz kézművesek boltjaiban tölti. Meglátott és megkérdezte, hogy megint kijöttünk-e. Bólintottam. Elkezdtük a játékot. Azonnal körülvették mindset az emberek. Hamarosan oda- iött Luka is. Megjelenése után egy fél árával Marudának már nem volt meg sem az ötvenrubelese, sem a másoktól rövid időre elnyert pénze. Maruda megint a hátamra tette az asztalt, megint elmentünk a lakására. — Az a grúz nyerte el a pénzem! — jelentette ki a gazdám. — Lukénak hívják, ugye? Hogy valakinek ilyen szerencséje legyen! És ráadásul a legjobbkor nyer! Mindig akkor áll mellé a szerencse, amikor nagy pénzt dob be. Na, nem baj! Majd meglátjuk, meddig sikerül ez neki! Harmadnap Luka megint megkopasztott minket. Negyednap. amikor az aszta492
