Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Cs. Nagy István: Holt számból búzaszál (Buda Ferenc költészete)
CS. NAGY ISTVÁN Buda Ferenc: Holt számból búzaszál Három verseskötete megjelenésekor huszonhét, harmincnégy, negyvenhat éves. A Füvek példája ötvenkét vers, az Ébresszen aranysíp huszonhárom, a Holt számból búzaszál mindössze tizenhét. A második kötet hét évre követi az elsőt, a harmadik tizenkét évre a másodikat. Mit mutat a fogyó évék növő láza? A termékenység apályát, elapadását, majdnem elhallgatást? Vagy „adytlanul” a növő évek fogyó lázát? A három megjelenés haladvány-adatai jelezhetnek tendenciát, de csak egy lírai kibontakozás külső arányairól, a termékenységről, az alkotói alkat mennyiségtani oldaláról. Ez pedig csak megtévesztésre jó, igazában nem leszűrik okosabbak, mert a művészi lényeg matematikailag leírhatatlan. Buda archimédeszi pontja kezdettől ugyanaz, alapélményeit koncentrikus körökkel újraírja. „Tanyavilági” szemlélete kibírja a nagy megfeleltetéséket: ez az ő kötődésformája, mint egy itt t és most külváros vagy puszták népe. Persze ez a gyors párhuzam nem jelent azonos formátumot a külváros vagy a puszták népe legnagyobb magyar költőjével. De jelent teljesértékűséget, különvilágot, sajátaroúságot, hiteles helyet a létben. A látszólagos beszűkülés, körülhatároltság valójában csak lokalitást határoz meg. Innen kell a provincializmust meghaladnia. Ezt diadallal meg is teszi. Mégpedig azzal a természetes paradoxiával, ami a közegben-élés otthonosságában, meggyőző erejében rejlik. Az érvényes kdsvilág, kisháza nem óhajt kivagydan szembeszegülni országgal-világgal. Elég feszültségforrás, hogy „a múltat be kell vallani”, sőt a jelen „gürcölőit”, a korán munkába fogottakat, az elárvult öregeket és egyéb tanyai „felebarátokat” ás. Buda egyenes jellem, ezért attitűdje kampiytálatlan: egyszerűen hű a tanyavilági közösséghez. Ez a hűség a legnehezebbek közül való, hiszen társadalmunk jobb sorsra érdemeseiről van szó, akik történelmi, települési és ki-tudja-milyen hátrány ledolgozására kényszerülnek. Buda monolitikusán egy ezzel a szociális réteggel, ebben van minden erkölcsi keménysége és bája. Ez a szigorú, már-már aszkétikus szolidaritás lesz költészetének érzelmi fedezete, kifogyhatatlan utánpótlása minden időben. Mert változhat minden környezeti „mutató”, a viszony, a tartás mozdíthatatlan, végleges, sorsszerű. Buda első kötetében megjelennek a vállalt műformák, különösen kettő: a rászabott hosszúvers és a míves kisforma. Az előbbire jellemző a dmadó Füvek példája, a Kert, az őszi vonat, a József Attila halálára és az Esti üzenet. Ezek kellően változatosak az egységen belül. Néha túlírtak. A kifejezés, a formateremtés mámora, túl- hajtása az oka a helyenkénti szólamosabb beütésnek, egyenetlenségnek, a kemény fogalmazás fellazulásának. Valamennyi tárgytiasan gazdag „tudatfolyam” akár a megfigyelés, akár az emlékezés itaszi tanyavilágian anyagszerűvé. A kisforma vagy dalszerű, vagy meditativ. Második kötete új versformával gazdagodik, egy „látható” verstípussal (Roham) és két prózaverssel (Liliom és korbács, Kincseket őrzök). Áthallásai inkább ráhangzások mestereire, például a Füvek példája az ilyen Juhász Fe- renc-sorokra A virágok hatalmából: „de ti virágok, szóttanok, miért vagytok oly erősék, védtelenek, a föld idegszálai, az idővel-viselősek?” A földhasználás azonban Buda-módra szuverén, hiszen Juhásznál a Nárciszok tudattalan tenyészete az irigy- le'tes, a vegetádó a fájó ember ellenpontja, Budánál azonban központi motívum a füvek szívós ereje: „Ö, vas-szélídségű füvek, ti zöld katonák, / lágyságotok iszonyú fegyver!” Ady korbácsa (Buda) és ostora (Nagy László) is az együttgondolkodás jele, 470
